Nagy Tamás írása.
Pontosan 15 évvel ezelőtt, 2004. október 7-én csütörtökön érkezett felszínre az utolsó csille szén Lyukóbányán és ezzel megszűnt a több száz éves múltra visszatekintő borsodi mélyművelésű szénbányászat. A korabeli sajtóban viszonylag nagy visszhangja volt az eseménynek, ígéretek hangzottak el emlékhelyekről, bányászati múzeumról, épületek és gépek megőrzéséről. Aztán szép lassan teltek az évek és az ígéretekből egyedül a 25/2005. (IX. 16.) NKÖM rendelet 22. § valósult meg: a perecesi újbánya épületegyüttese országos műemlékké lett nyilvánítva. Ez ugyan fontos, de nagyon csekély eredmény, főleg az épületek jelenlegi állapotának tükrében.
A bányabezárást követő évben volt egy kiállítás „A BORSODI SZÉNBÁNYÁSZAT 220 ÉVES TÖRTÉNETÉBŐL”. Sajnos a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat akkori szándéka ellenére nem valósult meg ennek a kiállításnak és az akkor összegyűjtött emlékeknek egy állandó bányászattörténet múzeumba helyezése, amelynek a helyszíne a védetté nyilvánított perecesi bányaüzem területe lett volna. Ez a téma ráadásul feledésbe is merült.
De mit is várhatunk akkor, ha a szénbányászat aktív időszakában sem sikerült ennek a központi emlékhelynek maradandó alapot létrehozni. Talán kevesen emlékeznek a „Borsodi Szénbányák 25 éve” címmel 1970-ben megnyitott kiállításra, mely a borsodi bányászat 1945 utáni fejlődését volt hivatott bemutatni mintegy félezer tablón.
Erről készült egy kis kiadvány is, amelyből képet kaphatunk arról, hogy már akkor milyen jelentős, múzeumba illő anyag állt rendelkezésre. Különös figyelmet érdemelnek a kiállított makettek és modellek. Felmerül a kérdés: hova tűnt el mindez? Csak reménykedni lehet, hogy nem tűnt el nyomtalanul.
Kapcsolódó bejegyzések:
