Előtte-utána rovatunkban most egy elsőre nem feltűnő, de azért jelentős változtatást mutatunk be.
A Reményi Ede utcán áll az egyik kedvenc belvárosi házunk, főleg a bejáratát szeretjük, mindig Olaszországot juttatja az eszünkbe a kis udvarkával és a padlásfeljáró pici ablakával.
Sokáig eladó volt, most megvették és felújították. Első pillantásra úgy tűnik, hogy minden rendben van, bár azért valami nem stimmel.
Itthon jöttem rá, hogy mi: az ablakok aránya megváltozott, és ez okozza a disszonanciát.
A régi épületek, történelmi városrészek azért olyan harmonikusak a szemünknek, mert a történeti építészetnek nagyon szigorú arányrendszere volt, amit még a középszerű építészek is ismertek. Ezért is van az, hogy míg egy középszerű történeti épület általában tetszik az embereknek, egy (klasszikus arányokat nem használó) középszerű modern épület nem. Ezekhez az arányokhoz hozzá vagyunk szokva, tudat alatt érzékeljük őket, hasonlóan a zenei harmóniákhoz: a disszonáns bántja a fülünket akkor is, ha nem értünk a zenéhez vagy nincs abszolút hallásunk.
Ezért nem szerencsés egy régi épülethez így hozzányúlni. Látszólag kicsi a változás, az eredmény mégis zavaró.
Kapcsolódó bejegyzések:
