A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ipari épületek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ipari épületek. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 7., hétfő

Vendégbejegyzés: Lyukóbánya 1938-2004-2019

Nagy Tamás írása.

Pontosan 15 évvel ezelőtt, 2004. október 7-én csütörtökön érkezett felszínre az utolsó csille szén Lyukóbányán és ezzel megszűnt a több száz éves múltra visszatekintő borsodi mélyművelésű szénbányászat. A korabeli sajtóban viszonylag nagy visszhangja volt az eseménynek, ígéretek hangzottak el emlékhelyekről, bányászati múzeumról, épületek és gépek megőrzéséről. Aztán szép lassan teltek az évek és az ígéretekből egyedül a 25/2005. (IX. 16.) NKÖM rendelet 22. § valósult meg: a perecesi újbánya épületegyüttese országos műemlékké lett nyilvánítva. Ez ugyan fontos, de nagyon csekély eredmény, főleg az épületek jelenlegi állapotának tükrében.


A bányabezárást követő évben volt egy kiállítás „A BORSODI SZÉNBÁNYÁSZAT 220 ÉVES TÖRTÉNETÉBŐL”. Sajnos a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat akkori szándéka ellenére nem valósult meg ennek a kiállításnak és az akkor összegyűjtött emlékeknek egy állandó bányászattörténet múzeumba helyezése, amelynek a helyszíne a védetté nyilvánított perecesi bányaüzem területe lett volna. Ez a téma ráadásul feledésbe is merült.


De mit is várhatunk akkor, ha a szénbányászat aktív időszakában sem sikerült ennek a központi emlékhelynek maradandó alapot létrehozni. Talán kevesen emlékeznek a „Borsodi Szénbányák 25 éve” címmel 1970-ben megnyitott kiállításra, mely a borsodi bányászat 1945 utáni fejlődését volt hivatott bemutatni mintegy félezer tablón. 


Erről készült egy kis kiadvány is, amelyből képet kaphatunk arról, hogy már akkor milyen jelentős, múzeumba illő anyag állt rendelkezésre. Különös figyelmet érdemelnek a kiállított makettek és modellek. Felmerül a kérdés: hova tűnt el mindez? Csak reménykedni lehet, hogy nem tűnt el nyomtalanul.

Kapcsolódó bejegyzések:

2019. május 30., csütörtök

Vendégbejegyzés: A kohász múlt is álom marad?

Nagy Tamás írása. 

Négy éve még az újságok kiemelt hírei között szerepeltek az „Éledező kohász álmok”: mini acélmű épült volna az egykori DIGÉP területén. Az érintett cégek időközben csődbe mentek, így – mint már annyiszor a legújabb kori diósgyőri kohászat válsága óta – építkezés helyett csak a bontás és a további pusztulás a sorsa az ipartörténeti jelentőségű épületeknek és berendezéseknek. Erről sajnos már nem szólnak a hírek a helyi sajtóban sem. Ózdon egy egész város fogott össze, amikor az Ipari Park tulajdonosa bejelentette az egykori acélmű csarnoktorzójának bontási szándékát, ezzel egy időre megmentve a különleges építményt. Miskolcon valamiért nem tartják fontosnak annak az ipartörténeti múltnak a megőrzését, amelyről a Tér és Forma szaklap a 30-as években még így írt: 
Az óriási teljesítményű hűtőtorony vasbetonváza kitűnően szemlélteti az anyagban, a vasbetonszerkezetben rejlő nagyszerű lehetőségeket. Az ormótlan és romlandó faszerkezetű hűtőtornyok helyére ma ilyen remek szerkezetű, elegáns megjelenésű építményeket állít a mérnöki tudás. Az egymást keresztező íves merevítő lamellák benyomásteljességükben az elmúlt korok legremekebb konstrukcióival kelnek versenyre s a közeli jövő legmerészebb szerkezeteinek sejtelmét vetik előre. A 25 méter magas torony erőteljességével a telep jelentőségének hirdetőjévé válik, s így a tisztára üzemi célon túl is jó szolgálatokat tesz a telep egészének. A nagy olvasztókemencék hatalmas acéltestével, az azokhoz tartozó vasszerkezetű felvonókkal érdekes kontrasztot képezve, a mai korszerű ipartelepek jellegzetes képének remek alkatrészévé válik. Egy 100 m hosszú és 44 m széles, 17 m magas csarnok, öttámaszú, íves vasbetonszerkezettel, magasan fekvő vonóvasakkal. A magasban darupálya, alul pedig a külső oldalon transzmissziótartó gerenda. Nagyszerű tárgyiegyszerűségű konstrukció, áttekinthető, szellős és világos munkacsarnok.



Megjegyzés: az 1930. évi 2. számból idézett szöveg ugyan nem a DIGÉP, hanem a kohókhoz készült hűtőtoronyról szól, azonban a DIGÉP területén is ugyanilyen szerkezetű a régi hűtőtorony, ami még jelenleg is létezik. A képen látható építmény helyén épültek meg később a ma is látható hűtőtornyok. Ez kiváló lehetőséget ad(hat) a vasbeton szerkezetű hűtőtornyok fejlődésének bemutatására, ugyanis azok minden jellemző állomása megtalálható a DIGÉP és a Vasgyár területén.

A Pfeiffer József tervezte egykori öntödei csarnok jelentős része már áldozatul esett a meg nem valósult beruházásnak. Ezek az épületek ráadásul nincsenek is a helyi védettségi listán, pedig nélkülük nem lehet teljes képet kapni a korabeli ipari építészetről. Viszont rajta van a listán a „Nagyedző”, illetve a „Nyugati Erőmű” mint a múlt század eleji vasbeton építészet jelentős példái. A trafóházak közül említésre méltó az árverési hirdetmény mellékletében szereplő épület. A hirdetmény ugyan megemlíti az erőmű védettségét, azonban a hűtőtorony esetében már annak bontását javasolja. Kérdés, lesz-e új tulajdonos és annak mi lesz a szándéka ezekkel az épületekkel?



Kapcsolódó bejegyzések:

2015. április 28., kedd

Ipari túra a TICCIH/ICOMOS Ipari Örökség Szakbizottság szervezésében

Vendégszerzőnk, Walter Mitty írása és fotói következnek egy nagyon érdekes ipari túráról, amire mi sajnos nem tudtunk elmenni. 
„A TICCIH/ICOMOS Ipari Örökség Szakbizottság 2015. április 10-én szakmai kirándulást szervez a 2015. februári konferencián elhangzottak értelmében, miután sikerült belépési engedélyt szereznünk az alábbi helyszínekre:
1. Tiszapalkonya, Hőerőmű
2. Kazincbarcika, Borsodchem, Sóraktár
3. Miskolc, volt LKM
4. Miskolc, volt DIGÉP
5. Miskolc-Pereces”

Így szólt a hivatalos invitálás, amelynek nyomán az Észak-Keleti Átjáró Egyesület szűk kis csapata is részvételt nyert az érdekes kirándulásra. Az összesen mintegy 30 fős társaság zöme építészekből állt, előfordultak benne más mérnökök, ipartörténészek; és mi.
Jelen sorok szerzője kisgyerekként, a nyolcvanas évek első felében járt többször az egyik úticélul szolgáló Diósgyőri Gépgyárban, az akkori emlék máig kísért, inkább jó, mint rossz értelemben. S tudva, hogy az akkori sok ezres dolgozói tömeg, a hangulat, a munkaintenzitás s minden egyéb mára rég tovatűnt, jó lett volna ismét látni a három évtizede megismert csarnokokat, enteriőröket. A várt alkalom a fenti lehetőség képében megérkezett.



A volt LKM területének felkeresése önmagában nem tartogatott ilyen rendkívüli esélyt, hiszen az egyesületi tevékenység révén gyakran be lehet jutni a kohászatba, a Factory Arénába, és valamely ottani rendezvény apropóján „óvatlanul” elkóborolni más tájakra, akár a kombinált acélmű, a pályaudvar magasságáig. Míg csak elő nem ikerülnek az őrök és vissza nem terelnek... [Ilyen elkóborlásokra ma már senkit se biztatunk, egyrészt az egyre szigorúbb őrzés miatt, másrészt pedig minden ilyen eset ront a civilek és a gyárterület vezetésének viszonyán – a szerk.]


Ugyanakkor a barcikai komplexum ismeretlen területnek számított, pláne a meglátogatandó sóraktár (ami a valamikori, mára megszűnt műtrágyagyártáshoz kapcsolódott kiszolgáló létesítményként), hát még a tiszapalkonyai erőmű, amivel kapcsolatban igencsak meglepő információként szolgált, hogy nem – mondjuk – a rendszerváltáskor zárt be, hanem alig több mint három éve.



Az egyes helyszíneken készült fotók a fentiek szerinti kisebb-nagyobb mértékű rácsodálkozás élményét, egyszersmind az „ipari romantika/ipari horror” kettős játékának benyomásait hivatottak megörökíteni. Pereces, az egykor volt bányatelep(ülés) most kimaradt a programból az előzetes tervhez képest, mivel nem jutott rá idő ezen a pénteki napon.

A Palkonyán készült képek egy részét a „Pirx pilóta kalandjai remake-jének forgatásán jártunk” címmel lehetett volna elsütni egy mozis tematikájú blogon, míg a digépes fotók közül néhány olyan beállítással készült, hogy akár „Magyarországon forgatják a Mad Max IV., illetve a Star Wars VII. részét!” címmel álhírként el lehessen sütni, teszem azt, a Facebookon. Holtbiztos, hogy az olvasó felismeri ezeket a filmvászonra illő szituációkat a bejegyzés végén látható galériában.



Szakmai informácókat ezt megelőzően csak címszavakban csepegtetnénk: a ma is álló és működéshez közeli állapotban megőrzött (későbbi, további hasznosításra szánt) tiszapalkonyai erőműkomplexum az ötvenes évek legelejéről való, akkori építészeti világot és technológiát képvisel, a kazincbarcikai Borsodchem jelenleg általános raktárként szolgáló egysége szintén, bár hozzátehető, hogy szép ívű főtartói és előregyártott kazettás tetőzete révén a maga korának majdnem egyedülálló bravúrja volt. A Digép és a kohászat évszázados sztoriját, a szomorú, bár nem teljes véggel együtt, a miskolci olvasó bizonyára ismeri. Előbbiben jelenleg 49 önálló kft. működik, kisebbrészben az eredeti profilba vágó tevékenységgel – ilyeneket kerestünk fel a túránkon –, utóbbiban több mint háromszor annyi; jelen alkalommal csak a Factory felkeresésére kaptunk engedélyt.

Tiszapalkonya:







Kazincbarcika:





Diósgyőr (Digép és Kohászat):








A teljes galéria megtekinthető itt:

Kapcsolódó bejegyzések:

2015. január 27., kedd

Vasgyár: jelen és jövő. Beszámoló a decemberi eseményről

Ez az írás a Borsod Online-on jelent volna meg, de aztán mégsem közölték; így most kiteszem ide.

2014 december ötödikén építészek és egyéb érdeklődők ismerhették meg a diósgyőri kohászat jelenét, valamint egy üzemlátogatás és egy diplomaterv formájában azt is, hogy milyen lehetne a jövő.
Még a 2013-as év elején indult a Factory Aréna szervezésében, a Svájci Hozzájárulás Civil Alap támogatásával a 22 hónapos projektünk, aminek a célja a lakosság aktivizálása a témával kapcsolatban. Főleg a fiatalokra fókuszálva szeretnénk késztetést és ötleteket adni, hogyan, mire lehetne a jelenleg nagyon elhanyagolt területet újrahasznosítani. Ebbe a rekultivációs projektbe illeszkedett a pénteki esemény.
Mivel az építészeket célzottan is meg szerettük volna szólítani, a szervezésbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara is bekapcsolódott (ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget Hidasnémeti Jánosnénak).
Az érdeklődők a Factory Aréna bejáratánál találkoztak, majd rövid sétára indultak a kohászat területén. A sétát Bereczki Zoltán építész vezette, aki rögtön az elején elmondta, hogy mivel ő a működő gyárat már nem látta, a közönség tagjait arra bíztatja, hogy nyugodtan mondják el a gyárhoz kapcsolódó élményeiket a séta közben. Több olyan résztvevő is volt, aki családi és szakmai vonalon is kapcsolódott a gyárhoz, így nagyon értékes információkkal lettünk gazdagabbak.



A pusztuló gyárterületen, romos épületek között tett kissé lehangoló séta után Nagy László jóvoltából egy működő üzemet, a Megépszer Kft. közelmúltban felújított és bővített csarnokát is megtekinthettünk.
Eddigre be is sötétedett, így a kissé átfagyott társaság visszament a bázisra, a Factory Aréna épületébe. A szervezők a csarnok alagsorában Ardey Emese díjnyertes diplomamunkájából rendeztek kiállítást. A diplomaterv témája a Factory Aréna épületének átalakítása volt kulturális funkcióra. Egyértelmű kvalitásain felül azért is tartottuk fontosnak ennek a tervnek a bemutatását, mert egész Európában az látszik, hogy ezek az építészetileg értékes, de hatalmas méretű és eredeti funkciójukat elvesztett ipari épületek csak akkor tudnak fennmaradni és megmenekülni, ha a belőlük kiköltözött ipar helyett a város közössége és a városba látogató turisták veszik őket birtokba.


A terv mellett, kapcsán Egri Zsuzsa részvételével érdekes beszélgetés alakult ki, ami a Factory bejárásával végződött: megnéztük a koncerttermet, a sportlövők edzőtermét, a skate parkot, az ipari alpinisták képzőhelyét és a mászócsarnokot. Sajnos nem hallgathattuk el a fenntartás nehézségeit sem: a hatalmas gyárterület egyetlen civil hasznosítású épülete a szavakon kívül eddig nem sok segítséget kapott a várostól működéséhez, annak ellenére, hogy évente gyerekek, fiatalok tízezrei fordulnak meg benne.

Kapcsolódó bejegyzések:

2014. december 2., kedd

Vasgyár: jelen és jövő

A vasgyári rekultivációs projekt keretében pénteken (december ötödikén) egy rendezvényt szervezünk a Factory Arénával közösen.
Most nem a múltba akarunk révedni, hanem kimondottan a jelenre és a jövőre koncentrálni.
Ennek keretében lesz egy rövid séta a gyárban, majd Egri Zsuzsa, a Factory Aréna vezetője fogja bemutatni az épületet, ami eddig az egyetlen kísérlet a gyár épületeinek civil hasznosítására.
A bejárások után Ardey Emese Jövő Építésze-különdíjas diplomatervéből fog kiállítás nyílni (makettel és tablókkal), ami egy lehetséges jövőt mutat majd be.

Program:
14:00 regisztráció a Factory Arénában (bejutás az Ógyár térről az 1-es kapun) 
14:30 gyárbejárás: a kohászat jelene
15:30 épületbejárás (Skate park, mászóterem, alpintechnikai oktatóterem, koncertterem): civil kísérlet az ipari örökség hasznosítására
17:00 Ardey Emese Jövő Építésze-különdíjas diplomaterve: egy lehetséges jövő 
17:30: kerekasztal-beszélgetés a látottak és elhangzottak kapcsán



Mindenkit szeretettel várunk!

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 10., csütörtök

Mások szemével: a vasgyári kolónia, írásban és képekben

Ez most egy rendhagyó „Mások szemével”-bejegyzés lesz, ugyanis egy véletlen folytán nagyából ugyanakkor publikált egy bejegyzést a kolóniáról a Mit Miskolc adhatott-blog, amikor Papdi Balázs egy galériát. (Mindkettejükkel találkozhattatok már itt a blogon: a Mit Miskolc adhatottnak a perecesi bejegyzését ajánlottuk, Papdi Balázsnak pedig korábbi vasgyáras fotóit).
Mielőtt jönnének a linkek, elmesélném egy kapcsolódó élményemet. Két hete Pécsre utaztam. A budapesti vonaton az Átjáró Folyóiratban elolvastam Fekete Norbert cikkét, aminek témája a vaskohászati örökség hasznosíthatósága Ostravában és Diósgyőrben. A cikk konklúziója eléggé lesújtó: míg Ostravában a vítkovicei vasgyár épületeit az 1990-es évek óta tudatosan igyekeznek megmenteni és a bennük rejlő turisztikai potenciált (sikeresen) kihasználni, addig nálunk a város tulajdonképpen magára hagyta a területet, és turisztikailag egyáltalán nem számol vele.

Vítkovicei utcakép
Budapestre érve átszálltam a pécsi vonatra, ami cseh kocsikkal közlekedett. Kezembe került a cseh vasúttársaság magazinja, amiben egy cikksorozat (az előző linken a 23. oldaltól) az észak-morva régióval foglalkozott. És mi volt a cikksorozat két fő témája közül az egyik? Vítkovice! Ezt úgy képzeljétek el, mintha a magyar Intercity Magazin Észak-Magyarországgal foglalkozó cikke mondjuk Tokaj-hegyaljával azonos súllyal ajánlaná a diósgyőri vasgyárat. Hát ennyit arról, hogy mekkora kihasználatlan turisztikai potenciál rejlik az iparhoz kapcsolódó épületekben.



Akkor a hosszú bevezető után jöjjenek az ajánlandó linkek.

A bejegyzés így indul:
„Nézzük meg tehát a Vasgyár rövid történetét, mely rengeteg érdekességgel szolgál. Nem maradt el persze a terepbejárás sem, mely a mai állapotokat mutatja, így kézzelfogható a gyár, a városrész majd 150 éves történetének minden változása, az egykori európai mintából hogyan lett Miskolc – kimondható – szégyenfoltja.”
Ezután alapos történeti áttekintést kapunk, majd Szomjas György kamerájára kívánkozó jeleneteket többek között az alkoholista Mami és az őt kiszolgálni nem akaró kocsmáros Norbi vitájáról.

Ha az olvasással végeztünk, jöhetnek Papdi Balázs ismét kiváló fotói, „Életképek a diósgyőri vasgyári lakótelepről (kolónia)” címmel. Különösen jó a képekben, hogy nemcsak épületeket örökítenek meg, hanem embereket is, így kiváló illusztrációként szolgálnak az egyébként tőlük teljesen függetlenül készült blogbejegyzéshez.



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. augusztus 17., szombat

Nyílt levél a mai gyártúrák kapcsán

(A tudnivalók: a már hagyománnyá vált buszos gyártúrákat – amik tavasszal kerékpáros túrákkal egészültek ki – a vezetőség miatt most csak nagyon korlátozottan tudjuk megtartani.)

Tisztelt Sevcsik Mónika, 
elfogadva a feltételeket, melyeket a gyártúra korlátozása érdekében szabott, nem tehetjük meg, hogy elhallgatjuk véleményünket a hozzáállását illetően. 
Mint miskolci lakos nyilván Ön is tisztában van azzal, hogy a gyárterület mint a város közepén lévő, jelentős kiterjedésű épületegyüttes komoly problémahalmazt jelent a város jelenlegi életében. Egyetlen városvezetés sem volt mindeddig arra képes, hogy ennek a problémahalmaznak a kihívásaira szakértők bevonásával európai szintű, koncepciózus válaszokat dolgozzon ki. A terület egy zárvány, ahova a város lakói nem tehetik be a lábukat. Pedig ma Miskolcon alig van olyan ember, akinek közvetlenül vagy közvetetten ne lenne köze a gyárhoz. Mégis, a fentiekből adódóan is, a városlakók a nehézipari örökséget terhesnek gondolják, elfelejteni, eltörölni vágynak. 
Ma Miskolcon számos kulturális, ipari, civil egyesület, tudományos kutató stb. dolgozik azon, hogy a gyár és az ipar által teremtett értékek bekerüljenek a köztudatba, felhívjuk a figyelmet arra az épített és szellemi értékgazdagságra, melyet az egykor működő gyár és a kolónia itt létrehozott. Ennek szellemében szerveztük meg Gyártúráinkat az elmúlt években. Nem üzleti szempontok motiváltak és motiválnak bennünket, hanem az a szándék, hogy minél több embernek megmutathassuk, micsoda értékek is vannak még mindig a gyár területén. Jelenleg ennek megismertetésére az egyetlen lehetőséget a Gyártúrák jelentenék. A túrák vezetői a gyár történetének, építészetének szakavatott ismerői voltak, akik érdekes és közben szakmailag informatív vezetés keretében mutatták be a látogatóknak a gyár bizonyos épületeit. Ennek megakadályozásával nem nekünk tesz rosszat, hanem azt hátráltatja, hogy egyre többen lássák meg a gyár által teremtett értékek sokféleségét, hogy megértsék a megőrzés fontosságát, és belássák, hogy a város nehézipari öröksége nemcsak teher, hanem lehetőség is lehetne. Abban hiszünk, hogy a tudatos városlakó tájékozott városlakó. A Gyártúrák ilyen tájékozódási alkalmak voltak, illetve lehetnének. Sajnáljuk, hogy Ön számára csak az esetlegesen Önt terhelő felelősség látható mindebből.

A szervezők

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. augusztus 16., péntek

Holnap gyártúrák

Frissítés
Sajnos a kerékpáros túrákra mégsem kaptunk engedélyt, így mindegyik túra buszos lesz. Az illetékesek azt sem engedélyezték, hogy az eddigi alkalmakhoz hasonlóan körbebuszozzunk a gyárterületen, a legrövidebb úton kell az üzemekhez eljutni, de biztosíthatok mindenkit, hogy így is érdemes eljönni!

Holnap a Factory Fesztiválhoz kapcsolódóan, a rekultivációs projekt keretein belül ingyenes biciklis és buszos gyártúrák lesznek.

A tervezett program:
14:00: buszos túra
15:00: biciklis túra
16:00: buszos túra
17:00: biciklis túra

A tervezett útvonalat és megállókat ezen a térképen láthatjátok:



A találkozó mindig az 1. hivatalház előtt lesz, a kettes villamos végállomásánál:



Mint túravezető, mindenkit várok szeretettel!

Frissítés
Sajnos a kerékpáros túrákra mégsem kaptunk engedélyt, így mindegyik túra buszos lesz. Az illetékesek azt sem engedélyezték, hogy az eddigi alkalmakhoz hasonlóan körbebuszozzunk a gyárterületen, a legrövidebb úton kell az üzemekhez eljutni, de biztosíthatok mindenkit, hogy így is érdemes eljönni!

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 25., csütörtök

Fotók a vasgyári fényfestésről

A vasgyári rekultivációs projekt keretében megtartott fényfestés időpontjában sajnos nem tudtam Miskolcon lenni. Éppen Budapest felé tartottam, amikor Walter Mitty barátom hívott, hogy ott vannak a megadott helyen a Kiss Ernő utcán, nem is kevesen, de nem látnak semmit. Pontosabban csak valami halvány derengést a hűtőtornyokon, és nem tudják, hogy ez már az-e, vagy még várjanak. Gyorsan felhívtam a helyszínen lévő szervezőket, aki mondták, hogy sajnos a tornyok olyan feketék, hogy elnyelik a vetítést. Később kaptam is egy fotót Walter Mittytől, amit a helyszínen készített:


Mit mondjak, nagyon csalódott voltam. De csak addig, amíg nem került hozzám néhány kép, amik közelebbről, a gyárterületről készültek. Merthogy ezek lenyűgözőek:



Nemcsak a tornyokon volt fényfestés egyébként, hanem a Factory Aréna oldalában is:



További képeket a projekt Facebook-oldalán találhattok. Sajnálom, hogy csak azok a kiváltságosok élvezhették ezt a látványt, akik bejuthattak a lezárt gyárterületre.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 4., csütörtök

Ma este: fényfestés a vasgyárban!

Bocsánat, hogy kicsit későn szólok, de azért még bőven van idő odaérni. Ma este sötétedés után a vasgyári rekultivációs projekt keretében a nagy gyári hűtőtornyok látványos fényfestést kapnak. A legjobban a Kis Ernő utcán lévő Lidl-áruház parkolójából lesz élvezhető a látvány, ahol egy kisebb rendezvénnyel is készülünk ennek örömére.
Gyertek minél többen, nem mindennapi látnivaló lesz!



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. június 10., hétfő

Átjáró folyóirat első száma

Korábban írtunk az Átjáró Egyesület új kezdeményezéséről, az Átjáró folyóiratról.
Felkerült az első lapszám a honlapra, ingyenesen letölthető.
Kedvcsinálónak itt a tartalomjegyzék:




Kapcsolódó bejegyzések:

2013. május 28., kedd

Képes beszámoló a hétvégi biciklis napról

Ahogy mi is beszámoltunk róla, szombaton a Vasgyárban a Factory Aréna szervezésében egész napos biciklis nap volt. Mi is ott voltunk, és megtanultuk azt, hogy mi az a triál, pump track, dirt jump. Volt ezeken kívül futárverseny (budapesti résztvevőkkel, mivel Miskolcon az egyetlen biciklisfutár megrendelések hiányában felhagyott a működéssel), és a rekultiváció projekthez kapcsolódóan biciklis gyártúra, ezt Egri Balázs és én vezettük.

Pár kép a programokról:

A biciklik várják a futárokat,

akik meg is érkeztek.


Pump track-pálya

dirt jump

dirt jump

trial

Ezek pedig a gyártúrához kapcsolódnak:







A gyártúrán bemehettünk egy működő üzembe is, így tehát a gyár mindhárom fajta épületéből láthattunk példát: civil hasznosítású épület (Factory Aréna), működő üzem (Dinas Kft.), pusztuló rom.
Az első típusból egyetlen van, a második típusból néhány, a harmadikból rengeteg. Sajnos.

Kapcsolódó bejegyzések: