2011. április 5., kedd

Bevásárlóközpont Újdiósgyőrben

A diósgyőri uszoda melletti üres területen még tavaly elkezdtek egy TESCO-áruházat építeni. Az építkezés aztán leállt, és egy darabig nem lehetett tudni, hogy fog-e folytatódni. Múlt héten aztán megírta a Minap, hogy nem épül meg a bevásárlóközpont.
Ehhez kapcsolódóan Dávidtól kaptunk egy levelet, érdekes felvetésekkel:
"Nem a boltok ellen vagyok, de az mérgesít a legjobban, hogy a legkönnyebb utat választják:
- üres telek
- szabványszerkezetes egyenépület, ami lehetne bárhol a "nyugati" világban
- ehhez képest üde színfolt pl. a Régi Domusban üzemelő TESCO, ott legalább felhasználták a meglévő épületet
- én elég radikális lennék: üzletközpontot vagy rendben lévő épületben, vagy használaton kívüli felújított épületben lehessen nyitni
Diósgyőri helyszínre két javaslatom van:
- Bükk áruház, a teljes felső szint üresen áll szinte évek óta, forgalmas hely. Egyedül liftet vagy mozgólépcsőt kellene belerakni.
- A DVTK stadion mögötti részen vannak használaton kívüli ipari épületek. Elég magasak, jól látszanak a villamosról is. Pl. itt: 48.095267,20.718507"
 Teljesen egyetértek vele. És az is érdekes, hogy "otthon" (az Egyesült Királyságban) a Tescók nem kültelki dobozáruházak, hanem léptékükben, formálásukban az adott helyre illő épületek. Pl. Fort Williamben (Skócia) láttam ezt:
kép forrása: http://foto.mapy.cz/76048-Fort-William-kostel-a-Tesco-Metro
A Bükk Áruház helyzetbe hozását szintén remek ötletnek tartanám. Az előcsarnoka szerintem a műfaj (bevásárlóközpont) egyik legjobbja a nagy üvegfelületével, térrács lefedésével. Kár, hogy most így használják:
De amúgy szerintem kívülről se mutat rosszul az épület, teljesen felesleges lenne a közelbe egy jellegtelen fémdobozt felhúzni (bár ez a vasszerkezet a felirattal valóban kicsit ódivatú):
Ami pedig a régi gyárépületek hasznosítását illeti, azt is teljes szívvel támogatom.
(A fotókért is köszönet Dórának és Dávidnak!)

8 megjegyzés:

  1. A Stadion mögötti épületek elég messze vannak a tömegközlekedéstől és elég rossz utakon lehet megközelíteni (sötét, sáros), ezért egy ilyen helynek, ahova sokan és sok áruért járnak nem lenne megfelelő.

    Bükk áruház jó ötlet, csak sokkal beljebb van a város felé, minta a Stadion. Ha belegondolsz nincs is nagy (mondjuk Interspar méretű) bolt sem Diósgyőrben, pedig rengeteg lakó van.

    A Bükkben van most egy Spar egyébként, sokszor járok oda vásárolni, és mindig fáj szívem a Bükk elhagyott részeiért (emelet, közösségi tér stb..). Főleg, hogy gyerekként többször voltam ott, amikor még nyüzsgő élet volt benne. Jóval a a pláza korszak előtt, gyakorlatilag egy kis pláza volt.

    Egy költői kérdés a végér: a Tesco vajon visszaépíti a ledózerolt focipályát és visszaülteti a kivágott fákat?

    VálaszTörlés
  2. A városszéli dobozáruházak is kívül esnek mindenen, mégis tömegek járnak oda :-)
    Ha rendbe hoznának egy épületet bevásárlóközpontnak, az húzhatná magával a környéket. Gondolom én, de lehet, hogy tévedek...

    VálaszTörlés
  3. Persze szezonja van az külföldi áruházláncok szidásának, de kevés a racionális indok. Nyilván olyan megoldást kerestek ami megfelelő, nem pedig nem eladó (Bükk Áruház gondolom), kicsi, drága, alkalmatlan. Azért nem építenek hosszú évtizedekre mert indokolhatatlan, ráadásul gondolom az online nagybevásárlás lassan felváltja a mai teljesen pazarló megoldást. A szándék pedig itt azért változott mert instabil lett a gazdasági és jogi környezet (visszamenőleges és szelektív különadó) és valószínűleg csak utólag szembesültek azzal, hogy egy veszélyeshulladék-lerakót vettek meg.

    VálaszTörlés
  4. Online nagybevásárlásra én lennék az ideális alany, de Miskolc környékén még nem ismerek működő szolgáltatást.

    A fényképről pont lemaradt, hogy a téren van egy kis szökőkút szoborral, részletek:
    http://www.szoborlap.hu/3050_toboz_miskolc_nagy_geza_1987.html

    Ezek szerint a Bükk áruház is 1987-es lehet.

    VálaszTörlés
  5. Az online nagybevesárlásra én is vevő lennék...
    Ezt a tobozt meg imádom :-)

    VálaszTörlés
  6. Igen, ez a toboz szerintem is nagyon jó!

    VálaszTörlés
  7. "A területet a TESCO Zrt. megvásárolja: ez a folyamat valahol a záró szakaszban van, vagy már meg is történt a közelmúltban."
    Azért a Miskolc Holding elnökének jobban képben kéne lennie.
    http://minap.hu/news.php?extend.37179.3

    VálaszTörlés
  8. A Bükk áruház előtti teret jó lett volna a Zöld Nyíl projekttel együtt átgondolni,fejleszteni, hátha kicsit barátságosabb lenne.
    Sajnos most ezen a területen mindenki csak átrohan, pedig ha megtöltenénk tartalommal, biztos többen leülnének kicsit beszélgetni.
    Ez a kapu lehet, hogy szimbolikus jelentéssel bír, de én még egyszer se mentem át alatta.
    A toboz szobor tényleg szép, de körülötte nincs egy pad sem, ami legalább megálljt parancsolna egy pillanatra, hogy nézd, itt vagyok!
    Ez a térrel megérné foglalkozni, hátha a Bükk Áruház emelete is benépesülne!

    VálaszTörlés