2011. május 20., péntek

Nagyedző

Egy kedves barátom édesapja nemrég körbevezetett minket a DIGÉP területén. Rengeteg érdekes dolgot láttunk, még többet megtudtunk.
Ez a bejegyzés a gyárterület emblematikus épületéről, a nagyedzőről fog szólni.
A vasbeton szerkezetű épület a 20-as években épült, tehát a technológia korai példája. A felső darupálya magassága 24 m volt (ez kb. egy mai hétemeletes épület magasságának felel meg). Azért volt szükség ekkora méretre, mert többek között a légvédelmi ágyúk csöveit edzették itt. Érdekesség, hogy a kémény az épülettől kb. 10 méterre van, a füst föld alatti folyosón távozott.
Egészen megdöbbentőek az épület méretei. Ez a gyárterületen kívülről is sejthető (elég távolról is látszik), de igazán a helyszínen élhető át. Az is érdekes, hogy a lassan száz éves vasbeton szerkezetek jobb állapotban vannak, mint sok 20-30 éves társuk. De az igazán megdöbbentő az, hogy az épület jelenleg szénaraktár, amit egy kikötött kutya őriz. Szegény.




Kapcsolódó bejegyzések:

3 megjegyzés:

  1. Szia Zoli, gratulálok a díjhoz, és kérdezném, hogy tudsz-e nekem olyan blogot ajánlani, amelyből értesülhetnék Miskolc közéleti dolgairól? Például most arról, hogy mely iskolák kerülnek egyházi fenntartásba? Előre is köszönöm, Ildi

    VálaszTörlés
  2. Köszi a gratulációt!
    Sajnos nem tudom miskolci közéleti blogról. A legjobb helyi hírforrás a minap.hu, nekik van rss-ük is, arra érdemes feliratkozni.

    VálaszTörlés