2011. július 22., péntek

Factory Fesztivál – Gyár Fesztivál

Talán már kiderült a blog olvasói számára, hogy mint építész nagyon szeretem a vasgyárat: a kolóniát és magát a gyárat is, így a kedvenc fesztiválom a gyárban, a Factory Sportarénában és környékén évről évre megrendezett Gyár Fesztivál volt. A Kaláka Fesztivál kapcsán írtunk arról, hogy milyen fontos egy fesztivál esetében a környezet, a miliő, a hangulat. A gyárban megrendezett fesztiválnak valami egészen sajátos hangulata volt az évszázados ipari épületek között.
Idén felfigyeltem rá, hogy két hasonló nevű fesztivál is megrendezésre kerül augusztusban: a Factory Fesztivál a gyárban és a Gyár Fesztivál az egyetemen. Kíváncsiak voltunk ennek a furcsa helyzetnek az okaira, ezért mindkét fesztivál rendezőit megkerestük e-mailben.
A Factory Feszivál részéről Parai Roland válaszolt. Megtudtuk tőle, hogy a fesztivált egy ideje két szervezet rendezte közösen: a Factory Sportaréna és a Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület. Nemrég azonban a Factory Sportaréna tudta nélkül az MKF-esek megalapították a Gyárfesztivál Kft-t, levédették a Gyár Fesztivál nevet és domaint, és úgy döntöttek, hogy ezúttal egyedül rendeznek fesztivált. A helyet nem kapták meg, így került a fesztivál az egyetemre.
A Gyár Fesztivál rendezői egy hét alatt sem válaszoltak a levelünkre, így az ő álláspontjukat nem ismerjük. A honlapjuk szerint azért van a fesztivál új helyszínen, mert a régit már kinőtte. Érdekes adalék, hogy a gyarfesztival.hu és a factoryfesztival.hu domainnek ugyanaz a tulajdonosa (a Factory Fesztivál honlapja a factoryfesztival.com alatt van).
A Gyár Fesztiválon ismertebb fellépők lesznek, de mi a helyszín miatt továbbra is a Factory Fesztiválra szavazunk. Gyár Fesztivál gyár nélkül olyan, mint a Sziget lenne a Hajógyári Sziget nélkül, az Exit a péterváradi vár nélkül, vagy a Dallas Bobby nélkül. 



Frissítés:
Közben a Gyár Fesztivál szervezői is reagáltak, e-mailben és hozzászólásban is (a mi e-mailünket kiszűrte sajnos a spamszűrőjük).
Idézem Szvoboda Lászlót:
"A domain mindig is a GYÁR Fesztivál kommunikációs feladatait ellátó cégé volt, ezen keresztül ment az oldal, sőt az összes ezzel kapcsolatos domain felvásárlását is évekkel ezelőtt kezdtük meg - nem a Factory ellen, hanem épp azért, hogy "külsőshöz" ne kerülhessenek a helyben fontos domainek. Évekkel ezelőtt nem számítottunk rá, hogy végül új helyszínt kell majd keresni, mert ellehetetlenül az együttműködés. Úgyhogy ez nem "érdekes adalék", hanem a történet szerves része, hogy erre a körülményre - miszerint megszakad az együttműködés - senki sem számított."
Bővebben:


Kapcsolódó bejegyzések:

4 megjegyzés:

  1. A történet lényegében annyi, hogy a Gyárfesztivál kitalálói szövetkeztek egy másik céggel, aki "bejegyeztette" a gyárfesztivál nevet a tudtuk nélkül és idén már nélkülük akarták volna megrendezni.Csakhogy a Factory Sportaréna területhasználati joga még mindig a gyárfesztivál kitalálóié (akik üzemeltetik a factory sportarénát)így az "új szervezőknek" új helyet kellett találniuk. Legalábbis Én ilyen információkról hallottam:)

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Időközben válaszoltunk, gondolom majd frissítitek a bejegyzést. :)
    Addig is néhány pontosítás először a bloghoz:
    - a domain mindig is a GYÁR Fesztivál kommunikációs feladatait ellátó cégé volt, ezen keresztül ment az oldal, sőt az összes ezzel kapcsolatos domain felvásárlását is évekkel ezelőtt kezdtük meg - nem a Factory ellen, hanem épp azért, hogy "külsőshöz" ne kerülhessenek a helyben fontos domainek. Évekkel ezelőtt nem számítottunk rá, hogy végül új helyszínt kell majd keresni, mert ellehetetlenül az együttműködés. Úgyhogy ez nem "érdekes adalék", hanem a történet szerves része, hogy erre a körülményre - miszerint megszakad az együttműködés - senki sem számított.

    - Gergely! Nem szövetkezett senki senkivel. Maradtunk, akik voltunk, csak létrehoztuk a GYÁR Fesztivál Kft.-t, hogy a fesztivál komoly gazdasági körülmények között működhessen tovább. A szponzorok komolyabban vesznek egy céget, amely szervezési jogokkal, szabadolmmal, domainnel rendelkezik, mint egy bármilyen jól is működő civil szervezetet. Ez nem vakami sötét dolog, vagy bűn, a világ így működik - érdemes annak tudomásul venni, aki ezen a piacon mozog.
    - a GYÁR Fesztivál kitalálói kérdést meg nem szeretném kommentálni, mert olyan dolgokról kellene beszélni/írni, amiről megígértem a Factorysoknak, hogy nem fogok.

    Minden jót és mindkét fesztivál látogatóinak jó szórakozást!

    Szvoboda L.
    GYÁR Fesztivál

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    íme a segédlet:

    http://www.gyarfesztival.hu/GYAR-FESZTIVAL-2011-SZAJBARAGO.pdf

    GYÁR Feszt Team

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a helyreigazítást, így már tiszta.

    VálaszTörlés