A következő címkéjű bejegyzések mutatása: környék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: környék. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 28., kedd

Ipari túra a TICCIH/ICOMOS Ipari Örökség Szakbizottság szervezésében

Vendégszerzőnk, Walter Mitty írása és fotói következnek egy nagyon érdekes ipari túráról, amire mi sajnos nem tudtunk elmenni. 
„A TICCIH/ICOMOS Ipari Örökség Szakbizottság 2015. április 10-én szakmai kirándulást szervez a 2015. februári konferencián elhangzottak értelmében, miután sikerült belépési engedélyt szereznünk az alábbi helyszínekre:
1. Tiszapalkonya, Hőerőmű
2. Kazincbarcika, Borsodchem, Sóraktár
3. Miskolc, volt LKM
4. Miskolc, volt DIGÉP
5. Miskolc-Pereces”

Így szólt a hivatalos invitálás, amelynek nyomán az Észak-Keleti Átjáró Egyesület szűk kis csapata is részvételt nyert az érdekes kirándulásra. Az összesen mintegy 30 fős társaság zöme építészekből állt, előfordultak benne más mérnökök, ipartörténészek; és mi.
Jelen sorok szerzője kisgyerekként, a nyolcvanas évek első felében járt többször az egyik úticélul szolgáló Diósgyőri Gépgyárban, az akkori emlék máig kísért, inkább jó, mint rossz értelemben. S tudva, hogy az akkori sok ezres dolgozói tömeg, a hangulat, a munkaintenzitás s minden egyéb mára rég tovatűnt, jó lett volna ismét látni a három évtizede megismert csarnokokat, enteriőröket. A várt alkalom a fenti lehetőség képében megérkezett.



A volt LKM területének felkeresése önmagában nem tartogatott ilyen rendkívüli esélyt, hiszen az egyesületi tevékenység révén gyakran be lehet jutni a kohászatba, a Factory Arénába, és valamely ottani rendezvény apropóján „óvatlanul” elkóborolni más tájakra, akár a kombinált acélmű, a pályaudvar magasságáig. Míg csak elő nem ikerülnek az őrök és vissza nem terelnek... [Ilyen elkóborlásokra ma már senkit se biztatunk, egyrészt az egyre szigorúbb őrzés miatt, másrészt pedig minden ilyen eset ront a civilek és a gyárterület vezetésének viszonyán – a szerk.]


Ugyanakkor a barcikai komplexum ismeretlen területnek számított, pláne a meglátogatandó sóraktár (ami a valamikori, mára megszűnt műtrágyagyártáshoz kapcsolódott kiszolgáló létesítményként), hát még a tiszapalkonyai erőmű, amivel kapcsolatban igencsak meglepő információként szolgált, hogy nem – mondjuk – a rendszerváltáskor zárt be, hanem alig több mint három éve.



Az egyes helyszíneken készült fotók a fentiek szerinti kisebb-nagyobb mértékű rácsodálkozás élményét, egyszersmind az „ipari romantika/ipari horror” kettős játékának benyomásait hivatottak megörökíteni. Pereces, az egykor volt bányatelep(ülés) most kimaradt a programból az előzetes tervhez képest, mivel nem jutott rá idő ezen a pénteki napon.

A Palkonyán készült képek egy részét a „Pirx pilóta kalandjai remake-jének forgatásán jártunk” címmel lehetett volna elsütni egy mozis tematikájú blogon, míg a digépes fotók közül néhány olyan beállítással készült, hogy akár „Magyarországon forgatják a Mad Max IV., illetve a Star Wars VII. részét!” címmel álhírként el lehessen sütni, teszem azt, a Facebookon. Holtbiztos, hogy az olvasó felismeri ezeket a filmvászonra illő szituációkat a bejegyzés végén látható galériában.



Szakmai informácókat ezt megelőzően csak címszavakban csepegtetnénk: a ma is álló és működéshez közeli állapotban megőrzött (későbbi, további hasznosításra szánt) tiszapalkonyai erőműkomplexum az ötvenes évek legelejéről való, akkori építészeti világot és technológiát képvisel, a kazincbarcikai Borsodchem jelenleg általános raktárként szolgáló egysége szintén, bár hozzátehető, hogy szép ívű főtartói és előregyártott kazettás tetőzete révén a maga korának majdnem egyedülálló bravúrja volt. A Digép és a kohászat évszázados sztoriját, a szomorú, bár nem teljes véggel együtt, a miskolci olvasó bizonyára ismeri. Előbbiben jelenleg 49 önálló kft. működik, kisebbrészben az eredeti profilba vágó tevékenységgel – ilyeneket kerestünk fel a túránkon –, utóbbiban több mint háromszor annyi; jelen alkalommal csak a Factory felkeresésére kaptunk engedélyt.

Tiszapalkonya:







Kazincbarcika:





Diósgyőr (Digép és Kohászat):








A teljes galéria megtekinthető itt:

Kapcsolódó bejegyzések:

2012. október 17., szerda

Dolgok, amikért jó Miskolcon lakni: sziklamászás

Eddig ebben a sorozatban környékbeli sportolási lehetőségekről írtunk. Most se lesz ez másképp.
Miskolc szerintem az ország egyetlen települése, aminek néhány kilométeres körzetében öt kiváló sziklamászóhely van.

Hámor:

Kép forrása: hszjse.hu


Fehérkő:




Köpüs-kő:

Kép forrása: hszjse.hu

Örvény-kő:



És egy kicsit távolabb, de szintén nem túl messze Dédes:


A végén azért arra mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy mászni csak a vonatkozó szabályok, korlátozások betartásával lehet, megfelelő felszerelés és képzettség birtokában.

Kapcsolódó bejegyzések:

2012. augusztus 28., kedd

Az avasi pincesor jövője

Hétvégén Egerben jártunk, és sok év után ismét látogatást tettünk a Szépasszony-völgyben. Amit ott láttunk, az megdöbbentett bennünket. Sosem gondoltuk, hogy a Szépasszony-völgy az igényes borturisták búcsújáró helye, de szerettük a hangulatát. Arra viszont nem számítottunk, hogy ma már a kis családi pincék sora egy rosszabb falusi búcsú hangulatát idézi fel. A pincék többsége fel lett újítva, persze általában építészeti igényesség nélkül. Az egyik kerthelyiségben diszkózene, a másikban cigányzenészek szórakoztatják a közönséget, máshol az italozók maguk kezdenek nótázásba. Így hát hatalmas a hangzavar, a turistabuszok, taxik folyamatosan szállítják az újabb résztvevőket, a taxiknak külön drosztjuk van a völgyben. A szépséges barokk belvárosból gumikerekű kisvonat szállítja az italozni vágyókat a völgybe: a felújított barokk épületek közt furcsa látványt nyújt a tóparti fürdőturizmus hangulatát idéző jármű.





Mi is betértünk egy jobbnak mondott vendéglátóegységbe. Az asztalterítő vörösbortól volt foltos, az előző vendégek piszkos poharait senki se vitte el, két cigányzenész leste, hogy kinek az asztalához menjenek oda, kinél számíthatnak érdeklődésre és persze pénzre. A pincék és az előttük kialakított „kerthelyiségek” szorosan egymás mellett állnak, ezért jobbról magyar asszonykórus nótázása, balról közvetlenül mellettünk lengyel turisták danolászása, az asztalunk mögött pedig a cigányzenészek és egy nótás asztaltársaság nehezítette a beszélgetést. Kétféle vörösbort rendeltünk, amit az öntudatos kiszolgálólány ékes nyelven dicsért („keserű mandula”, „csokoládé aromája”). Megdöbbentő módon – és mindannyiunk egybehangzó véleménye szerint – a két bor ugyanaz volt. Nem hasonló, ugyanaz.
A pincesorok közti fás-füves placcon szalonnasütő-helyek vannak kiépítve. Ott lézengtek azok a társaságok, akik a pincékhez valamiért nem akartak leülni, pl. mert a kannából lerészegedés olcsóbb és hatékonyabb megoldását választották.
Egy-egy deci bor után inkább a belvárosban folytattuk az estét.
De mi köze mindennek Miskolchoz?
A Szépasszony-völgy „újjáéledését” láthatóan sikertörténetként kommunikálják. Miskolcon évek óta sok szó esik az avasi pincesor jövőjéről. De mi vár vajon az egykor szebb napokat látott városrészre? Lenne-e itt helye, lehetősége, jövője az igényes turizmusnak, vagy kialakulna az Avason a második Szépasszony-völgy? Mert ezt legkevésbé sem kívánom a belvárosnak...
Ti mit gondoltok minderről?
(A bejegyzésben használt képek a Szépasszony-völgy honlapjáról származnak.)

Kapcsolódó bejegyzések:

2012. július 3., kedd

Dolgok, amikért jó Miskolcon lakni: evezés a Nyéki-tavon

Nem gondoltam volna, hogy valaha is elismerő hangú bejegyzést fogok írni a Nyéki-tóról. Alapvetően északi, hegyi ember vagyok, akit jobban vonzanak a téli örömök, mint a nyáriak; a hideg, mint a meleg; a hegyek, mint a vízpart; észak, mint dél. Így mindig is taszított a tóparti miliő.
Egy barátunk jóvoltából viszont kétszer is elmentünk evezni a Nyéki-tóra, és egészen más képét mutatta így a tavi világ. Igazat kellett adnom neki, hogy nem sok olyan megyei jogú város van, aminek pár perces közelségében ilyen hely van. (Egyébként amikor ezt mondta, akkor jutott eszembe, hogy erről a blogra is írni kellene.)
Először november elsején voltunk, másodszor pedig most vasárnap.
Néhány kép, szerintem kiderül róluk, melyik készült novemberben, és melyik most:










Kapcsolódó bejegyzések:

2012. április 24., kedd

Civil összefogás a szentléleki pálos kolostorrom megmentéséért

A diósgyőri pálosokról már sokszor volt szó a blogon. Nekik sajnos a középkori épületeikből már semmi sem látható, ellenben fent a Bükkben, Szentléleken a mai napig állnak az ottani kolostor templomának középkori falai. Állnak ugyan, de nem túlzás azt állítani, hogy a szemünk előtt pusztulnak. Én magam is emlékszem, hogy gimnazista koromban mennyivel jobb állapotban volt az épület.
2011 októberében a Csatárlánc nevű szervezet indított programot a kolostor és a templom megóvásáért. Két fő céljuk a a kolostortemplom megmentése és a kolostor megmentése-bemutatása. Ezekről bővebben a honlapjukon olvashattok:
A szükséges pénz előteremtése érdekében jótékonysági koncertsorozatot indítottak, aminek a következő koncertje most szombaton este hatkor lesz a Fazekas Általános Iskolában.
A további program szintén a honlapon olvasható:


Magáról a kolostorról pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapján van rengeteg információ (a kép is innen származik):

Érdekességnek pedig nézzétek meg Balogh Miklós diplomamunkáját, aminek témája a kolostor és a templom rekonstrukciója volt:

További képek a tervező honlapján: http://nagybalogh.hu/miklos.html

Kapcsolódó bejegyzések:

2012. április 19., csütörtök

A Mária-út és Miskolc

A Mária-út egy Közép-Európán átívelő zarándokút-hálózat, melynek kiépítése folyamatban van. A tervezett, ill. épülő zarándokút a Szent Jakab-út (El Camino) mintájára országhatárokon átnyúló hálózatot jelentene, és a Mária-kegyhelyeket fogná össze, ebből a szempontból persze különbözik a történelmileg kialakult, egy központtal rendelkező Caminótól. 


A Mária-kultusz Magyarországon a kereszténység felvételével egyidős, legendája szerint Szent István Máriának ajánlotta az országot. A 17., de különösen a 18. században megerősödik a Mária-tisztelet jelentősége, kegyhelyek létesülnek, a Mária-kultusz a barokk vallásosság fontos eleme lesz. Miskolcon  a város lakói 1738-ban hálából állíttattak Mária-szobrot a Mindszenti-téren, mert a pestis elkerülte a várost. A helyi köznyelvben csak Csupros Mária-szoborként emlegetik.

Forrás: Wikipédia
A diósgyőri pálosok Madonna-szobra ugyancsak fontos miskolci emléke a Mária-tiszteletnek.


A Mária-út hívőket, a hitet keresőket és turistákat egyaránt vár majd, és a kegyhelyek, templomok és egyéb szakrális értékek mellett az útvonal mentén található helytörténeti és természeti értékekre is ráirányítja a figyelmet.
A jelenleg épülő szakaszok közül a Mariazell–Budapest–Máriapócs állomásokat összekötő ún. Északi út Miskolcon is átvezet. Kács, Kisgyőr felől érkezik Görömbölyre, átvezet a belvároson, és az Akasztóbércnél hagyja el a várost, majd Szirmabesenyő felé tér el.


Amint az a térképről jól látható, jelenleg Miskolcon még nincs zarándokszállás, de tudomásunk szerint Görömbölyön a görög katolikus egyház tervezi egy ilyen szálláshely megvalósítását. 
Mint arról korábban már írtunk, a zarándokút Miskolcot észak felé szörnyű állapotban lévő területen át hagyja el. Az Akasztóbércről a turistaút olyan, többnyire elhagyatott hétvégiházas övezeten vezet át, ahol a házakat gyakran feltörték, kifosztották, üresen, lepusztultan állnak, szemét veszi körül őket. Sötétedés után nem mernék arra járni. Persze nem ez az egyetlen ilyen területe Miskolcnak, de a zarándokút vonalvezetése miatt különösen szomorú ennek az állapota. Nyilván nem válna kárára a városnak, ha minél több zarándok látogatná meg templomait, kulturális értékeit, de vajon milyen érzésekkel távoznak majd Miskolcról ezen a szemétdombon keresztül?


Kapcsolódó bejegyzések:

2012. április 13., péntek

A falvak határában kereszt van, a városokéban szemétdomb?

Mióta felfedeztük magunknak az Akasztó-bércet, egyre többet járunk oda. Eleinte kutyát sétáltatni, újabban futni is szoktunk menni. Lélegzetelállító kilátás nyílik a városra, a Bükkre és keletre, a Sajó völgye felé. Sokan járnak ki kutyákkal, néha feltűnnek futók, biciklisek, repülőmodellezők, és viszonylag gyakran, hűvös időben fatolvajok is, akiket a kutyáink rendszeresen megugatnak.


A megérkezés az Akasztó-bércre nem túl vidám látvány: az aszfaltút a Deszkatemető és a Hősök temetője között visz fel, majd a legvégén egy nagy szeméthegyben ér véget. Az Akasztó-bérc nagy része szerencsére nincs ilyen állapotban, csak néhány bokron lóg egy-egy elszabadult nájlonzacskó. Ha viszont az Akasztó-bércről elindulunk Sajóbábony felé a Széphegy-dűlőt követve, egy valaha jobb napokat látott víkendházas telepen megyünk át. Ilyen ma ez a terület:





Szeméthegyek, tönkretett, kifosztott, széthordott hétvégi házak közt visz a turistaút, ami egyben az ún. Mária-út Miskolcról kivezető szakasza is. Nagyon nagy kár érte, különösen most, hogy turisztikai jelentősége is lett. 



Kapcsolódó bejegyzések:

2012. február 6., hétfő

Dolgok, amikért jó Miskolcon lakni: Bánkút

Nem sok magyar városban tudja azt megtenni az ember, hogy felkel reggel (még csak nem is kell hajnalban), bepakolja a sícuccát az autóba, autózik kb. 45 percet, majd síel pár órát (sokszor a Magas-Tátra látványában gyönyörködve), és aznap még simán dolgozni is tud egy fél napot.
Természetesen Bánkútról beszélek.
Honlapjuk szerint ez az ország legnagyobb síterepe, de sajnos mostanában kevésbé jó adottságú helyek (pl. Eplény) sok mindenben lekörözik. Bánkútnak a legnagyobb hibája az, hogy nem hóágyúzzák a pályákat, így a működés teljesen a természetes havazáson múlik. Amennyire én tudom, a nemzeti park nem engedi a hóágyúzást. Természetszerető ember vagyok (túrázom, hegyet mászok, egy időben barlangásztam is), mégis azt gondolom, hogy a magyar természetvédelem sokszor túllő a célon.
A másik probléma Bánkúton a parkolás megoldatlansága. Aki volt már fent hétvégén, tudja, miről beszélek. Szerintem azt kellene csinálni, hogy ha a fenti kevés parkoló megtelik, akkor az autókat lent parkoltatni, és ingyenes buszjáratot indítani, mint ahogy az Alacsony-Tátrában, Chopokon csinálják.
Van is a bánkúti elágazás közelében egy használaton kívüli rakodó, ott minimális beruházással meg is lehetne ezt valósítani:


Aki fél napra el tud szabadulni a munkából, annak mindenképp azt ajánlom, hogy hétköznap menjen fel. Én múlt kedden voltam (az alábbi képeket is akkor csináltam), és ideálisak voltak a körülmények: kiváló hó, napsütés, Tátra, üres pályák, semennyi sorban állás. A hó pedig csak még jobb lett azóta.



Egyetemista koromban egyébként többször csináltunk olyat, hogy gyalog mentünk fel Ómassáról, cipelve a sícuccot, de aztán a nap végén a több kilométeres lecsúszás vissza a faluba bőven megérte a cipekedést. (Sőt még azt se bánom, hogy egy – szerencsétlenül sikerült – ilyen lecsúszás miatt a 2000. év begipszelt kézzel talált :-))

Kapcsolódó bejegyzések: