2014. május 23., péntek

Várépítő túra – pillantsunk be a diósgyőri vár átépítésének folyamatába

Egyedülálló lehetőséget kínál a diósgyőri vár az átépítés ideje alatt: havonta egyszer, a hónap utolsó hétvégéjén várépítő túrán vehetnek részt az érdeklődők, és bepillanthatnak az épülő vár állapotába.
A lehetőséggel mi is élni akartunk, különösen mivel úgy tudtuk, hogy a túrákat Lovász Emese, a várat alaposan ismerő és a feltárásban is részt vevő régész vezeti.


Mi a március 30-i várépítő túrára jelentkeztünk be, és kíváncsian vártuk a vezetést.
Az első csalódás akkor ért bennünket, amikor kiderült, hogy a vezetőnk nem Lovász Emese lesz. Szakmai vezetésre számítottunk, ezért bármilyen kedvesek is voltak az udvarhölgynek és Nagy Lajos királynak öltözött vezetőink, nem tudtunk örülni nekik.
A túra vezetői persze maximálisan eleget tettek a rájuk rótt feladatnak – már ha a várépítő túra csak arra vállalkozik, hogy a vár ezerszer elmondott történetét megismételjék, némi színjáték keretében. Sajnálom, hogy ezt kell írnom, nem gondolom ugyanis, hogy a vezetéssel megbízottaknak otthon kellene lenniük az ómagyar kor nyelvi sajátosságaiban, de az össze-vissza, értelmetlenül használt, de legalább régiesnek tűnő grammatikai alakokkal megterhelt szöveg vezetőink szájából annyira zavaró volt, hogy elvonta a figyelmet a mondanivalóról. És nemcsak én voltam ezen a véleményen, akinek ez valamilyen szinten szakmája, hanem mások is, akiket egyszerűen csak bosszantott a műsor, és inkább tartalmas, a vár újjáépítéséről szóló vezetést vártak.


Véleményem szerint az is jócskán megkérdőjelezhető, hogy a várépítő túra fő feladata a vár történetének újbóli elmondása lenne. Benyomásom szerint a túrára miskolciak, nem pedig turisták jöttek, akik azért éltek a lehetőséggel, mert ilyen, a vár építése közben szerezhető tapasztalatra nem lesz alkalmuk máskor szert tenni. Ahelyett, hogy a vár interneten is elolvasható történetét hallgattuk meg, a városnak lehetősége lett volna arra, hogy az érdeklődőknek bepillantást adjon a régészeti feltárás eredményeibe, megérthettük volna, hogy miért abban az állapotban épül fel a vár, amiben felépül, milyen technikát, milyen anyagokat, milyen eszközöket alkalmaznak az építkezés során stb. Márpedig ezek a kérdések egyáltalán nem érdektelenek, például ha csak arra a – a vártúrán el nem hangzott – információra gondolok, hogy a gótikus boltozatok elkészítéséhez a középkori technikát alkalmazzák, nem alkalmaznak betont sem, stb. A várépítő túrán részt vevők között is akadtak olyanok, akik kimondottan az építkezésre, az anyagokra vonatkozóan tettek fel kérdést – hiába, vezetőink feladata nem az volt, hogy ezzel megismertessenek bennünket.


Úgy vélem tehát, hogy a város hatalmas ziccert hagy ki ezzel a várépítő túrával. Persze ettől függetlenül érdemes elmenni, másképpen ugyanis nem lehet bepillantani az építési területre (legközelebb május 25-én, kosztümös tárlatvezetéssel, részletek itt!), de igazán színvonalas, izgalmas információkat nyújtó vezetést is lehetne biztosítani, azzal a céllal, hogy a látogató megértse: a vár újjáépítése műemlékvédelmi szempontból is magas színvonalon, egyedülálló módon valósul meg. A várépítő túrák nem annyira a turistáknak, mint inkább a miskolciaknak szólnak, hiszen havonta csak egyszer rendezik meg őket. Ennélfogva akár arra is alkalmasak lehetnének, hogy különleges ismeretekkel gyarapítsák az újjáépítésről való tudásunkat, amit majd nem miskolci vendégeinknek is továbbadhatunk, és a miskolciságunkat, lokálpatrióta büszkeségünket is erősítsék.


Kapcsolódó bejegyzések:

2014. május 22., csütörtök

Ómassai telefon(fülke)központ

Múlt heti, Ómassáról induló kirándulásunkon vettem észre a falu elején az út és a Garadna patak közötti részen kidobott telefonfülkéket.
Az út szélén, de egy telken belül vannak ledobálva, a kerítés már nincs meg. Google Street View-n a 2011. novemberi állapot látszik, ott még van kerítés, és nincs telefonfülke:

Forrás: Google Stree View
Most hasonló nézőpontból egy álló és egy fekvő egykori telefonfülke látszik. A bordó jellegzetes Matáv-bordó, a zöld fülkére nem emlékszem, hogy lett volna Miskolcon.
Szomorú, hogy a kirándulószezon közepén egy nagy múltú falu ezzel fogadja a kirándulókat. 








Kapcsolódó bejegyzések:

2014. május 12., hétfő

Ant. Wasserburger Cs. Kir. Udvari Kőfaragó, Bécs

Rejtvény: hol van ez Miskolcon? (Remélem, sikerült kitörölnöm a koordinátákat a fájlból. :-))



Annyit segítek, hogy közterületen.

Kapcsolódó bejegyzések:

2014. május 7., szerda

A vasgyári iparvágány, a halálvonatok és a Pink Floyd

A „miskolci metró”-ról szóló bejegyzésünk kapcsán küldte el nekünk Kapusi Krisztián történész egy írását, amit a benne szereplő tragikus események 70. évfordulójához közeledve a szerző engedélyével most teljes terjedelmében közlünk. Az írást Walter Mitty helyszíni fotóival illusztráltuk. Mindkettőjüknek köszönet!

Nyomtáv a völgyben

Gyermeknek a vasút: távol és közel, tiltott terep, halálszagú kaland. Ötéves koromtól vagyok avasi. Ablakomból nézem a Ruzsinszőlő és a paneltömbök közötti völgyben, a vasgyári kémények felől kanyarodó iparvágányt, amely nyugatról és délről határolja az Avast. Gyerekkor – félkész lakótelep vízzel telt gödrei, átmeneti fatákolmány üzletek színes kávédarálói, elvadultan is termő gyümölcsfák. A dombot ölelő sín intő határ, ahol a röhögést elfojtja egy-egy szétvágott macskatetem látványa, vagy az éberebb társunk kiáltása: „jön a vonat”! Telente odáig szánkózunk, és pillanatok alatt felnövünk. Ma már inkább a múltba zötyögtetnek a szerelvények.


Százakárhány esztendővel korábban csak úgy csillogott a millennium bohémre fésülten is tekintélyes pofaszakálla! Dús és romantikus, azzal együtt modern ráció szerint igazgatott. Csodaszámba ment a vasgyár, vöröslő téglákból épült a munkáskolónia, házai között jól tartott tehénkék bóklásztak, rügyeztek a Szinva parti gyümölcsösök. Európa közepén még üdébb volt a tavasz. A lényeg, hogy az én iparvágányom már akkoriban megépült.



Néhány idézet a korból. Miskolc hetilapja írja 1872 márciusában a tervezett szakaszról, hogy az a „közép ruzsin oldalon fekvő szőlőkön fog vezettetni, egész a Bárczi úr majorjáig, innen Csaba felett vonul el s a veres ráki vendégfogadó irányában szakad be az állami vaspályába”. Keretezett pillanatkép: a diósgyőri üzemet a tiszai fővonallal összekötő sínpárt 1873 október 16-án átadják a forgalomnak. Az ipari használat eleinte nem kizárólagos, próbálkoznak személyszállítással, ez a kezdeményezés egy hónapon belül megbukik. Marad az ipari jelleg és persze a látvány, ami valóban pazar. Miskolci naplóírónk, Szűcs Sámuel 1873 őszén veti papírra mindezt: „október 23, 24, 25. napján a Ruzsinban szüreteltem, a gyönyörű helyen fekvő szőlőnek érdekességét neveli a diósgyőri vasútvonalnak derekán át menetele. A természet gyönyörűségének szemlélete közben többször láttuk az emberi ész egyik legszebb találmányát, a mozdonyt a távirati oszlopok mellett itt keresztül robogni”. (Később, egészen 1954-ig mégis beindul a személyszállítás, naponta munkások százai vonatoznak át a völgyön, az utolsó években diákokat szállít az egyetemet érintő vonal.) A vágány együtt öregszik a monarchiával, ráfér némi frissítés a világháború küszöbén. Mai arculata 1913 és 1915 között alakul ki, amikor a vasgyár és az Avas közti szakaszát északabbra helyezik. Állomás létesül a Tatár utcán, belga módszerrel vájják, verpeléti andezittel boltozzák a Muszkásoldal alagútját.  


Összeomlik a monarchia, szerelvények jönnek-mennek, baljósan csikordulnak a vasúti kerekek. Az Avas alatt Miskolc és Diósgyőr Szinva parti határa összefüggő ipari övezetté alakul. A Miskolci Gőztéglagyár Rt. megegyezik az állammal, és a Tatár utcai telepéből átengedett területen 1913-ban állomás létesül a diósgyőri iparvágányon. A vas- és acélmű összeköttetése az országos fővonallal alapvető a nyersanyagok, termékek és a munkaerő szállítása szempontjából, 1944 nyarán viszont a téglagyár és az iparvágány szomszédossága kap tragikusan hangsúlyos szerepet.


Ott, a szőlődomboknál kanyarodó bukolikus vágányomon indultak Auschwitzba a halálvonatok. Öt vasúti szerelvény gördült ki 1944. június 12. és 15. között a miskolci téglagyárból. A tízezernél is több bevagonírozott ember némileg talán megkönnyebbült az indulásnál, amikor elmaradtak lassan a gettó és a téglagyári színek verőlegényei. A marhavagon résein át látták még a napsütötte Avas virágzó lankáit. Elindultak gyermekkorom vasútján, ütemesen csattogtak a kerekek.
Iparvágány kéménytől kéményig. Vasgyártól az egyetemi erőműig, 1944-ben a láger krematóriumáig. A halálvonatok útvonaláról alig néhány éve van fogalmam és valószínűleg csak bebeszélem magamnak, hogy annak idején ezt érzem én szánkózó gyerekként az Avast övező vágányhoz érve. Ma is járjuk a domboldalt a fiammal, figyeljük a síneket, az alagutat és a szemafor vörösét. Anélkül, hogy bármit is mondanék, neki is megvannak a saját gyereksejtelmei, igézően nyomasztó érzései a helyről.

Nyomtatásban megjelent: Örökség, VII. évf. 1–2. szám, 2008. május, 20–22. p.

Még egyszer köszönjük a fotókat és az írást! Amikor először elolvastam, a Pink Floyd – The Wall című film egyik jelenete jutott eszembe róla, ami annyira passzol hozzá, mintha direkt illusztrációnak készült volna.

Ennek a videónak az első fele az:


Kapcsolódó bejegyzések:

2014. május 5., hétfő

Csak gyalog megközelíthető helyekkel bővült a Street View

Pár hete bejárta a hír a magyar internetet, hogy érdekes magyar helyszínekkel frissült a Google Street View. Akkor azt gondoltam, hogy ez számunkra nem érdekes, de mekkorát tévedtem!
Írtunk korábban a miskolci fehér foltokról (pl. az egész sétálóutca is ezek közé tartozott). Ezek legtöbbször olyan helyek, ahová nem lehet autóval behajtani. Most egy hozzászólónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy a sétálóutca már nem fehér folt. Megnéztem, és tényleg nem az, de ami még jobb, az az, hogy gyalogos fotóst – trekkert – küldött hozzánk is a Google.


A trekker aztán bejárta a belvárost, és pl. szépen felsétált az avasi temetőbe, aztán a pincesorokon át a kilátóba is:


Ti milyen érdekes helyeket találtatok még? A legegyszerűbben úgy lehet keresgélni, ha a jobb alsó sarokban a kis sárga emberkére kattintotok (ő Pegman):


Ekkor azok az utcák, ahol van Street View, kékre váltanak, és ahol a trekker járt, ott fura kék vonalkázás jelenik meg (a lenti képen a pincesorok mellett pl. a Szemere kertnél jól látható, mire gondolok):



Sajnos hiányosságok még mindig vannak, pl. Perecesnek továbbra is csak a főutcája van végigfotózva, de már így is csodálatos az egész.

Kapcsolódó bejegyzések: