A blog célja, hogy a város és a városlakó életét elsősorban vizuálisan meghatározó jelenségekről, az épített környezethez kapcsolódó tapasztalatokról írjunk véleményt szükség esetén történeti és regionális kontextusba helyezve, politikamentesen, elsősorban az esztétikai szempontokra koncentrálva, sok fotóval.
A selyemréti strand egyébként szépen felújított főépülete mögé felállítottak egy olyan fémszerkezetű csarnokot, amilyet jobb esetben mezőgazdasági gépszínnek szoktak használni külterületen, vagy ideiglenes sörsátornak rendezvényeken. Itt viszont állandónak tűnik.
Hogy történhetett ez meg, hogy Miskolc belső részén, egy fontos középülethez kapcsolódóan (tervezte: Hajós Alfréd) egy ilyen felépült?
A napokban rázott meg Balázsi László, volt MVK-s kollégám halálhíre. Rövid ideig dolgoztunk együtt, egymás mellett, de hosszú időn át ismertük egymást. Emlékezetes közös munkánk a 2010-es készítésű céges dokumentumfilm, amely épp az ő javaslata nyomán kapta végül az Akkor még más volt minden címet.*
Tanácsadó voltam akkoriban a miskolci önkormányzat tömegközlekedési vállalatánál, és amikor felmerült, hogy valami egymillió forintot hirtelen el kell költeni imázsra, reklámra, akkor felvetettem: költsük el hasznosabban (mint pár nagy méretű hirdetés az újságokban) – készítsünk egy filmet. Méghozzá játékfilmszerű dokumentumfilmet: a miskolci közösségi közlekedés történetéről, érdekes legendáiról. Az ötlet támogatásra talált az illetékesek részéről, és sikerült megnyerni hozzá a Mikomot, azaz a városi tévét, s annak akkori riporterét, Petruskó Norbertet, aki megírta a forgatókönyvet és megrendezte a művet. Egy néhány héten át tartó forgatási időszak volt ez, amit azért több hónapnyi előkészítő munka, egyeztetések, kutatások, nyomozások előztek meg. Hogy mást ne mondjak, rettentő nehéz volt olyan vetítőberendezést találni, amivel egy réges-régi filmfelvételt meg tudtunk jeleníteni a sztoriban, ráadásul úgy, hogy nem csak digitalizálni kellett a szalagot, hanem „élőben” látható a vetítés a történetben.
Megtaláltuk aztán az interjúalanyokat, különféle idősebb szakembereket, cégvezetőket a megelőző évtizedekből, akik egy-egy korszakhoz kötődő legendákról, kalandokról tudtak mesélni a kamera előtt. Az összekötő narrációt egy időutazás képzete adta: a fantasztikus adottságú főhős ugyanis maga járja végig az évszázados közlekedéstörténet izgalmas állomásait – nem időgépen, hanem olyan járműveken utazva, ami a korhoz passzol. Büszke vagyok rá, hogy az időutazó szerepére nemcsak hogy egy profi színészt tudtunk felkérni, aki szívesen vállalta és tiszteletreméltó alapossággal teljesítette a kihívást, de hogy az illető maga Luke Skywalker lett, azaz az eredeti Csillagok háborúja, egész pontosan A Birodalom visszavág, az elsőként szinkronizált Star Wars-rész főhősének magyar hangja. (Ez a szinkron 1982-ben született, az 1980-as gyártású mozihoz.) Szatmári György szerencsés módon ezekben az esztendőkben épp a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, ez kínálta az apropót és a lehetőséget is a közös munkára.
Balázsi Lacival, aki az MVK Zrt. kommunikációs osztálynak munkatársa volt, gardíroztuk a filmkészítést. A móka kedvéért úgy is írattuk fel nevünket a stáblistára, illetve a DVD-kiadás borítójára, hogy „executive producer”, ez olyan menőn hangzott. Igen, a film DVD-lemezre került, hogy a céges marketingben mint ajándékot használhassák a következőkben. Díszbemutatót is tartottunk, 2010 nyarán egy vállalati rendezvényen. A dolog utóéletéről, tehát hogy tényleg ajándékozgatták-e a későbbi igazgatók üzleti partnereiknek, pláne az önkormányzat ilyen-olyan vendégeiknek mint városmarketing-anyagot, sajnos nincs tudomásom.
Én magam az előkészítő munka keretében sok érdekességgel, tanulsággal gazdagodtam, ezek egy részét például az évekkel később az Észak-Keleti Átjáró Egyesületnél folyó civil helytörténeti kutatómunkában, például az Utánam, srácok! című tanulmánykötetet írva-szerkesztve hasznosítottam.
Maga a film pedig szerintem jól sikerült, jól esik újranézni és jó szívvel ajánlom megtekintését. Ezzel emlékezve Balázsi Laci kollégámra. Ő maga egyébként az utolsó szereplője a filmnek, 31:24-től látható-hallható.
* Ma is megvannak a feljegyzéseim, milyen ötleteken törtem a fejem, „poén” adódott volna bőven, de sehogy se sikerült a frappáns megoldást megtalálni:
Utas és holdvilág (Szerb Antal regénycímének második szavát kellett volna valami idepasszoló kifejezésre cserélni), Mindig meg-megállva, Álmában csönget egy picit, Szendereg a robogás, Hosszú jegyesség (Jeunet filmje nyomán), Három utas egy megállóban (Jerome regénye), Csak felszállók részére!, Nem végállomás, megyünk tovább!, Évszázados menetidő, Jegyben az utasokkal, Érvényes végtelen utazásra, Egymillió fontos buszjegy, és hasonlók...
A film akkori tévés bemutatójának (Miskolc Városi Televízió) előzetese: