2011. július 12., kedd

Új térkő a Kósnál

A Kós Károly Építőipari Szakközépiskola épületei nem túl szemrevalóak. Sok mindennel lehetne azonban optikailag kompenzálni az arra járót vagy a betérőt. Például virágládákkal. Vagy szép térkővel.
Nem pont ilyenre gondoltam.



Pedig ez készült el. A Balaton fantázianevű térkő az egyik legolcsóbb típus, 20 évvel ezelőtt talán még menőnek számított. És ami a színes szegélyt, valamint a három, sarkára állított négyzetet illeti: nem túl fantáziadús. Egy jó építész ebből kicsit többet is ki tudott volna hozni. Ha már itt a jövő építészetében részt venni kívánó embereket képeznek...

Frissítés:

Kénytelenek vagyunk ennél a posztnál megszüntetni a hozzászólás lehetőségét, ugyanis valaki, akinek szerepe volt a térkő elkészítésében, névtelenül, félelmetesen primitív módon, minősíthetetlen trágárságok, sőt, fenyegetések keretében adta tudtunkra azt, hogy nem bírja a kritikát (ami ráadásul nem is neki szólt).

Kapcsolódó bejegyzések:

8 megjegyzés:

  1. Ezt legalább nem Brazíliából hozatták, mint a főutcáét, amit azóta is nehezen tudnak pótolni "a hirtelen jött felmelegedések" után...

    VálaszTörlés
  2. Az iskolába járó diákok nyári gyakorlat alkalmával készítették és szerintem annál ami volt jobb lett.. Egyébként a Fenntartónál kellene kopogtatni, hogy adjon valami szemrevalóbb térkő lerakásra...

    VálaszTörlés
  3. Nem akartuk a diákokat megbántani, egyáltalán nem a kivitelezés minőségét kritizáltuk. És valóban jobb lett, mint volt. De nem jó. És ezzel ugyanaz a baj, mint a bicikliúttal: ha nem csináltunk volna semmit, legalább a remény meglenne, hogy a közeljövőben valami rendes dolog készül majd, ha lesz rá lehetőség. Így viszont ez az állapot lesz bebetonozva évtizedekre, hiszen most "meg lett csinálva", nem kell foglalkozni vele.

    VálaszTörlés
  4. Ez még hagyján. Én azt nem értem, hogy ez egy ép. ip. szk. és lassan évtizedek óta úgy néz ki kívülről, mintha most ért volna véget a háború. Ott a sok diák, nyári gyakszin simán körbe lehetne vakolni és festeni. Nem hiszem el, h nincs egy miskolci cég, aki kölcsön adna egy állvány rendszert vagy segítene alapanyag beszerzésében.

    (Mondom ezt úgy, h én is oda jártam vagy 15 éve és már akkor is így nézett ki. Ettől már csak a régi Zalka állapota rettenetesebb és az szem előtt is van.)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés