Négy éve még az újságok kiemelt hírei között szerepeltek az „Éledező kohász álmok”: mini acélmű épült volna az egykori DIGÉP területén. Az érintett cégek időközben csődbe mentek, így – mint már annyiszor a legújabb kori diósgyőri kohászat válsága óta – építkezés helyett csak a bontás és a további pusztulás a sorsa az ipartörténeti jelentőségű épületeknek és berendezéseknek. Erről sajnos már nem szólnak a hírek a helyi sajtóban sem. Ózdon egy egész város fogott össze, amikor az Ipari Park tulajdonosa bejelentette az egykori acélmű csarnoktorzójának bontási szándékát, ezzel egy időre megmentve a különleges építményt. Miskolcon valamiért nem tartják fontosnak annak az ipartörténeti múltnak a megőrzését, amelyről a Tér és Forma szaklap a 30-as években még így írt:
Az óriási teljesítményű hűtőtorony vasbetonváza kitűnően szemlélteti az anyagban, a vasbetonszerkezetben rejlő nagyszerű lehetőségeket. Az ormótlan és romlandó faszerkezetű hűtőtornyok helyére ma ilyen remek szerkezetű, elegáns megjelenésű építményeket állít a mérnöki tudás. Az egymást keresztező íves merevítő lamellák benyomásteljességükben az elmúlt korok legremekebb konstrukcióival kelnek versenyre s a közeli jövő legmerészebb szerkezeteinek sejtelmét vetik előre. A 25 méter magas torony erőteljességével a telep jelentőségének hirdetőjévé válik, s így a tisztára üzemi célon túl is jó szolgálatokat tesz a telep egészének. A nagy olvasztókemencék hatalmas acéltestével, az azokhoz tartozó vasszerkezetű felvonókkal érdekes kontrasztot képezve, a mai korszerű ipartelepek jellegzetes képének remek alkatrészévé válik. Egy 100 m hosszú és 44 m széles, 17 m magas csarnok, öttámaszú, íves vasbetonszerkezettel, magasan fekvő vonóvasakkal. A magasban darupálya, alul pedig a külső oldalon transzmissziótartó gerenda. Nagyszerű tárgyiegyszerűségű konstrukció, áttekinthető, szellős és világos munkacsarnok.
Megjegyzés: az 1930. évi 2. számból idézett szöveg ugyan nem a DIGÉP, hanem a kohókhoz készült hűtőtoronyról szól, azonban a DIGÉP területén is ugyanilyen szerkezetű a régi hűtőtorony, ami még jelenleg is létezik. A képen látható építmény helyén épültek meg később a ma is látható hűtőtornyok. Ez kiváló lehetőséget ad(hat) a vasbeton szerkezetű hűtőtornyok fejlődésének bemutatására, ugyanis azok minden jellemző állomása megtalálható a DIGÉP és a Vasgyár területén.
A Pfeiffer József tervezte egykori öntödei csarnok jelentős része már áldozatul esett a meg nem valósult beruházásnak.
Ezek az épületek ráadásul nincsenek is a helyi védettségi listán, pedig nélkülük nem lehet teljes képet kapni a korabeli ipari építészetről. Viszont rajta van a listán a „Nagyedző”, illetve a „Nyugati Erőmű” mint a múlt század eleji vasbeton építészet jelentős példái.
A trafóházak közül említésre méltó az árverési hirdetmény mellékletében szereplő épület. A hirdetmény ugyan megemlíti az erőmű védettségét, azonban a hűtőtorony esetében már annak bontását javasolja. Kérdés, lesz-e új tulajdonos és annak mi lesz a szándéka ezekkel az épületekkel?
Kapcsolódó bejegyzések:
Mobile car detailing ottawa offers convenient, professional cleaning and detailing services directly at your location. This service provides comprehensive care for vehicles, including washing, polishing, and interior cleaning, saving time and hassle for car owners.
VálaszTörlésCar Detailing Ottawa provides thorough cleaning, restoration, and finishing services to enhance a vehicle's appearance inside and out. These services include deep cleaning, polishing, and protection treatments, helping maintain the car’s value and aesthetic.
VálaszTörlés