Éppen Kölnben vagyok, és hivatalos ügyek kapcsán elég gyakran a látogatom a város honlapját, ahol ennek a logónak valamelyik variációja jön szembe mindig:
Folyton a kamarai workshopunk logója jut eszembe róla:
Szász Csaba munkája |
„Hofer Miklós tehetségét dicséri, hogy az épület jelképpé tudott válni: ezt előre tervezni nem lehet. Az összetett funkciót olyan egyszerű, ugyanakkor egyedi formákkal tudta kiszolgálni, amik pár vonalból készült rajzokon is azonnal felismerhetővé teszik az épületet. Ezt csak az igazán jelentős épületek tudják elmondani magukról.”
Ehhez még hozzátenném azt, hogy egy logónak az egyszerűség és a jól felismerhetőség mellett még az is fontos tulajdonsága kell hogy legyen, hogy minden méretben működjön. Köln logója 32x32 és 16x16 pixeles faviconként is működik. Vajon elmondható ez Miskolc új logójáról?
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése