...mármint szó szerint. Ez a bejegyzés ugyanis a miskolci a kutyatartási kultúráról fog szólni, előre bocsátom, szubjektív módon.
Lassan két éve vettük magunkhoz a kutyánkat, aki az életét budapesti állatmentőknek köszönheti. Azóta bennünket is érintenek a kutyás társadalom kisebb-nagyobb gondjai, és erre is nyitott szemmel járunk a világban, illetve a városban.
Milyen ma Miskolcon kutyatulajdonosnak lenni?
Nem beszélek most a kutyatartás azon számomra elfogadhatatlan módjáról, hogy a kutya a kertes ház kertjén kívülre lényegében sosem kerül az élete folyamán. Akik ugyanis a kutyát társként, barátként tartják, azok úgy gondolják, hogy a kutya egyik legerősebb igénye és a gazdával való kommunikáció legfontosabb módja a séta. De hol sétáltathatja kutyáját a miskolci polgár?
 |
| Zuzu |
Ismereteim szerint ma egyetlen bekerített kutyafuttató van Miskolcon: a Király utca és a Dankó Pista utca sarkán. Területét tekintve meglehetősen kicsi, én szívem szerint nem is nevezném kutyafuttatónak, egy nagyobb eb pár szökkenéssel az egyik végéből a másikba jut. A semminél azonban jobb: megvédi a kutyákat attól, hogy kifussanak az útra, és minimalizálja a kutyások és nem kutyások konfliktusát a szeparációval. Budapesten egyre nagyobb divatja van az elkerített kutyafuttatóknak, ezzel párhuzamosan persze egyre több zöld területről tiltják ki a kutyákat.
Mi az oka ennek a konfliktusnak?
 |
| Frici |
Egyfelől azok a kutyatartók, akik nem nevelik, nem fegyelmezik megfelelően a kutyájukat, ezzel pedig kellemetlen szituációkat idéznek elő. Ma Miskolcon több jól működő kutyaiskola is van, emellett számos hozzáértő foglalkozik kutyák háznál képzésével, mégis kevesen vannak, akik igénybe veszik a szolgáltatásokat. Ami azért kár, mert kevesen vannak, akik úgy születnek, hogy ösztönösen értenek a kutyákhoz. Azt lehet erre mondani, privát probléma, hogy ki hogyan rontja el a kutyáját, de nem így van. Egyfelől elrontott, félrenevelt kutyák tömege kerül az utcára, sintértelepre, másfelől a kutyáink viselkedése nemcsak a közvetlen környezetet befolyásolja, hanem adott esetben az egész kutyás társadalom megítélésére hatással van.
 |
| Kaktusz |
A kutyás társadalom meg-, ill. elítélését még egy dolog komolyan befolyásolja: a mindenfelé otthagyott kutyaürülék. Ebben nemcsak Nyugat-Európától, hanem Budapesttől is elmarad a térségünk: sajnos nem minden kutyás érzi úgy, hogy kötelessége felszedni a kedvence után a piszkot az utcáról, a parkból. Persze a kutyasz*rt otthagyó gazda is anyázik, ha kutyagumiba lép. Naná, hiszen büdös, egészségtelen, ő sem akarja a cipője – vagy netán a kutyája – talpán hazavinni. De kifogások mindig vannak, és ebben a tekintetben elképesztő fantáziáról tesznek tanúbizonyságot az inkrimináltak: "elveri az eső", "betemeti a hó" – tavasszal a hó alól félelmetes mennyiségben bukkannak elő a kutyaszardarabok, ugyan, mitől is tűnnének el?!, "erre úgysem jár senki" stb. És igen, emiatt teljesen megértem azokat, akik húzgálják a szájukat a kutyásokra... Másfelől viszont nézzük a kutyások lehetőségeit: hordjuk magunkkal a kutyapiszok felszedő zacskót, felszedjük a kutyagumit, aztán cipeljük magunkkal a séta végéig, mert nincs hova kidobni... Bocs, hogy ismét ezzel példálózom, de Nyugat-Európában olyan parkokat látni, ahol nemcsak a szemetesek vannak a helyükön, hanem az önkormányzat kis zacskókat is biztosít a kutyapiszoknak. Tudom, mi lenne nálunk ezeknek a sorsa... Sajnos olyan történetet is hallottam, hogy a nyugaton élő rokon a parkokból gyűjtögette Magyarországon élő kutyás családtagjai számára az ilyen zacskókat. (Hát azt hiszem, szégyellhetjük magunkat, amikor a magyar élelmességet ilyen értelemben emlegetik...)
 |
| Bársony Jankó |
A zárt kutyafuttatók létesítése valamelyest javítja ezeket a problémákat, bár szerintem a megoldás a kutyatartás kultúrájában bekövetkező radikális változás, javulás lehetne, de ugye a szemléleti változás az, ami a legnehezebben, leglassabban történik. Azért azt hozzá kell tennem, hogy a környékünkön élő kutyások kis közössége például úgy működik, hogy figyelmezteti vagy ki is veti maga közül azokat, akik nem tartják be a megfelelő normákat, nem szedik a piszkot, nem nevelik a kutyájukat – ez mindenképpen jó jel. Visszatérve azonban a kutyafuttatókra: olyanok viszont nincsenek. Annál inkább látok áthúzott kutyasziluettel megfestett táblákat megjelenni: szaporodnak azok a közterületek, ahova nem léphetek be a kutyámmal. Márpedig a kutyázó helyek biztosítása nélkül a kutyával elkerülendő területek számának növelése nagyon nagy hiba.
 |
| Kormos |
Végül kénytelen vagyok visszatérni arra a problémára, amit a bejegyzés elején elkerültem. Visszatérek rá, mert ma Magyarországon a kutyatartás általában nem a kutyák lakásban tartását jelenti, és mert ez a vesszőparipám. Honfitársaink között nagyobb számban vannak azok, akik szerint a kutya csak kertbe való, házőrzőnek, ennek megfelelően mifelénk is a legtöbb kutya kertben él. Jobb esetben legalább a kert a rendelkezésére áll, hogy elfoglalja magát (tisztelet és köszönet azoknak, akik foglalkoznak is vele, nemcsak naponta egyszer elé dobják az ételt), de Miskolcnak nagyon sok olyan területe van, ahol még a mai napig nagy divatját éli a láncos kutyatartás. Ezek a kutyák könnyen megvadulhatnak, mert frusztrálja őket a lánc, a mozgásnélküliség, a foglalkozás és főként a szeretet hiánya. A foglalkozás nélkül, kerti díszként vagy elrettentő házőrzőként, de szabadon tartott ebek is könnyebben szökősek lesznek, meg ugye foglalkozás hiányában ők is elvadulhatnak. Aztán a történet már két szálon, de ugyanoda vezet: az ingerszegény környezetből a kutya elszökik, az elvadult, problémás kutyát pedig kidobják, mert nehéz kezelni, aztán mindkettő az utcán kóborol, amíg bírja, amíg el nem ütik, vagy az állategészségügyi telep alkalmazottja (ismertebb nevén: a sintér) be nem gyűjti. A MÁSA, vagyis a Miskolci Állatsegítő Alapítvány munkatársai és önkéntesei időt és energiát nem sajnálva mentik az állatokat, de nálunk, Miskolcon is olyan mennyiségű gazdátlan kutya kóborol, hogy nem tudják mindet összegyűjteni, megmenteni. És ezt a helyzetet az emberi felelőtlenség csak fokozza: az ivartalanítás még nem terjedt el kellőképpen. Sokan csak spórolnak a műtéten, mások azonban azt gondolják, milyen cuki dolog is az, ha kiskutyák születnek, majd biztos könnyen találnak nekik gazdát. Hát jelentem: baromira nem így van. Ki kell menni egy sintértelepre és körbenézni ott. Vagy elolvasni ezt:
http://www.zakuszkatanya.hu/blog/read/677
