2013. július 16., kedd

Harang

Ezt a szubjektív posztot vitaindítónak szánom. Vagy inkább úgy fogalmazok: kíváncsi lennék mások véleményére.
Életem nagy részét csendes helyeken éltem le: a szüleim lakása viszonylag csöndes volt, a forgalom csak mérsékelten hallatszott be, a szomszédok általában visszafogott, csendes életet élő emberek voltak. (Kivéve abban az időszakban, amikor a húgom államvizsgára készült, és a felettünk lakó kisgyerek ricsajozása ellen füldugót és ipari zajvédőt is használt egyszerre a család derültségére.)
Mostani lakásunk még csöndesebb helyen van: a forgalom egyáltalán nem hallatszik, a szomszéddal közös falunk nincs, viszonylag ritkán kell nyugalmunkat megzavaró hangokat elviselnünk. 
Talán éppen azért, mert rendszerint csöndes, nyugodt helyen éltem, elég érzékeny lettem a zajokra. Külföldi kutatóutam során például előfordult, hogy a favázas vendégházban felettem lakó vendég dübörgése heteken át zavart az alvásban. Ugyanitt már csak hab volt a tortán, hogy a belvárosi templom harangja, melyre az ablakomból közvetlen rálátásom nyílt, negyedóránként jelezte számomra az idő múlását, és kínzott azzal a tudattal, hogy a fenébe, még mindig nem alszom. 
Emlékeztek a Faithless Insomnia c. számának (a hosszú verziónak) a kezdetére? A Big Ben harangja szólal meg – nem véletlenül: az álmatlan embert az őrületbe tudja kergetni egy harang.


De idézhetném a Quimby Álmatlan dalát is: „Átkozott harangok, tücskök, madarak! / Hagyjatok! / Aludni kell, / Anélkül meghalok.”
A miskolci belvárosban helyes kis utcácskák vannak kertes házakkal, kimondottan jó környéknek számítanak. Mi is elgondolkodtunk egy esetleges költözésen – egy valami viszont aggasztani kezdett: az Avasi templom harangja. Jártamban-keltemben egyre tudatosabban figyeltem, hogy hova és mennyire hallatszik a templom harangozása (az eredmény: meglepően messzire elhallatszik, pl. az Egressy Béni Zeneiskolában is tisztán hallottam). Az Avasi templom harangja 1941 óta negyedóránként üt rövidebben, hosszabb dallamot pedig minden órában játszik. Úgy tudom, nincs ez másként éjszaka sem. Turisztikai szempontból bizonyára vonzó a templomtól különálló toronyban megszólaló harang játéka, de vajon mennyire szeretik ezt a belvárosban, a közelében lakó miskolciak? Valóban szükség van-e éjszaka is a negyedóránkénti harangozásra? Ha körülnézünk az interneten, számos cikk és hír szól arról, hogy különböző városokban a hajnali, késő esti, hajnali harangozás kiverte a lakóknál a biztosítékot. Ha felszólaltak ellene, rögtön voltak, akik egyházellenességet kezdtek kiabálni. Ma Magyarországon legalább félmillió ember küzd rendszeresen álmatlansággal. Köztudott, hogy milyen komoly következményei lehetnek az insomniának. A városi élettel szükségszerűen együtt jár a zaj, de éppen ezért nem kellene arra törekednünk, hogy minimalizáljuk, legalább éjszaka?


Kapcsolódó bejegyzések:

4 megjegyzés:

  1. A harangoknak hangulata van, tagolja az időt, az életet, ritmust ad a napoknak, aki ezt nem bírja elviselni, költözzön ki az erdő közepébe - ez elég irritáló posztra sikerült, kedves Réka, így ismeretlenül is :)

    VálaszTörlés
  2. Az Avason élek 30 éve bérházban. Amikor elkezdték építeni a Jezsut, majd amikor felépült, sokak félelme volt a várható harangozás. Ma már fel sem tűnik, ha néha kongatnak. Nekem is inkább kellemes a hatása. Nem tudok arról, hogy manapság panaszkodna valaki rá.

    Az alvászavarról keveset tudok, de feltételezem, hogy pszichés alapjai vannak. Tehát ha nem megy az alvás, ne akarjunk egyből harangot hallgattatni, a zaj forrása valószínűleg bennünk van. ;)

    Én inkább örülnék annak, hogy van lehetőségem a belvárosba, kertes házba költözni. A minap andalogtam a Reményi Meggyesalja környékén és pont arra gondoltam, majdnem ideális lakóhelyek lennének erre...

    VálaszTörlés
  3. A nappali harangozással senkinek sincs problémája, valóban hangulata van. Az éjszakaival viszont más a helyzet: az emberek szerencsésebb hányada észre sem veszi, a többieket pedig zavarja. Így én azt gondolom, hogy az éjszakai harangozásra nem sok szükség van. Aki tud tőle aludni, annak nem fog hiányozni, ha megszűnik, akit pedig zavar az alvásban, az boldog lesz. A bejegyzés erről szól, nem arról, hogy semmilyen harangozást sehova.

    VálaszTörlés
  4. Én megértem a problémádat, annak ellenére, hogy én nagyon jól alszok. Akik alvázzavarral küzdenek, biztos nagyon rossz lehet minden kicsi zaj. Szerintem, először magunkban kellene, akár orvosi segítséggel, megoldani a problémát, vagy szigeteléssel próbálkozni, ma már nagyon sok helyen van zajártalom. Alig van hely ahová el tudsz menekülni, szóval az nem megoldás, hogy templom közelébe nem költözöl. :)
    Én a belvárosban élek, vizuális kapcsolattal a kilátóval és a harang toronnyal. Forgalom mentes időszakban tisztán lehet hallani a harangozást, de éjszaka szerintem nem kongatnak, én legalábis eddig nem hallottam.

    VálaszTörlés