Ez a bejegyzés már nagyon időszerű volt, annál is inkább, mert a blog egyig legolvasottabb bejegyzése máig az, amit még 2011 márciusában írtunk a vár közelgő rekonstrukciójáról. Akkor nem nagyon örültünk a rekonstrukciónak, konkrétan ezt írtam:
„Arról van szó ugyanis, hogy szinte teljesen visszaépítenék a várat, de mégsem teljesen ugyanúgy, ahogy volt (hiszen ugyanúgy nem is tudnák).
Szerintem kicsit csikorog a dolog, amit itt látunk, az nem lenne se régi, se új épület, ugyanúgy egy rom maradna, de jelentős része már nem történeti szerkezet lenne.”
Gyorsan lelövöm a poént: a kész épületet látva a véleményem megváltozott. Pontosabban nem is a kész épületet, hanem az építkezést látva. A 2011-es szkepszisem abból is fakadt, hogy nem tudtam (és nem is tarottam elképzelhetőnek), hogy a vár gyakorlatilag olyan anyagokból és szerkezetekből fog felépülni, amik már a középkorban is léteztek. Aztán többször is voltam az építkezésen, és egészen lenyűgöző volt, amit láttam. A munka a modern anyagok (beton, acél) mellőzésével, kő és tégla használatával zajlott. A falak két, pontosabban három rétegűek: külső oldalukon faragott kőből vannak, belső oldalukon vakolt kisméretű téglából, a kettő között pedig tört kővel vannak kiöntve. Még érdekesebbek azonban a bordás boltozatok, ezek a jellegzetesen gótikus szerkezetek: itt a terhet a faragott bordák vezetik le a falakra, a bordák közei pedig téglával vannak kitöltve. Nagyon disszonánsnak tartom, amikor boltozatokat, boltíveket betonból öntenek ki. Diósgyőrben ilyesmi nem történt, a saját szememmel láttam, ahogy a kőíveket elhelyezték, majd a közeiket kifalazták.
És igaziból ez az, amiben egyedi a vár: abban, hogy valóban középkori épületszerkezetekkel (még ha modern gépeket-szerszámokat használva is) épült fel a XXI. században. Véleményem szerint a marketingnek is ezt kellene kiemelnie, és nem azokkal a várakkal versenyeztetni a diósgyőrit, amik a középkortól kezdve állnak, és nem azt sulykolni, hogy újra középkori fényében ragyog a vár (ami egyszerűen nem igaz). Kicsit arra emlékeztet ez, amit a városmarketingről korábban írtam: miközben a látnivalóinkat olyan ligában indítjuk, ahol sokkal erősebb versenyzők vannak, megfeledkezünk azokról az értékeinkről, amik kevésbé kézenfekvőek, viszont egyediek. Szívesen látnék pl. egy olyan állandó kiállítást a várban, ami a rekonstrukciót mutatja be részletekbe menően.
 |
| A kép a várépítő túrán készült márciusban |
A kész épületen egy fájó kivétel van, ami nem középkori szerkezet: a lapostető. Ez sajnos az egész látványnak disszonanciát kölcsönöz, lentről nézve befejezetlennek hatnak az eresz nélküli falak, a toronyból nézve pedig nagyon zavaró a sok lapostető-szigetelés látványa. Ez nem a tervezők és az építők hibája, hanem a műemlékvédelmi hivatalé, ami nem engedélyezte magastető építését. Ezzel kapcsolatosan egy érdekes történet, hogy nemrég voltam a Herman Ottó múzeumben egy rendezvényen, ahol a diósgyőri vár is téma volt. Itt a közönség egyik tagja azt a kérdést tette fel a régész Lovász Emesének és a művészettörténész Buzás Gergelynek, hogy hogy lehet az, hogy a műemlékvédelmi hivatal megengedte a modern lapostetőt, miért nem ragaszkodott a magastetőhöz. Buzás Gergely keserű mosollyal válaszolt, hogy ez pont fordítva történt: a kissé vaskalapos hivatal nem engedte, hogy tető kerüljön az épületre.
(Ez a – kicsit talán csapongó – írás valójában a bevezetője egy interjúnak, amit a vár építész tervezőjével, Cséfalvay Gyulával fogunk készíteni.)
Kapcsolódó bejegyzések:
.jpg)
