2013. július 26., péntek

A Pece-patak ágai egykor és most - bevezetés

Miskolc mai területének egykori vízrajza nagyon érdekes kérdés, már többször foglalkoztunk vele itt a blogon is. Hónapokkal ezelőtt Ádám Gábor kollégámtól kaptam egy e-mailt, a központi leánykollégium bezárásáról szóló bejegyzés egyik hozzászólása kapcsán. A levélnek egy grandiózus terv lett az eredménye: elhatároztuk, hogy bejárjuk és végigfotózzuk a Pece összes ágát, és a fellelhető archív fotókkal és térképekkel kiegészítve bejegyzéssorozatot készítünk belőlük. Mert bár a Pecének ma már a városban (legalábbis a belső részén) nyoma sincs, régen legalább annyira fontos tényezője volt Miskolcnak, mint a Szinva. Hogy mást ne említsek, a Miskolc képét visszavonhatatlanul megváltoztató 1878-as árvízben a Pece legalább annyira ludas volt, mint a Szinva. 
Eddig a Forrás-ágat és a főágat jártuk be, és már készül róluk a bejegyzés. Az elkövetkező hetekben következik a maradék két ág. Hogy a bejegyzések milyen ütemben érkeznek majd, azt nem tudjuk előre megmondani, mert általában a terepen dolgozni egyszerűbb, mint utána a gép előtt formába önteni a tapasztalatokat.



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 25., csütörtök

Fotók a vasgyári fényfestésről

vasgyári rekultivációs projekt keretében megtartott fényfestés időpontjában sajnos nem tudtam Miskolcon lenni. Éppen Budapest felé tartottam, amikor Walter Mitty barátom hívott, hogy ott vannak a megadott helyen a Kiss Ernő utcán, nem is kevesen, de nem látnak semmit. Pontosabban csak valami halvány derengést a hűtőtornyokon, és nem tudják, hogy ez már az-e, vagy még várjanak. Gyorsan felhívtam a helyszínen lévő szervezőket, aki mondták, hogy sajnos a tornyok olyan feketék, hogy elnyelik a vetítést. Később kaptam is egy fotót Walter Mittytől, amit a helyszínen készített:


Mit mondjak, nagyon csalódott voltam. De csak addig, amíg nem került hozzám néhány kép, amik közelebbről, a gyárterületről készültek. Merthogy ezek lenyűgözőek:



Nemcsak a tornyokon volt fényfestés egyébként, hanem a Factory Aréna oldalában is:



További képeket a projekt Facebook-oldalán találhattok. Sajnálom, hogy csak azok a kiváltságosok élvezhették ezt a látványt, akik bejuthattak a lezárt gyárterületre.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 23., kedd

Mások szemével: a pusztuló Juno

Ismét egy Szabó Gergely-féle videót ajánlunk figyelmetekbe, a Hotel Junót. 
Akár a Sic transit... sorozatunkba is mehetne, mert képes láthatóvá tenni a pusztulás szépségét. De ettől ez még fájdalmas pusztulás, különösen azok számára, akik a Junóra mint kultikus szórakozóhelyre tekintettek.


Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 22., hétfő

Eladó védett önkormányzati ingatlanok

Egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a város a legbelsőbb belvárosban, a Bazártömbben lévő (Széchenyi István u. 95.), saját, tehát önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanát árulja.
Erről van szó, meg erről a hirdetésről:





A kiajánlási dokumentációból sokféle részlet kiderül.
Az ingatlan eladásáról az önkormányzat a V-105/4794/2013 számú határozatban döntött.
Az ingatlan két épületből áll, egy emeletes lakóépületből és egy kétegységes garázsból. A lakóépületben 9 lakás található. Ezek a leírás szerint meglehetősen rossz állapotban vannak. 
A dokumentációból megtudható, hogy „az ingatlant az 53/2011. (VIII.25.) NEFMI rendelet műemléki jelentőségű területen fekvővé nyilvánította. Mint ilyennek, az építészeti beavatkozást igénylő hasznosítása az értékelés szempontjából korlátozottnak tekintendő, hiszen az szoros műemlékvédelmi, hatósági egyeztetést és engedélyeztetést kíván.” Erről azt kell tudni, hogy a műemléki védelemnek Magyarországon ma két szintje van: az egyedi védelem (ami egy bizonyos ingatlant véd, helyrajzi szám szerint), és a területi védelem (műemléki jelentőségű terület), amikor egy egész területet helyeznek védelem alá, annak minden egyes ingatlanával. Tehát gyakorlatilag a műemléki jelentőségű területen álló épület is műemlék, ha nem is egyedi védelem alatt áll. Az épületek védelmének harmadik szintje pedig a helyi védelem, erről az önkormányzatok saját hatáskörben rendelkeznek.
Az eladó a szerződésben kötelezi a vevőt az ingatlan külső felújítására a következő módon:
„Vevőnek az adásvételi szerződésben kötbér kikötése mellett kötelezettséget kell vállalnia az ingatlan teljes homlokzatának – az okirat aláírását követő három éven belül teljesítendő – saját költségén történő teljes felújítására. A homlokzatfelújítás alatt az épület minden külső homlokzati felülete értendő, a lábazattól a homlokzatvakolaton át a díszítésekkel együtt a párkányzatig, beleértve a tetőzet minden szerkezeti elemét a héjazattal és a bádogos szerkezetekkel együtt, a nyílászárókkal bezárólag. Ezen kötelezettség biztosítására az eladót megilleti 5 évre, s az eredeti árra szóló visszavásárlási jog, mely mellett késedelem esetén a napi kötbér összege 33.000.- Ft, a szerződés lehetetlenülése esetén pedig 8.000.000.- Ft meghiúsulási kötbér fizetésére köteles a vevő.”
Vagyis úgy tűnik, arról van szó, hogy az ingatlan nagyon rossz állapotban van, felújítása egy vagyon lenne, amit az önkormányzat nem engedhet meg magának. Emellett az épület szigorú műemléki szabályozás alá esik, csak úgy elbontani, helyére pl. kevés befektetést igénylő, annál inkább jövedelmező parkolót rakni stb. nem – vagy nem olyan egyszerűen – lehet. Az eladással abban reménykedik a város, hogy azt a terhet, amit a felújítás jelentene, másra ruházhatja, bizonyára ennek köszönhető a relatíve alacsony kiajánlási ár is: 42 millió forint. 
Helyi védettség alatt áll a Petőfi tér 3. szám alatt található ingatlan, amelyet ugyancsak az önkormányzat hirdet most eladásra, ugyancsak 3 éven belüli külső felújításra kötelezve a vevőt. 



A jelenleg szükséglakásokat tartalmazó épület hasonlóan rossz állapotban van, mint a Bazártömbben található. Kiajánlási ára 30 millió forint.
Reménykedhetünk abban, hogy ez a két ház nem jut az Avas szálló, az Erzsébetfürdő vagy egyéb hasonló, magánkézben lévő belvárosi ingatlan sorsára?

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 19., péntek

Sic transit gloria mundi - sorozat indul

A címben lévő idézet valószínűleg Kempis Tamás egy szöveghelyének az átalakításából származik, az eredeti: „O quam cito transit gloria mundi”, azaz „Ó, milyen hamar elmúlik a világ dicsősége”.
Nemrég olvastam egy nagyon jó könyvet. Egy posztapokaliptikus jövőben játszódik, ahol az egykor jelentős civilizáció romjain próbáltak az emberek boldogulni. A korszakot, amikor azok a hatalmas épületek épültek, amiknek a romjai között többnyire klímamenekültek éltek, terjeszkedés korának hívták benne.
Mi sem tudunk mit kezdeni azzal a gazdag építészeti örökséggel, ami a kiegyezést követő gazdasági fellendülés idejéből maradt ránk. Szomorú ezt mondani, de az az építészeti és egyéb színvonal, ami 1867 és 1914 között volt, már nem lesz itt soha, a mi életünkben legalábbis biztos nem. Az egy dolog, hogy nem nagyon tudunk hozzáadni semmit ahhoz, ami akkor épült, az viszont még nagyobb baj, hogy fenntartani se tudjuk az abból az időből ránk maradt épületeket. Ez az egész egyébként nemcsak Miskolcra jellemző, hanem országos tendencia. 
Sőt, ahogy Detroit példája mutatja, fejlett ipari országokban sem ismeretlen. Többször volt már szó a blogon Miskolc és az amerikai nagyváros sorsának hasonlóságáról. A hétvégén láttam egy újabb fotós összeállítást az utóbbiról:

Érdemes végignézni, de azért kiragadok egy idézetet:
„Az amerikai autóipar központja, mikor máskor, az autógyártás felfutásakor vált igazi, modern metropolisszá, hanyatlását pedig az amerikai autóipar összeomlása hozta el. A város, aminek már 1920-ban majdnem egymillió lakója volt, az autógyártás felfutásával 1930-ra másfél milliósra növekedett. A csúcson, az ötvenes években 1,85 millióan laktak a város határain belül. 
[...]
Az igazi válságot az ingatlanpiac összeomlása hozta el, amelynek az autóipar is majdnem áldozatául esett. A 2000-ben még 950 ezres város lakossága 2010-re 713 ezerre csökkent.”
Ha az autóipart kicseréljük acéliparra, és a számokat az itteni számokra, szinte Miskolcra ismerhetünk.
Ez a cikk adta az ötletet, hogy én is dokumentáljam a leépülést. Nem kívánok minősíteni, moralizálni, inkább csak a pusztulás esztétikáját szeretném megragadni. Ezért nem is lesznek a bejegyzésekben képek az egykori állapotokról, sem nosztalgiázás, hogy „bezzeg akkor”. Egyes elképzelések szerint úgysem szabad a régi épületekhez hozzányúlnunk, ugyanis nem hozzánk tartoznak, hanem egyrészt azokhoz, akik építették őket, másrészt pedig a minket követő generációkhoz. (Egész pontosan John Ruskin ír erről a The Seven Lamps of Architecture című könyvében.) Így a legjobb, ami egy régi épülettel történhet, az az, ha szépségben hagyjuk elpusztulni. 
Én ezzel természetesen nem értek egyet, de még mindig jobb ezzel a tudattal nézni a pusztulást, mint a tehetetlenség dühével.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 17., szerda

Géppuskafészek a perecesi templomnál

Bár az ígért térkép még nincs meg, de itt egy újabb géppuskafészek. Ez nem a megszokott gomba alakú, hanem egy fura kúp, amiben szerintem igen nehezen fért el egy ember. Perecesen van, a templom mellett.






Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 16., kedd

Harang

Ezt a szubjektív posztot vitaindítónak szánom. Vagy inkább úgy fogalmazok: kíváncsi lennék mások véleményére.
Életem nagy részét csendes helyeken éltem le: a szüleim lakása viszonylag csöndes volt, a forgalom csak mérsékelten hallatszott be, a szomszédok általában visszafogott, csendes életet élő emberek voltak. (Kivéve abban az időszakban, amikor a húgom államvizsgára készült, és a felettünk lakó kisgyerek ricsajozása ellen füldugót és ipari zajvédőt is használt egyszerre a család derültségére.)
Mostani lakásunk még csöndesebb helyen van: a forgalom egyáltalán nem hallatszik, a szomszéddal közös falunk nincs, viszonylag ritkán kell nyugalmunkat megzavaró hangokat elviselnünk. 
Talán éppen azért, mert rendszerint csöndes, nyugodt helyen éltem, elég érzékeny lettem a zajokra. Külföldi kutatóutam során például előfordult, hogy a favázas vendégházban felettem lakó vendég dübörgése heteken át zavart az alvásban. Ugyanitt már csak hab volt a tortán, hogy a belvárosi templom harangja, melyre az ablakomból közvetlen rálátásom nyílt, negyedóránként jelezte számomra az idő múlását, és kínzott azzal a tudattal, hogy a fenébe, még mindig nem alszom. 
Emlékeztek a Faithless Insomnia c. számának (a hosszú verziónak) a kezdetére? A Big Ben harangja szólal meg – nem véletlenül: az álmatlan embert az őrületbe tudja kergetni egy harang.


De idézhetném a Quimby Álmatlan dalát is: „Átkozott harangok, tücskök, madarak! / Hagyjatok! / Aludni kell, / Anélkül meghalok.”
A miskolci belvárosban helyes kis utcácskák vannak kertes házakkal, kimondottan jó környéknek számítanak. Mi is elgondolkodtunk egy esetleges költözésen – egy valami viszont aggasztani kezdett: az Avasi templom harangja. Jártamban-keltemben egyre tudatosabban figyeltem, hogy hova és mennyire hallatszik a templom harangozása (az eredmény: meglepően messzire elhallatszik, pl. az Egressy Béni Zeneiskolában is tisztán hallottam). Az Avasi templom harangja 1941 óta negyedóránként üt rövidebben, hosszabb dallamot pedig minden órában játszik. Úgy tudom, nincs ez másként éjszaka sem. Turisztikai szempontból bizonyára vonzó a templomtól különálló toronyban megszólaló harang játéka, de vajon mennyire szeretik ezt a belvárosban, a közelében lakó miskolciak? Valóban szükség van-e éjszaka is a negyedóránkénti harangozásra? Ha körülnézünk az interneten, számos cikk és hír szól arról, hogy különböző városokban a hajnali, késő esti, hajnali harangozás kiverte a lakóknál a biztosítékot. Ha felszólaltak ellene, rögtön voltak, akik egyházellenességet kezdtek kiabálni. Ma Magyarországon legalább félmillió ember küzd rendszeresen álmatlansággal. Köztudott, hogy milyen komoly következményei lehetnek az insomniának. A városi élettel szükségszerűen együtt jár a zaj, de éppen ezért nem kellene arra törekednünk, hogy minimalizáljuk, legalább éjszaka?


Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 12., péntek

Kerékvető

Nagyon tetszik, amikor egy megszokott dolgot pár egyszerű elemmel érdekessé varázsolnak.
Ezt a kerékvetőt a főutcán még a Bécsbe utazásom előtt fotóztam, nem is tudom, miért nem raktam ki eddig:



Ha valaki tudja, hogy ki csinálta, írja meg!

Maga a ház is nagy kedvencem. Csináltam róla tavaly 3D-t a Google Earth-re:


Az udvara pedig már szerepelt itt a blogon is:



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 5., péntek

Bécs Miskolcon

Az elmúlt hónapban azért volt kevesebb tartalom a blogon, mert Bécsben voltam egy ösztöndíjjal. (Akit érdekel, hogy mit csináltam ott, elolvashatja itt: http://research.bereczki.org/.)
Mivel már többször szóbakerült itt a blogon Bécs, azt terveztem, hogy még odakint megírom ezt a bejegyzést. Ami végül az ottani sűrű programom miatt nem sikerült, ahogy hozzá a fotók elkészítése sem, de a bejegyzést már megírom.
Miskolc építészettörténetileg legjelentősebb épületeiről szóló bejegyzésünkben említettük a bécsi Gustav Adolf Kirchét. Hogy miért, az a képekről kiderül (ezt sikerült lefényképeznem is):



A hasonlóság a mi zsinagógánkkal nem a véletlen műve, ugyanaz az építész, Ludwig Förster tervezte mindkettőt. Ő jegyzi egyébként Budapesten a Dohány utcai zsinagógát is.
Bécs a blogunkon legtöbbször a bécsi villamosok miatt kerül elő. Nos, ezekről a járművekről Bécsben nem sikerült képet csinálni, de nem azért, mert túl ritkák, épp ellenezőleg. Mindenhol beléjük lehet botlani, és a belső kerületekben, ahol mi mozogtunk, ez a leggyakoribb villamos. Paradox módon épp ezért nincs fotóm róluk: azt gondoltam, hogy bőven lesz még alkalmam lefotózni őket valami jó helyen (pl. a Ringen), aztán végül elmaradt a dolog. De egy biztos: az ottani közlekedés fontos részét képezik ezek a szép villamosok, még olyan híres vonalakon is ezek járnak, mint az ötös. Sajnálom is, hogy az a jármű, ami a császári fővárosnak elég jó, Miskolcnak nem megfelelő.
Szintén el szerettem volna menni a Gersthof plébániatemplomhoz is a vasgyári katolikus templomhoz való hasonlatossága miatt, de erre már nem jutott időm.
Hazatérve pedig felfedeztük, hogy a Lazában lehet Aperol spritzet kapni, ami Bécsben egy kedvelt ital, és igen finom. A Laza eddig is a kedvenc helyeim közé tartozott, ezután pedig méginkább, főleg, hogy a kutyáinkat is megkínálták vízzel. Eddig ilyet Miskolcon csak az egykori Míves Kávézóban tapasztaltunk.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. július 4., csütörtök

Ma este: fényfestés a vasgyárban!

Bocsánat, hogy kicsit későn szólok, de azért még bőven van idő odaérni. Ma este sötétedés után a vasgyári rekultivációs projekt keretében a nagy gyári hűtőtornyok látványos fényfestést kapnak. A legjobban a Kis Ernő utcán lévő Lidl-áruház parkolójából lesz élvezhető a látvány, ahol egy kisebb rendezvénnyel is készülünk ennek örömére.
Gyertek minél többen, nem mindennapi látnivaló lesz!



Kapcsolódó bejegyzések: