2013. december 20., péntek

Eltűnt a Faszváros, és karácsonyfa lett a helyén!

Két éve írtunk az egyik játszótér melletti táblát elcsúfító firkáról. Akkor már régóta ott volt. 


Most jött el az a pillanat, hogy az egyik környélbeli lakó megelégelte, hogy ezt kell néznie nap mint nap, és leragasztotta:


Jól tette. Ha a fenntartót nem érdekli, hogy a gyerekek nap mint nap az obszcén rajzot látva lépnek be a játszótérre, akkor nekünk, lakóknak kell cselekednünk.

A történet egyébként ezzel még nem ért véget, két nap múlva ez az aranyos karácsonyfa jelent meg a táblán:


Így kell ezt csinálni!

Kapcsolódó bejegyzések:

2 megjegyzés:

  1. Szimpatikus megoldás, gratula az ötletgazdának.

    Most találtam rá erre a honlapra, ahol budapestiek jelenthetnek be problémákat és a honlapkezelő továbbítja az illetékesek felé. http://www.jarokelo.hu/

    Nyilván ez sem old meg mindent, de segítheti a problémaészlelők dolgát. Miskolcon is indulhatna egy hasonló, ha még nincs.

    VálaszTörlés
  2. Azóta eltűnt a karácsonyfa is, valaki leszedte, de az eredeti, obszcén felirattal és képpel kidekorált felületet is, úgyhogy most egy koszos, üres tábla van a játszótér előtt. Persze értem én, elmúlt a karácsony.

    VálaszTörlés