Kapcsolódó bejegyzések:
A blog célja, hogy a város és a városlakó életét elsősorban vizuálisan meghatározó jelenségekről, az épített környezethez kapcsolódó tapasztalatokról írjunk véleményt szükség esetén történeti és regionális kontextusba helyezve, politikamentesen, elsősorban az esztétikai szempontokra koncentrálva, sok fotóval.
2016. április 4., hétfő
2016. február 23., kedd
Villamos mint híd - villamos a hídon
Pár nappal azután, hogy első helyezést értem el az MVK Zrt. ötletpályázatán azzal az ötletemmel, hogy a régi bécsi villamosokból hidakat lehetne csinálni, felhívott Puskás Péter, a Tiszai pályaudvar előtti tér átalakításának egyik tervezője. Elmondta, hogy neki is tetszett a pályaművem, és felkért, hogy a Tiszai előtt lévő Szinva-hídra tervezzek egy villamos-bárt.
A felkérést elfogadtam, és a szokásos szoros határidő miatt rohamtempóban el is készültek a tervek.
Ez a villamos-bár látható a minap.hu-n most nyilvánosságra hozott látványterveken is.
Kép forrása: http://minap.hu/cikkek/ilyen-lesz-tiszai-palyaudvar-kornyeke-ime-latvanytervek |
Hogy teljesebb legyen a kép, most én is nyilvánosságra hozom a tervem egyik korábbi változatát, ami nekem jobban tetszett volna. Nagy különbségek nincsenek, tulajdonképpen csak a villamoshoz kapcsolódó kis kiszolgálóépület színe más és kicsit a kialakítása.
Sokan kérdezik tőlem, hogy meg fog-e valósulni az ötletem. Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy az eredeti, híd-koncepció esetleges megvalósításáról nem tudok semmit, de a minap.hu-n most bemutatott terv remélhetőleg megvalósul.
Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget Puskás Péternek és a Műépítész Kft-nek!
Kapcsolódó bejegyzések:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)