2011. július 8., péntek

Zöld út a kerékpárosoknak?

Már hőzöngtünk egyszer a „Tiszai pályaudvar – Lillafüred közötti kerékpárforgalmi nyomvonal” kapcsán. A tervek alapján úgy tűnt, hogy a gyakorlatban használhatatlan lesz ez a komoly pályázati pénzekből megvalósuló beruházás. Azóta már nemcsak tervek vannak, hanem elég előrehaladottak a munkálatok, így meg is néztük élőben, hogy fog kinézni a „nyomvonal” a Városház tér és a Tiszai pályaudvar között.
Vigyázat, hosszú bejegyzés lesz, mert sok fotó készült.
Elöljáróban leszögezem, hogy évtizedes városi kerékpáros tapasztalatom alapján azt a kerékpárutat tartom használhatónak, ami el van választva az autósoktól és a gyalogosoktól is; nincsenek benne zökkenők (tehát a döntött szegélyek normálisan ki vannak alakítva), és egyértelmű a nyomvonala.

Tehát, induljunk el a Városház tér északi oldalától.


A „kerékpárút-építés” legolcsóbb módja: kiteszünk egy táblát, hogy gyalogos-biciklis zóna. Szuper.
Továbbhaladva a burkolaton lévő sárga bicikli jelzi, hogy merre kell mennünk, kár, hogy néhány méter múlva virágdézsákba ütközünk:


Nem egészen száz méter múlva következik az újabb akadály: a villamossín, és előtte egy talpára állított piros háromszög a burkolatban:


Mi lehet ez? Fordítva lerakott „elsőbbségadás kötelező” jelzés? Valószínűbb, hogy a villamosra figyelmeztető tábla akar lenni, csak villamost nehéz díszburkolatból kirakni, inkább hagyjuk üresen.

A villamossíneken átkelve ez fogad:


Merre tovább? Kizárásos alapon induljunk jobbra előre.

Hurrá, jó felé mentünk, itt a kis zöld biciklitábla, hogy balra kell kanyarodni:


Legyünk igazságosak, még nincs kész az építés, ha jobban megnézzük, látszik, hogy hol lesz a felfestés:


Nem sokkal később a nyomvonal belevezet egy parkolóba, az autók közé:


Majd ismét a gyalogosok között lavírozhatunk, de legalább tudjuk, hogy jobbra kell fordulnunk:



Hogy aztán átkeljünk a belvárost átszelő 2x2 sávos úton:


Majd rögtön az egyik forgalmas leágazásán:


A szegélyt sajnos egyik helyen sem sikerült normálisan megcsinálni:



Sebaj, ne siránkozzunk, hiszen itt az első bicikliút-tábla!


Kár, hogy itt sincs elválasztva az út se a gyalogoktól, se az autósoktól.


Nem sokkal később megint autóutat keresztezünk (kétszer is), de sajnos nem derül ki (egyszer sem), kinek van elsőbbsége:



Hoppá! Csak az imént jöttünk át a 2x2-sávos úton, biztos, hogy megint át kell mennünk? Biztos:


A szegélykialakítás itt se sikerült:


A következő szakasz hivatalosan még nem bicikliút (nincs kint a tábla), de a burkolatból és a csatlakozó „bicikliutakból” látszik, hogy az lesz. Ez amúgy az eddigi első szakasz (illetve ennek egy kis része), ahol saját, az autósoktól és a gyalogosoktól is elválasztott nyomvonalon haladhatunk, igaz, zökkenők itt is vannak, és a parkoló autók is hajlamosak bedugni az orrukat.




Saját, elkülönített bicikliút! 


Ennek a szakasznak a vége egy orbitális tervezési hiba: a nyomvonal vendéglátóipari egységek és kerthelyiségeik között halad. Ha ez így marad, és hivatalosan is bicikliút lesz, sok figyelmetlenül kilépő pincér fogja elejteni a tálcáját, mert biciklissel ütközik...


Na és most merre?

Megvan! Ott a biciklijel az egyirányú utca tábla alatt:


Szóval itt ez lenne a bicikliút, a másik irányból az autóforgalommal szemben:


Ha veszélyesnek tartanánk, akkor örülhetünk, mert nemsokára felmegy a járdára (végre egy normálisan kialakított szegéllyel), ahol kicsit később még keresztezi is a gyalogosforgalmat, majd egy újabb 2x2 sávos utat:




A szegélyek persze itt se a legjobbak, de azért elfogadhatóak:



Az úton átkelve újra a járdán vagyunk, de kb. 5 méter múlva újra lemegyünk az autók közé:




Hogy aztán egy döccenős szegélyen újra felmenjünk a járdára, és a lakótelepi gyalogosútvonalon közlekedjünk (a sárga festék is olcsó módja a bicikliút-építésnek):





Kellemes meglepetés! Dedikált bicikliút, és még tábla is jelzi! Utunk során az első ilyen:


Nem csoda, hogy a gyalogosok is szeretik:



Végre egy mintaszerű kereszteződés: a bicikliút szintben megy, az autóút kiemelkedik, és az autóknak elsőbbségadás kötelező táblájuk is van:


Kár, hogy újra a járdára jutunk, majd rögtön egy újabb soksávos utat keresztezünk, nem túl jó szegélyekkel:



Éééés újabb elválasztott bicikliút! Sajnos a gyalogosok ezt is imádják, és hamar véget is ér:



A nyíl szerint jobbra fordulunk, döccenünk, majd következik egy tábla, ami szerint újra jobbra kéne fordulni:



Bevallom, itt csaltam egy kicsit, nem mentem el jobbra, mert tudtam, hogy arra nincs semmi. Egyenesen kell továbbmenni, ahol ez fogad:


Bármilyen hihetetlen, a felfestésekből úgy tűnik, hogy itt ez a bicikliút:




Ami megint a nagy semmiben ér véget:


Még szerencse, hogy tudtam, hogy egyenesen kell továbbmenni, különben biztos nem merek ide betekerni:



Bocsánat az elmosódott kép miatt, menet közben készült, nem akartam megállni. A balra látszó kiscsávók amúgy le is locsoltak.
Na és most merre? Balra látszik a bicikliút-tábla a vasút túloldalán, de átkelő nincs, kerítés van:


Aha! Kövessük a kollégákat a föld alá:



Valójában amúgy tudtam, hogy erre kell menni, de csak azért, mert ismerem a környéket. Ezt a kis aluljárót valóban rendesen megcsinálták, korábban nem volt rendes burkolata, és tele volt szeméttel-szarral-húggyal. Most még büdös sem volt, kíváncsi vagyok, meddig marad ez így.

Az aluljáró után végre igazi örömbiciklizés következik a Szinvaparton: se gyalogosok, se autósok, hanem csak a széles aszfalt:




Kár, hogy ez is a semmibe vezet:


Induljunk el a járdán jobbra, arra van a Tiszai. Hamarosan jön egy zebra, amin inkább nem mentem át, mert nem akartam a biciklimet levinni az aluljáróba (amúgy ennek a csomópontnak a gyalogos közlekedése is jó szar):



Frissítés:
Ahogy hozzászólóink is jelezték, azóta készültek új felfestések, pl. a villamosnál a piros háromszög is értelmezhetővé vált, és már az is egyértelmű a legtöbb helyen, hogy merre kell menni.

Kapcsolódó bejegyzések:

19 megjegyzés:

  1. Évtizedes városi kerékpáros tapasztalatom alapján csak az úttestet tartom használhatónak... :)

    Nagyon szép poszt egyébként, köszönjük a fotódokumentációt!

    VálaszTörlés
  2. Tapasztalt vén rókáknak valóban az úttest a leggyorsabb :-)
    De szerintem az lenne a cél, hogy ne csak ők (mi :-), hanem mindenki biciklivel járjon, vagy legalábbis minél többen.

    VálaszTörlés
  3. Mennyi idő volt amíg ezt az utat megtetted?

    VálaszTörlés
  4. Egyetértek Zolival a legfontosabb lenne, hogy kezdők, gyerekek is biztonsággal tudjanak itt kerekezni, a képek és a helyszín ismerete alapján ezt a feltételt nem nagyon teljesíti.

    Egy használhatatlan bicikliút viszont csak előhozza a biciklisek és autósok közötti ellentétet, hiszen az autós csak azt látja hogy ott a vadiúj bicikliút és a bringások mégis az úton mennek.

    Azt írod, hogy: "A „kerékpárút-építés” legolcsóbb módja: kiteszünk egy táblát, hogy gyalogos-biciklis zóna.".
    Van ettől egy még olcsóbb: a meglévő egyirányú utca táblára rakunk egy kiegészítő táblát, hogy biciklisek haladhatnak mindkét irányba lásd:
    http://minap.hu/news.php?extend.40586.4

    VálaszTörlés
  5. Gergely: kb. háromnegyed óra volt, de ez egyáltalán nem mérvadó, hiszen, mint látod, folyton megálltam fotózni.

    VálaszTörlés
  6. A Hadirokkantak útja, ahol az aluljáró is van. Az az a kellemes környék ahova múlt héten én sem nagyon mertem bemenni.. :o( Egy csapat felettébb kedvesnek tűnő fiatalember álldogált a "bicikliút" közepén két kutyával, én meg egyedül, lányként, egy egész pofás bringával.. Inkább kerültem. De ha véletlenül tényleg át is kell arra menni, akkor max sebességgel. Ja és a legjobb amikor esik az eső, mert gyakorlatilag ott nincs aszfalt. És sajnos az aluljáró sem életbiztosítás higiénia szempontjából. Még a népkert felé szoktam közlekedni a bringa úton, de arra is a padkákat nem sikerült a legjobban megcsinálni, a temetőnél pedig egyszer egy 4 sávost, közvetlenül utána egy 2 sávost kell kereszteznünk. Nem beszélve egy régi problémáról, hogy az állatklinikánál gyakorlatilag a bicikliút a parkoló. Én személy szerint maradok inkább az úton, ott legalább lehet haladni.

    VálaszTörlés
  7. @Zoli: persze ez így van, de amit írtam, az nem feltételes mód (úgy kellene, lenne). Sajnos "vénrókasági" foktól függetlenül jelenleg az úttestet tartom a leghasználhatóbbnak. Elég a Csaba kapui bringagyaloggyászra gondolni, ahol szinte minden bacsatlakozó mellékutca potenciális életveszély, a Szent Ferenc stb. intézmények teljes gyalogosforgalma azon bonyolódik (tanév közben még a Fáy-é is) ésígytovább. Fentebb a fél Avas ott sétáltatja a kutyát (engem kapott már meg ott egy roti), még fentebb a Lidl bejáróútjánál sehall-selát Dömötörök simán elkaszálnak, olyan lehetetlen szögben fut ossze az út és a bringanyomvonal....

    Ugyanez sajnos elmondható a kelet-nyugatiról is, a Tiszai és a Soltész között nulla közvilágítás+barátságos emberek, a Mese cukinál a csaligázók, a Terasznál az óvatlan pincérek, a Művészetek Házánál a rakodási terület stb.

    Sajnos az észak-déli legjárhatóbb része a Gyermekváros-Tapolca közötti szervízút, a kelet-nyugatié pedig jelenleg talán az Andor-Görögszőlő-Szarkahely, főleg most, hogy kétirányúsították a kerékpárosforgalom számára. Azaz az úttest. Mármint szerintem. :)

    A "fontos lenne" dologgal persze egyetértek, de ha az összegányolt cuccok jelentik az egyetlen megoldást, akkor százszor inkább iskolai KRESZ-oktatást szeretnék, hogy a következő generáció inkább az úttesten akarjon közlekedni (ahol párhuzamosan közlekedik az autókkal, akiknek így legalább van esélyük meglátni), mint az ilyen halálcsapdákon... :(

    VálaszTörlés
  8. Tulajdonképpen ugyanazt mondjuk: ez így használhatatlan. Talán jobb is lenne, ha nem csináltak volna semmit, mert akkor legalább a remény meglenne, hogy egyszer talán megcsinálják rendesen, így viszont a bicikliút-probléma kipipálva, tutira nem nyúlnak hozzá évtizedekig.
    Tervezem amúgy, hogy a többit is bejárom a fentihez hasonló módon. Először a Csabai kapui szakaszt, mert valóban az a legkatasztrofálisabb.

    VálaszTörlés
  9. Kis kiegészítés: valamikor a hétvégén, esetleg még pénteken (hétfőn reggel láttam) a Városháztérnél a piros háromszögekbe sárga villamosokat festettek.
    Azt most hagyjuk, hogy miért kombinálták a két anyagot.

    VálaszTörlés
  10. Igen, azóta én is láttam kisebb változásokat. Pl. azon a szakaszon, ami ott van, mielőtt a 3-as utat kereszteznénk, vörösre festették a járdán átmenő nyomvonalat. Szerintem baromi menőn néz ki, kíváncsi vagyok, a gyalogosokat mennyire tartja távol :-)

    VálaszTörlés
  11. Ahogy én láttam, semennyire... Ehhez még komoly szemléleti változás kellene.

    VálaszTörlés
  12. Nem volt valami jó ötlet azon a gettón átvinni a bicikliutat.

    A Szinvapark mellett bicikliutat meg azért használják szerintem előszeretettel a gyalogosok, mert az eredetileg járda volt.

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok! Ezt az alkalmazást ismeritek?
    http://budapestcycletrack.appspot.com/
    Ugyan a nevében Budapest szerepel, de működik tapasztalatom szerint Szombathelyen is, egész biztosan jó Miskolcon is.
    Szerintem az ilyen térképekkel sokat lehet segíteni a bicikliutak tervezésében, nekem nagyon tetszik a kezdeményezés.

    VálaszTörlés
  14. Hallottam róla, de a "Budapest" miatt eszembe se jutott, hogy használjam :-) Most felraktam a telefonomra, de akkor lenne értelme, ha összejönne Miskolcon is egy kritikus tömeg (hehe), aki használja.

    VálaszTörlés
  15. Hát igen a kritikus tömeg...
    Szombathelyen én vagyok az egyetlen, aki használja, szépen látszik is, hol lakom és dolgozom.
    Még jó, hogy anonim :-)

    VálaszTörlés
  16. Nekem is ez jutott eszembe, amikor megnéztem Szombathelyet :-)

    VálaszTörlés
  17. Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt
    egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre.
    De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt
    Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri
    csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc,
    kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő
    dőre öreg.
    Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit
    és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-
    lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős
    pörgeszőrű göndör csődöre.
    Szomszédságban élt a fösvény Szemere,
    annak volt egy nőstény szamara.
    A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett
    hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara
    számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
    szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú
    szamara szemére.
    Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön
    ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri
    csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál
    szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet
    szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált?
    Öszvért!

    VálaszTörlés
  18. Szánalmas ez a szakasz. Hetente többször megyek a salakmotorpályától ki az Újgyőri Főtérre. Állandó megállás a kereszteződések és a szegélyek miatt (ez a művháznál a legszánalmasabb). Az ofotértnél a hirdetőoszlop a legviccesebb, persze az volt ott hamarabb. Ettől függetlenül "jópofa", hogy a sárga festés egyenesen az oszlopnak irányít.

    Világosítsatok fel, de a bíróság és az ügyészség után merre megy a bicikliút? Még nem találtam meg, így a Vologdán a főúton vagyok kénytelen tekerni az Magyar Autóklubig. Persze amíg lehet, igyekszem a bérházak árnyékában maradni.

    VálaszTörlés