2011. február 1., kedd

A Kossuth utcai templom, Miskolc a magasból

Amikor 2006-ban Kutná Horában jártam, éppen egyik kedvenc épületem, a Szent Borbála-templom felújítása folyt, és ezen apropóból a tervek is ki voltak állítva. Arra gondoltam, hogy milyen jó lehet egy régi templomot aprólékosan megismerni pincétől-padlásig. Így hát nagyon örültem, amikor akkori munkahelyemet, a Hadas Műtermet megbízták a Kossuth utcai református templom felújítási terveinek elkészítésével, bár a feladat nem volt egyszerű. Belülről mindent felmértünk (még a húzott karú karzatlépcsőt is fokonként), a homlokzatokról pedig az ortofotós módszerrel készítettük el a rajzokat.
Különösen élveztem, hogy felmászhattam a toronyba, mivel gyerekkorom óta vágytam arra, hogy felmászhassak egy templomtoronyba. (Ezt azóta már többször és több helyen is megtettem, és még mindig nagyon élvezem.)
kilátás a templom padlásáról
a toronyba vezető csigalépcső
Ahogy már mi is írtunk róla, a felújítás lassan véget ér. Emblematikus pillanat volt, amikor a múlt héten visszahelyezték a helyére a kakast.
Az állvány lassan lebontják (talán már le is bontották), pedig önmagában is jelentős alkotás volt (engem a becsomagolt Reichstagra emlékeztett). Dehát az állványoknak ez a sorsuk.



És a hosszas bevezető után elértünk a bejegyzés legérdekesebb részéhez. Van pár fotónk, amik az állványzat tetejéről, a járda fölött 69 m-rel készültek. Köztük egy körpanoráma. Kellemes nézegetést!











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése