2013. február 28., csütörtök

Kiürített házak a Szemere utcán

A napokban vettem észre, hogy az Avas Szállóhoz hasonló viszonyok kezdenek kialakulni a Szemere utcán is, ahol két szép régi lakóépület van kiürítve és omlásveszély miatt elkerítve:







Valószínűleg a folyamatos karbantartás hiánya miatt annyira lepusztultak, hogy lakhatatlanná váltak, így kiürítették őket. Mivel tudjuk, hogy az üresen álló házak nagyon gyorsan még jobban lepusztulnak, nem jósolunk nagy jövőt ennek a két háznak, pedig ezek annak a tömbnek az utolsó megmaradt régi épületei.
Ez a fotó jutott eszembe róluk, amit még 2007-ben csináltam Budapesten, a Józsefvárosban:


Ott azóta ez van: www.corvinsetany.hu
Nem lenne jó, ha a kevés megmaradt régi ház Miskolcon az ingatlanfejlesztés áldozatául esne.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 27., szerda

Borsod 2050: a miskolci egyetem oktatói és hallgatói szólalnak meg

Február 28, csütörtök 17 óra: MŰHELYBESZÉLGETÉS – 5.

Tematikus beszélgetés-sorozat a Miskolci Galéria és Közép-Európai Ipari Örökség Útja Egyesület közös szervezésében  a régió és Miskolc ipari örökségéről a BORSOD 2050 című kiállításhoz

Téma: 
A miskolci egyetem oktatóinak és hallgatóinak ajánlása a térség barnamezős területeinek értékesítésére, az egykor ott tevékenykedő ipari- és bányaüzemek szellemi, tárgyi hagyatékának védelmére és hasznosítására (kiemelten a miskolci és ózdi ipari tájakat)

A beszélgetés felkért résztvevői:
Dr. Deák Csaba – egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet 
Dr. Illés Béla – a ME Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja
Dr. Szabó Tamás – a Robert Bosch Mehatronikai Tanszék vezetője
Dr. Szakály Dezső – a ME Gazdaságtudományi Kar Vezetéstudományi Intézet tanszékvezetője
Tajthy Krisztina – az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter vezetője


Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 26., kedd

Legálisan lehet a főutcán biciklizni

Nem tudom, mikor kerültek ki ezek a táblák, ill. lámpák, én tegnap vettem őket észre, és nagyon megörültem nekik:


Sok biciklissel ellentétben én szeretem betartani a szabályokat, így eddig elkerültem a főutcát. Amikor dolgom akadt ott, mindig kerülővel, hátulról közelítettem.
Ma viszont vidáman megelőztem a villamossínen előttem araszoló rendőrautót. :-)

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 25., hétfő

Városrészek címerei: Szirma

Múlt heti utolsó bejegyzésünk Szirmához kapcsolódott, így most a városrészek címerei sorozatban Szirmával folytatjuk.
Mivel Szirma részönkormányzatnak 2002-ben elkészült a címere, így 2010-ben csak ennek újrafestésére került sor.


A háromszögletű, kékszínű katonai pajzs két oldalán egy-egy hullámos ezüst cölöp áll, mely a Szinvára és a Hejőre emlékeztet, a pajzs mezejében felül ezüst latin kereszt lebeg (a katolikus egyház szimbólumaként), alul pedig ezüst pelikán, mely vérével táplálja fiókáit, és a református egyházra utal, amely ezt a címerképet használta 19. századi pecsétjén. A pajzson kék-ezüst tekercs, rajta oromdíszként növekvő, vörös színű rák, ollói közt virágkoszorúval. A rák a Szirmay családra utal, amely nemcsak a település, hanem a megye életében is fontos szerepet játszott, és a településről nevezte magát. A pajzstartó arany búzakalász, ill. arany pálmalevél, ezek az emberi munkára és a szellemi értékekre emlékeztetnek. A pajzs alatt szalag lebeg SZIRMA felirattal. 


Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 22., péntek

Egy eltűnt Lajta Béla-épület Szirmán

Lajta Béla a századforduló egyik legnagyobb nevű építésze volt. Épületei közül valószínűleg mindenki ismeri az Új Színházat (az egykori Parisiana-mulatót), ha máshonnan nem, hát a hírekből.

Az egykori Parisiana-mulató. Forrás: Wikipédia
Szintén híres és nagyon jól sikerült épülete a Vakok Tanintézete, szintén Budapesten:

Forrás: Wikipédia

Nemrég Kapusi Krisztián történésztől megtudtam, hogy a mai Miskolc területén is volt egy épülete, nem is kicsi, és nem is akárkivel tervezte: Lechner Ödön volt a társalkotó.

Klein Mór kastélya 1903 körül épült Szirmán. A zentai tűzoltóság mellett ez volt Lajta lechneri korszakának legmonumentálisabb épülete. Nagy park is tartozott hozzá.

A park felőli homlokzat. Forrás: Lajta Béla Virtuális Archívum

Ami igazán megdöbbentő, az az, hogy ma már nyoma sincs, még azt se tudjuk, hogy pontosan hol állt, pedig több kutató próbálta már kideríteni. Szerintem idős, tősgyökeres szirmaiak még biztos meg tudják mondani, hogy hol volt.
Nincs köztetek ilyen?

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 21., csütörtök

Mások szemével: Miskolc a mi Detroitunk

Az év elején indult új blogplatformon, a magyarul elég viccesen hangzó Kinján egyre jobb magyar tartalmak vannak.
Itt találtam egy érdekes írást Petrány Mátétól, ahol Miskolc van Detroittal párhuzamba állítva egy amerikai cikk apropóján.

Forrás: jalopnik.com

Egy-két kiemelés tőlem, de nézzétek meg az eredetit is:
„Valóban, a rendszerváltás legnagyobb vesztesein röhögni kurva sportszerű. Egy városon, amit kétszázezer lakos fölé pumpált a piactól független szocialista gazdasági modell, hogy aztán a kilencvenes években szétlophassa a hirtelen leállított üzemeket privatizálás címén bárki, aki épp arra jár. Modernizáció helyett munkanélküliség egy szellemvárosban, aminél lassan már Pécs is nagyobb lesz.”
„Persze nem érdekel, hisz az életben nem költözöm vissza. Kinőttem, és nincs is értelme. Csak azt nem felejtem el, hogy ezt az országot még mindig részben az tartja egyben, amit Miskolc termelt ki magából százötven év alatt. Meg Ózd, ha már a mélyszegénység mappát kapargatom. És egy darabig az is fogja, mert ha jól hallom, a Dunaferr is köhécsel, külföldi acélt venni meg ilyen múlttal azért elég ciki. És drága is, szóval még marad a diósgyőri.”
Erről a Miskolc–Detroit párhuzamról már mi is írtunk korábban: Funkciójukat vesztett épületek esélyei.
Érdekes, hogy a hasonlóan nagyon erős acélipari háttérrel rendelkező Pittsburgh, melynek a lakossága szinte megfeleződött az acélipar összeomlása után, most egyike Amerika egyik legélhetőbb városainak: America's Most Liveable Cities
Szeretnék egyszer egy „Miskolc a mi Pittsburgh-ünk” bejegyzést is írni.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 20., szerda

Borsod 2050: holnap megszólal a városvezetés

Meghívó
A Miskolci Galéria és a Közép-Európai Ipari Örökség Útja Egyesület
tisztelettel meghívja Önt, kedves családját, barátait
2013. február 21-én, csütörtökön 17 órára a Rákóczi-házba a
BORSOD 2050 – Műhelybeszélgetések
című sorozat negyedik előadására
Téma:
A miskolci városvezetés elképzelése
a térség barnamezős területeinek jövőjéről,
a gazdag ipari örökség szellemi, tárgyi értékeinek védelméről és hasznosításáról

Meghívott vendégek:
Pfliegler Péter – Miskolc MJV alpolgármestere
Rostás László – Miskolc főépítésze
Vécsi György – a Miskolc Holding Zrt. Igazgatóságának elnöke
Szélyes Domokos – a MIK Zrt. vezérigazgatója
Lengyel Katalin – a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője
Soós Attila– Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottság elnöke
Moderátor:
Dobos Tímea – a Városháza szóvivője


Azt már csak én jegyzem meg (a szerk.), hogy a városvezetés saját moderátort hoz, így a közönség felelőssége lesz, hogy ne alákérdezős PR-esemény legyen a dolog, ami méltatlan lenne a programsorozathoz.
A szervezők küldtek ugyan kérdéseket, de nem vagyok biztos benne, hogy ezeket maradéktalanul fel is fogja tenni a moderátor.

Frissítés:
A szervezőktől megkaptuk a múlt heti moderátor beszámolóját a múlt heti rendezvényről.
Itt olvashatjátok:

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 19., kedd

Linkajánló: Akkor és most-sorozat a Minap.hu-n

Biztos mindenki ismeri a nyomtatott Miskolci Napló Akkor és most-sorozatát. Aki esetleg mégsem: hétről hétre bemutatnak egy épületet egy archív fotóval, egy rövid szöveggel és egy mai fotóval.
Az elmúlt napokban ezek a kis cikkek sorra bekerültek a Minap.hu rss-feedjébe. 
Alább összegyűjtöttük őket nektek. Érdemes a linkeket végigkattintgatni, még ha kissé szomorú is, mert sajnos messze nem az előnyükre változtak a bemutatott épületek-helyek. Egyik se.
Íme a linkek:
Frissítés:
Itt egy újabb adag:
Frissítés 2.:
Frissítés 5.:



A bejegyzést folymatosan frissíteni fogjuk, ha még kerülnek fel új cikkek a témában.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 18., hétfő

Előtte-utána: az Ógyár téri vásárcsarnok

Miközben a Borsod 2050-kiállításhoz kapcsolódóan hétről hétre jobbnál jobb beszélgetéseken veszünk részt, a beszélgetés tárgyát képező területen, a Vasgyárban ilyenek átalakítások folynak:



Az épület eredetileg így nézett ki:

Kép forrása: archivportal.hu
A mostani felújítás előtt így:


A felújítás közben pedig így:



A kolónia épületei helyi védelem alatt állnak. Az még hagyján, ha egy-egy lakóépület homlokzatát elcsúfítják, mert ahhoz nem feltétlenül kérnek építési engedélyt (pedig kellene), így nem jut a hatóság tudomására. De egy ilyen mértékű átalakítást biztos, hogy nem engedély nélkül csináltak.
A kérdés adódik: hogy lehetett ezt engedélyezni egy helyi védelem alatt álló területen, ahol az eredeti állapot visszaállítása lenne kívánatos, nem pedig további rombolás?

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 15., péntek

Egy szög miatt a patkó elveszett

Az alábbi képeket ma csináltam a környékünkön egy rövid séta során. Egy igen egyszerű és olcsó épületszerkezet, az ereszcsatorna példáján szeretném szemléltetni velük a folyamatos karbantartás elengedhetetlenségét.
Egy sérült csatornát kijavítani, kicserélni pár ezer forintos tétel, de ha nem történik meg időben, akkor nagyon gyorsan milliós károk keletkezhetnek.

Ezen a képen maga a vízfolyás is látszik, amit a vakolatomlás formája is kirajzol:


Ezen a képen a csatorna már cserélve lett, de ez már csak eső után köpönyeg:


Ahogy itt is, még az előzőnél is durvábban:



Az egyetemen az egyik tanárom azt mondta, hogy a magyarok lovasnomád öröksége lehet, hogy nem szeretnek karbantartani.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 14., csütörtök

Újraértelmezett telefonfülkék

A könyvespolcként funkcionáló telefonfülkék csúfos miskolci kudarca (vagyis inkább a mi kudarcunk) után a színház marketingesei meglátták a telefonfülkékben a lehetőséget. Először még csak egyet vettek birtokba, mostanra azonban már összesen öt színes, belsejében a színház világát reklámozó  installációval elkészített fülke áll az épület előtt, és valóban számos járókelő figyelmét sikerül vele felkelteni.
Csak gratulálni tudunk a készítőknek.

Kutyafuttában készült kép, de rajta van mind az 5 fülke :-)


A telefonfülkék újrahasznosítása persze nem hungarikum, találtam egy cikket, ami számos megvalósult ötletet gyűjt össze, személyes kedvencem az akvárium.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 13., szerda

Borsod 2050: meghívó a holnapi rendezvényre

A Borsod 2050 kiállításhoz kapcsolódó következő rendezvényre invitálunk benneteket:

A diósgyőri volt két nagyüzem (LKM, DIGÉP) iparterületének és egykori kolóniájának rendezési kilátásai

Moderátor:
Némethi Lajos
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgatója, volt LKM dolgozó

A beszélgetés felkért résztvevői:
Ács András, Bicsánszki János, Brindza Ádám, Drótos László, Egri Józsefné, Gácsi József, Holló Csaba, Kovács Zoltán, Mányi István, Melles András, Némethi Antal, Nyitrai Dániel, Papp Viktor, Sipos István, Szedlacsek József, Sziklavári István, Tóth Lajos, Zaciera Lech, a Városháza és a BOKIK képviselője

Időpont és helyszín: február 14 (csütörtök) 17:00, Miskolci Galéria Kondor-terme



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 11., hétfő

Támogasd az Állatsegítőket!

Az általunk egyébként támogatott csipezési rendelet egyik „mellékterméke”, hogy azóta egyre több a gazdátlan állat az utcákon. Nem tudok úgy bemenni a munkahelyemre, hogy ne látnék legalább egy kóbor kutyát. Bármennyire szeretném, többet nem hozhatok haza, két mentett kutyával osztjuk meg a lakásunkat.
Most a Miskolci Állatsegítő Alapítvány adománygyűjtő kisfilmjét láthatjátok. A Zengőfilm Zengő kutya főszereplésével nagyon jól sikerült, remélhetőleg sok állatbaráthoz eljut, és sokan segítenek a menhelyi kutyák sorsán.



Itt az 1%-os kampány időszaka is, a MÁSÁ-ra is lehet gondolni, amikor az adó 1%-áról rendelkezünk.


Aki nem tudja adománnyal vagy 1%-kal támogatni az állatmentőket, az önkéntesként is segítheti őket, továbbá a MÁSA tervei szerint minden hónap első vasárnapján kutyasétáltató akció keretében segíthet megmozgatni a napjaik nagy részét ketrecben töltő állatokat. 
Aki pedig nem emlékezne, annak álljon itt egy film, hogy miért és milyen körülmények között költözött az Állatsegítő Alapítvány a Sajószigeti útra.



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 8., péntek

Mások szemével: Miskolcra egy fél nap már nagyon kevés

A blog látogatói statisztikái között vettem észre egy új blogot, melyben mi is meg vagyunk említve. Ez a johely.blog.hu, melynek már az ars poeticája is nagyon szimpatikus:
Magyarország jó hely. Szép településekkel, jó emberekkel. Erdőkkel, völgyekkel, hegyekkel. Folyókkal, tavakkal, forrásokkal. Kastélyokkal, templomokkal, romokkal.
Egy blog arról, hogy miért érdemes Magyarországon turistáskodni.”
A blog január végén indult, de már sok színvonalas, jó képekkel ellátott bejegyzésük van. A képek alapján a szerzők nyáron jártak Miskolcon, az akkori élményeikről írnak.


Forrás: johely.blog.hu
„Az már a villamosból látszott, hogy csak a fő utca megér egy sétát, a maga sajátságos formájú átjáróházaival, azok kis belső udvaraival, terecskéivel, kávézóival. Aztán a városban sétálva kiderült, hogy a Szinva patakot is rendbe tették, annak partján, egy egykori parkoló helyén, a belvárosban alakították ki a miskolciak egyik kedvelt terét, a Szinva teraszt. Úgy egyáltalán, az látszik a városon, hogy átlépett saját zavaros, sokszor ráerőszakolt identitásán, és a sok erőltetett fejlesztés után igyekszik megtalálni önmagát. Nem is akárhogyan.”

Tényleg nagyon tetszett nekik Miskolc, mert ma egy újabb bejegyzés került ki, apró részletekkel Miskolcról:
Forrás: johely.blog.hu
„Nos, Miskolcon színes lépcsősort ugyan nem találtunk, de több helyen is felfedeztük az igényesség és figyelmesség apró jeleit, amelyektől mi  nagyon boldogok lettünk. Egy kis szín, forma, és mi máris azt érezzük, jó helyre érkeztünk. Bejegyzés és fotók az apró részletek fontosságáról.

A fenti ház a színház előtt van, mint látszik, építészetileg nem egy nagy bravúr, de mindent kárpótolnak a színes erkélyek. A fa spalettás színészházzal körbefogják az amúgy nagyon jó hangulatú kis teret. Szerintem ezt helyiként sem lehet megunni, a turistáknak meg úgy kell az ilyen, mint a falat kenyér.”

A környékén maradva további jó írásaik vannak a lillafüredi pisztrángtelepről és a lillafüredi vízesésről

Gratulálok a szerzőknek a színvonalas blogért, csak így tovább, be is kerültek az rss olvasómba, hogy le ne maradjak az új bejegyzésekről.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 7., csütörtök

Megúsztuk szárazon a Barlangfürdőt

A szerkesztőség tagjai nem látogatták meg a Barlangfürdőt bakancsban. Ugyan tervezték, de mikor meglátták a bejárat előtti tömeget és az autótömeget a parkolóban, megfutamodtak. Mégis van beszámoló az eseményről: mai bejegyzésünket vendégszerzőnk, Hrabovszky Edit készítette, a fotókat Szoták Gyurinak köszönhetjük. Fogadjátok szeretettel!

A közösségi oldalak (gondolok itt az „Egy oldal mind fölött, egy oldal kegyetlen, egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlenre”) az információk gyors áramlásának tökéletes táptalajt biztosítanak. Erről megbizonyosodhattam ismét egy január végi napon, mikor a reggeli kávém szürcsölése közben a kezdőlapot böngésztem, s megakadt a szemem egy volt osztálytársam posztján (amit megosztott egy helyi rádió, egy múltidéző csoport s egyéb civil felhasználók profilja), mely fürdőruha nélküli, száraz lábas túrára invitált a Barlangfürdőbe, ahol éppen a szokásos év eleji karbantartás zajlik. Egyből kedvet kaptam a programhoz, hiszen kíváncsiságom kellőképpen felkeltette, a belépőjegy árát pedig roppant kedvezőnek ítéltem, ráadásul az ember lánya nem mindennap láthat fel nem tárt járatokat, barlangi tavat, s télikabátban sem mentem be egyik medencéjébe sem. Páromnak azonnal másoltam be a tájékoztató szöveget, s neki sem kellett kétszer ctrl c + ctrl v-zni, rögtön áldását adta e vasárnapi programra.
15:03-ra begurult a busz (s a késés miatt mi is eléggé) Tapolcára, mert a poszt szövegéből csak annyi derült ki, hogy időpontoknak a 15 és 17 óra lett kitűzve – telefonos segítséget pedig nem tudtak nyújtani, ez lehetett volna az első intő jel a szervezés precízségét illetően. Sebaj, útközben terveink közé besoroltunk egy kis hóban taposós sétát is a környéken, ha az első turnust már lekéstük volna. A buszról leszállva lelkes lépteink egyre jobban lelassultak a hosszasan tekergő sort meglátva, ami egészen a sarki büfékig tartott, majd döbbenetünkben muszáj volt megállnunk kicsit. Sokan mögöttünk egyből megfordultak más szórakozóipari egységet keresni, páran tétován megindultak a sor felé, s mi két ismeretlen hölgyet követve felvetett fejjel s előreszegett állal, „csakazértis” bejutunk érzéssel a szívünkben beálltunk a sor végére.  


A következő másfél órát tőszavakban vázolom fel inkább:
15:05 – Az első turnus már bent van, 100 embert engedtek be, előttünk kb. háromszor ennyien állnak még… semmi hír nincs arról egyelőre, milyen időszakonként kerülnek be a csoportok.
15:20 – Felteszem fejemre a kapucnim, s otthon felejtett sapkám után epekedek egyfolytában.
15:30 – Előrébb haladt a sor egy méterrel!
15:45 – Egy Pestről (!!!) érkezett idős bácsi hangos méltatlankodások közepette indul vissza a Tiszaira.
16:01 – Barátom a második szál cigarettáját szívja el, én pedig felváltva helyezem testsúlyom lábaimra, mert már egyiket sem érzem igazán a hidegtől.
16:10 – Elhalad mellettünk két pohár forralt bort szorongatva egy úriember.
16:18 – Visszatér a barátom két pohár forralt borral mellém.
16:36 – Megvettük jegyeinket, s a meleg csarnokban ácsorgunk, ahol újabb sor fogad minket. De legalább nem a hidegben toporgunk.
A hosszas várakozás és sorbanállás hervasztóan hatott hangulatunkra, de amint beengedtek minket egy idegenvezetővel a fürdő előcsarnokába, egyből feltámadt lelkesedésünk. Megálltunk kicsit körbenézni a hömpölygő emberáradatban, szemünkkel gyorsan felmértük a terepet s a furcsa, víz nélküli medencék látványát, majd rohantunk egyből a csoportunk után, akik már elindultak előre.



Onnan lehetett tudni, hogy a csoportvezető lány informálja a többieket, hogy láttuk a mutogató karját, s a morajlásban kiszúrtunk néha egy-két évszámot s a lassan már kötőszó szerepét betöltő „barlang” szót is. És ez játszódott még le párszor, mikor párom ezt a bánásmódot megelégelve udvariasan előre szólt, hogy hátul semmit sem lehet hallani abból, amit az elöl lévőknek elmond. Idegenvezetőnk egyből odajött hozzánk, ledarálta a betanult szövegét, majd rohant tovább előre. A sárkányfejes dögönyözőknél szerencsénk volt: a szűkös járatoknak s a kisebb térnek köszönhetően jobb volt az akusztika, tökéletesen megértettünk minden elhangzott szót, s megálltunk kicsit fényképezni az elénk táruló meseszép látványt: ragyogó sókristályok, csipkeszerű cseppkőképződmények, kürtők vettek minket körbe. Amint elhagyta szemünk a fényképezőgép objektívét, szembesültünk azzal, hogy a csoport nélkülünk folytatta tovább száraz túráját. Pánikra semmi ok, a vezető mondta pár perce, hogy a következő állomás a szaunáknál lesz. De merre is vannak vajon a szaunák?
Elindultunk egy járaton, de a végén egy létra és egy veder, mint sorompó állta utunkat, a földön heverő vezetékhálózatról nem is beszélve. Nekivágtunk egy másiknak, ami kivitt minket a főcsarnokba még több ember és kavarodás kellős közepébe. Tettünk pár felderítő kört, s ahogyan Kolumbusz Amerikát, mi úgy fedeztünk fel egy csoportot – az arcok nem voltak ismerősek, de a vezető mondta, hogy csapódjunk nyugodtan hozzájuk. Ismét visszamentünk a dögönyözőkhöz, s csodák csodájára, az odáig vezető úton hallottuk mindazt, amiről lemaradtunk először. A szaunák felé haladva megálltunk egy olyan résznél, ahol relaxációs aroma-kabinok építése zajlott – a járólapozó munkás a legmogorvább arca helyett a másik felét mutatta csoportunk felé, s elgondolkoztunk azon, mekkora élmény lehet úgy dolgozni valakinek, hogy percenként megáll előtte egy csoport, s az összes szem az egyetlen mozgásban lévő objektumra fókuszál, azaz pont rá. Itt megtudtuk, hogy két olyan kabin lesz elérhető a vendégek számára, melynek tökéletes hangszigeteltsége s különböző aromák illatainak hála olyan meditatív állapotba juttatja a betérőket, hogy az itt eltöltött 5-10 perc egy órás alvásnak felel meg. Ez a „létforma” teljes meztelenséget kíván a látogatóktól, s olyan speciálisan sötétített üveglapokkal lesz a lefedettsége, hogy kívülről senki sem lát be, ám a páciens tökéletesen szemmel tarthatja külvilágát.
A többi medencerészt is megtekintettük, sétálgattunk bennük, s alig vártam, hogy kedvenc termembe, a csillagterembe érjünk. Különleges akusztikája, káprázatos fénytechnikája s az UV fényben ragyogó plafonra festett csillagképek óriási hatást gyakoroltak rám első fürdőzésem óta folyamatosan. Jelen helyzetben kicsit csalódott voltam, ugyanis koromsötét fogadott minket, a vakuk fényében sejlettek csak fel a mennyezet csillagzatai, de amint csak ketten maradtunk, leteszteltük az akusztikáját. Elismerésére váljon a teremnek, prímán állta a sarat.
A szaunáknál igazából csak annyi értelme volt a megjelenésünknek, hogy tehettünk egy kört, majd mehettünk vissza a főcsarnokba, ahol egy gépész dolgozó vette át csoportunkat, s elindultunk a barlang fürdővizét ellátó termálkút s a kazánház felé. Elkövetkezett tehát az a rész, amikor a mechanikai szekció bemutatásához kihagyhatatlan szakszavak s terminus technikusok elhangzására egyre több szem válik kissé üvegessé, a fejek pedig szaporán bólogatnak. Mikor magamon észrevettem ezeket a tüneteket, elkezdtem figyelni a csoport többi tagját, s rajtuk is kerestem hasonló nyomokat. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül, aki ily módon jelzi a vezető (vagy inkább önmaga) felé, hogy érti ő a csíziót, pedig a következőket fogja fel az elhangzó információmennyiségből: az ott egy igen mély és nagy kút, ott látható egy szűrőmedence, az ott pedig sok cső és kapcsológomb kavalkádja, bentebb pedig nem megyek, mert elviselhetetlen a meleg. 


A kazánház mellől nyíló teraszon az esti fények panorámája meseszép látványt nyújtott, sima fürdőzőként nem részesülhettünk volna ebben a kilátásban! 

Kilátás a teraszról

Végül ismét a főcsarnokban kötöttünk ki, ahol az igazgatónő harminc fős (annyi kobak volt összesen) csoportokat vitt le a két nemrégiben feltárt járatokba, s az egyik magában rejtette a barlangi tavat is, melyre már nagyon kíváncsiak voltunk. Betömörítettük magunkat az embertömegbe, de mikor azt láttuk, hogy kobakosok és hajadonfőttek egyaránt tódultak befelé, mi is áramoltunk utánuk – valahogy az a másfél óra vakmerővé tett minket annyira, hogy ezt a kockázatot vállaljuk. A pára koncentrációja viszont már olyan elviselhetetlenné fokozódott, hogy kezdett kínszenvedéssé válni a helyzet, s egyre nehezebben fogtuk fel az igazgatónő szavait is. Ami viszont kiderült, hogy tavaly már volt ilyen karbantartási munkálatokba való betekintést lehetővé tevő kezdeményezés, akkor viszont alig húsz-negyven ember jelent meg, s most sem számítottak többre, váratlanul érte a szervezőket is ez az óriási érdeklődés. Megtudtuk továbbá, hogy méltán lehetünk büszkék Barlangfürdőnkre, hiszen a világon három darab ehhez hasonló létesítmény található, s az egyik éppen kicsiny országunk határain belül lazítja el kikapcsolódni vágyó vendégeik fáradt végtagjait. A második járat végén pedig végre elénk tárult a barlangi tó látványa – itt bevallom őszintén, olyan érzés kerített hatalmába, mint mikor kipostázzák a prospektusból megrendelt dísztárgyat, s először veszi a vevő a kezébe: meglepődik méretein, hiszen a képen sokkal nagyobbnak tűnt, mint amilyen valójában. Párommal mi is nagyobb tóra számítottunk, de a látvány így is lenyűgöző volt: olyan tiszta, hideg vizű hegyi karsztot csodálhattunk meg, hogy egészen az alján lévő ásatások nyomán létrejövő gödrökig s buckákig elláthattunk. 

Az újonnan feltárt tó

Nem bírom a sűrű, párás levegőt, de mikor a tó mélyére néztem, minden zavaró tényezőt sikerült kizárnom. Kíváncsian várjuk, hogyan fogják a nyilvánosság felé tárni ezt a szépséget.
A hivatalos túra ebből a három részből állt, mi még visszasétáltunk kicsit pár helyre, s nyugodtan fényképezgettünk még tovább, gondoltunk azokra is, akik az óriási sort meglátva feladták, s inkább hazamentek, vagy akiknek nem volt lehetőségük eljönni s megúszni szárazon a Barlangfürdőt, így a fotókat feltöltöttük. Ezúton szeretnék köszönetet mondani páromnak a csodálatos képekért (s a mennyei forralt borért a zord zimankós sorban állás közepette) s azért, amiért kedve támadt elkísérni e túrára! S végül, de nem utolsósorban a szervezőknek a lehetőségért, hogy ebben a kalandban részünk lehetett, maradandó élménnyel gyarapodtunk nekik köszönhetően. Szerintem a nehézségek ellenére igyekeztek kihozni a maximumot, s bízom benne, hogy jövőre felkészültebben fogadják az érdeklődőket, hiszen Miskolc értékeit nem csak a borsodiak csodálják meg évről évre.


Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 6., szerda

Folytatódik a Borsod 2050 kiállításhoz kapcsolódó programsorozat

Nemrég invitáltunk benneteket a Galériában látható Borsod 2050-kiállításra. A kiállításhoz heti rendszerességű programsorozat is kapcsolódik. A múlt héten az Akadémiai Bizottság székházában a Budapesti Műszaki Egyetem docense, Dobai János előadását hallgathattuk meg. Erről az eseményről a Miskolc TV is csinált egy kis riportot:
A fő szervező, Drótos László beszámolóját az eddigi és a tervezett eseményekről itt olvashatjátok:

A legközelebbi program holnap lesz a Galéria Kondor-termében, az alábbi témával:

A „BORSOD 2050” elnevezésű kiállítás szakmai tartalma, annak hasznosítási és továbbfejlesztési lehetőségei 
Moderátor: 
Olajos Csaba, nyugalmazott területi főépítész 
A beszélgetés résztvevői: 
Antal Gabriella, Borzsák Veronika, Varga Piroska, a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának 
doktoranduszai és témavezetőjük Vasáros Zsolt DLA egyetemi adjunktus,  
illetve Bereczki Zoltán, Juhász-Nagy Balázs és Szél Norbert miskolci építészek 



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 5., kedd

Holdbéli táj a Patak utcán

Egyik barátunk küldte ezt a rövid írást a belvárosban látható áldatlan állapotokról. Köszönjük, a képeket is!
Politizáló hozzászólók kíméljenek!

A teremgarázs kivitelezése alapozási problémák miatt áll, a város március elejére ígérte a folytatást, de az új közbeszerzés február elejéig még nem lett kiírva, így nagy valószínűséggel újabb csúszással kell számolnunk...
A járdán a havat nem takarítják, az úton sárban gázolnak a gyalogosok.
Ha felszárad a víz, eszméletlen por lesz (csakúgy, mint a tér közepén egykor állott Émász-épület bontásakor, és azóta is).
Hanyagság, gazdátlanság, élhetetlen lakókörnyezet, mindez a Belvárosban.














Januári állapot

Októberi állapot



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. február 4., hétfő

Modern házak a főutcán 2.

Még augusztusban írtunk a főutca „láthatatlan” házairól: azért neveztük őket így, mert bár modernek, szépen illeszkednek a történelmi környezetbe.
A napokban csináltam néhány újabb fotót, ezúttal a Centrum és Villanyrendőr közötti szakasz északi oldaláról. Ezen a szakaszon három modern ház van: egy jól sikerült, egy kevésbé jól sikerült, és egy rosszul sikerült.

Kezdjük a jól sikerülttel. Ez a kis rózsaszín ház nagy kedvencem, bár ráférne egy felújítás, és talán nem is ez a szín áll neki a legjobban:




Ez a nagy fehér ház már egy kicsit elüt a környezetétől, de azért nem vészes:



A Húsipar-ház viszont nem sikerült túl jól, pedig az építészt nagyra tartjuk:




Kapcsolódó bejegyzések: