2013. június 20., csütörtök

Légókocka a vasgyári piacon

Géppuskafészek- és bunkersorozatunk legfajsúlyosabb darabja következik. Ez a vasbetonkocka a vasgyári piacnál van. Az az igazság, hogy sajnos nem tudok róla semmit, a bunkermuzeum.hu is csak annyit ír róla, hogy „légókocka (1951–52 körüli)”, úgyhogy inkább egy vicces történetet mesélek el hozzá kapcsolódóan. 





Az építészkaron középülettervezésből az volt a feladatunk, hogy Dömösre tervezzünk emlékmúzeumot és ravatalozót. Az egyik budapesti barátom akkoriban Miskolcon járt, és a villamosról meglátta ezt az impozáns betonkockát. Annyira megtetszett neki, hogy azonnal leszállt (ezzel a villamosjegyét veszni hagyta), körbefotózta, és kitalálta, hogy Dömösre II. (Vak) Bélának tervez emlékmúzeumot, a miskolci kocka mintájára: ablakok nélkül, odabent teljes sötétséggel. A látogatók ott tapogathatták volna ki az összeszakadt trónt, ami állítólag a vak király halálát okozta. Ez 1998-ban volt, akkor még nem volt a Láthatatlan Kiállítás sehol. :-)
Kíváncsi lennék, milyen lehet belülről. A bunkermuzeum.hu-n vannak képek a dombóvári, a soproni és egy budapesti légókockáról, szerintem hasonló lehet a miénk is. Ha még nem fosztották ki teljesen belülről.

Frissítés:
SzT nevű olvasónk küldött egy Borsod Online-linket, ahol megtudhatunk pár dolgot az épületről.
Eszerint ez a létesítmény egy BGS, vagyis bomba-gáz-sugárbiztos óvóhely. A polgári védelem kezelésében van, és állítólag még a belseje is ép. Sajnos a cikk képei már nem működnek.
Köszönjük a cikket!

Kapcsolódó bejegyzések:

11 megjegyzés:

  1. Ha jól emlékszem itt még video is volt a belsejéről, csak most nekem nem működik a cikkben rá mutató link

    http://www.boon.hu/miskolci-bunkert-vegyenek/news-20090720-01204155

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    Frissítettem a bejegyzést.
    Wmitty: ezek szerint a polgári védelemtől kell kulcsot szerezni. Szólj, ha sikerül :-)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! A Digép területén is van egy ugyanilyen (összesen 3 BGS bunker van Miskolcon), 2 éve körbejártam azt és kaptam információt, hogy kinél lehet a kulcsa! A Digépes kívülről is jó állapotban van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia

      És esetleg nem tudnák elkérni a kulcsot az illetékesektől? Mert akkor szívesen csatlakoznék én is.


      Üdv.

      Törlés
  4. Nem tervezitek a bejutást valamelyikbe mert én szívesen mennék :-)

    VálaszTörlés
  5. Hát mi is, de konkrét lépéseket még nem tettünk az ügyben...

    VálaszTörlés
  6. Egy kis csemege: https://plus.google.com/photos/100643522838562039730/albums/6022551662477130177

    VálaszTörlés
  7. Köszi, nagyon érdekes! Kitehetünk belőlük párat a blogra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen hozzájárulok a képeim megosztásához a blogon. Örömmel veszem ha viszontláthatom itt a képeimet.

      Törlés