2015. január 27., kedd

Vasgyár: jelen és jövő. Beszámoló a decemberi eseményről

Ez az írás a Borsod Online-on jelent volna meg, de aztán mégsem közölték; így most kiteszem ide.

2014 december ötödikén építészek és egyéb érdeklődők ismerhették meg a diósgyőri kohászat jelenét, valamint egy üzemlátogatás és egy diplomaterv formájában azt is, hogy milyen lehetne a jövő.
Még a 2013-as év elején indult a Factory Aréna szervezésében, a Svájci Hozzájárulás Civil Alap támogatásával a 22 hónapos projektünk, aminek a célja a lakosság aktivizálása a témával kapcsolatban. Főleg a fiatalokra fókuszálva szeretnénk késztetést és ötleteket adni, hogyan, mire lehetne a jelenleg nagyon elhanyagolt területet újrahasznosítani. Ebbe a rekultivációs projektbe illeszkedett a pénteki esemény.
Mivel az építészeket célzottan is meg szerettük volna szólítani, a szervezésbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara is bekapcsolódott (ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget Hidasnémeti Jánosnénak).
Az érdeklődők a Factory Aréna bejáratánál találkoztak, majd rövid sétára indultak a kohászat területén. A sétát Bereczki Zoltán építész vezette, aki rögtön az elején elmondta, hogy mivel ő a működő gyárat már nem látta, a közönség tagjait arra bíztatja, hogy nyugodtan mondják el a gyárhoz kapcsolódó élményeiket a séta közben. Több olyan résztvevő is volt, aki családi és szakmai vonalon is kapcsolódott a gyárhoz, így nagyon értékes információkkal lettünk gazdagabbak.



A pusztuló gyárterületen, romos épületek között tett kissé lehangoló séta után Nagy László jóvoltából egy működő üzemet, a Megépszer Kft. közelmúltban felújított és bővített csarnokát is megtekinthettünk.
Eddigre be is sötétedett, így a kissé átfagyott társaság visszament a bázisra, a Factory Aréna épületébe. A szervezők a csarnok alagsorában Ardey Emese díjnyertes diplomamunkájából rendeztek kiállítást. A diplomaterv témája a Factory Aréna épületének átalakítása volt kulturális funkcióra. Egyértelmű kvalitásain felül azért is tartottuk fontosnak ennek a tervnek a bemutatását, mert egész Európában az látszik, hogy ezek az építészetileg értékes, de hatalmas méretű és eredeti funkciójukat elvesztett ipari épületek csak akkor tudnak fennmaradni és megmenekülni, ha a belőlük kiköltözött ipar helyett a város közössége és a városba látogató turisták veszik őket birtokba.


A terv mellett, kapcsán Egri Zsuzsa részvételével érdekes beszélgetés alakult ki, ami a Factory bejárásával végződött: megnéztük a koncerttermet, a sportlövők edzőtermét, a skate parkot, az ipari alpinisták képzőhelyét és a mászócsarnokot. Sajnos nem hallgathattuk el a fenntartás nehézségeit sem: a hatalmas gyárterület egyetlen civil hasznosítású épülete a szavakon kívül eddig nem sok segítséget kapott a várostól működéséhez, annak ellenére, hogy évente gyerekek, fiatalok tízezrei fordulnak meg benne.

Kapcsolódó bejegyzések:

2015. január 22., csütörtök

Alternatív valóság: ez lett volna a Pátria-tömb helyén

Közmegegyezés, hogy a Pátria-tömb a miskolci főutca szégyenfoltja. Én igazából annyira nagyon nem utálom, gyerekkoromban pedig kimondottan tetszett (ahogy az akkori Magyar–Szovjet Barátság teret is szerettem, úgy tűnik fogékony voltam a modern építészetre).


Tény, hogy sokkal szebbek voltak azok a házak, amiket elbontottak, de az is tény, hogy az új beépítés legalább léptékében és tetőformájában követi a főutca építészetét. Ha megnézzük ezeket az egykori beépítési terveket, akkor kiderül, hogy ennek is mennyire örülni kell:

Forrás: Magyar Építőipar, 1971. 11-12.

Különösen hátborzongatóak azok a mondatok, hogy „Miskolc belvárosára igazán ráfér az erőteljes korszerűsítés. [...] A túlzsúfolt, évszázados vagy még régibb igen rossz állapotú, zömmel 2 szintes épülethalmazok helyén és ezek helyett valósul meg a rekonstrukció”.
Attól természetesen semmi sem lesz jó, hogy lehetett volna nála rosszabb is. Hiszen lehetett volna jobb is, ahogy van is sok jó példa modern beépítésre a miskolci főutcán is. Meg sajnos pár nagyon rossz is. (Lsd. kapcsolódó bejegyzések).
(A Magyar Építőipar cikkéért köszönet Nagy Tamásnak!)

Kapcsolódó bejegyzések: