2013. február 8., péntek

Mások szemével: Miskolcra egy fél nap már nagyon kevés

A blog látogatói statisztikái között vettem észre egy új blogot, melyben mi is meg vagyunk említve. Ez a johely.blog.hu, melynek már az ars poeticája is nagyon szimpatikus:
Magyarország jó hely. Szép településekkel, jó emberekkel. Erdőkkel, völgyekkel, hegyekkel. Folyókkal, tavakkal, forrásokkal. Kastélyokkal, templomokkal, romokkal.
Egy blog arról, hogy miért érdemes Magyarországon turistáskodni.”
A blog január végén indult, de már sok színvonalas, jó képekkel ellátott bejegyzésük van. A képek alapján a szerzők nyáron jártak Miskolcon, az akkori élményeikről írnak.


Forrás: johely.blog.hu
„Az már a villamosból látszott, hogy csak a fő utca megér egy sétát, a maga sajátságos formájú átjáróházaival, azok kis belső udvaraival, terecskéivel, kávézóival. Aztán a városban sétálva kiderült, hogy a Szinva patakot is rendbe tették, annak partján, egy egykori parkoló helyén, a belvárosban alakították ki a miskolciak egyik kedvelt terét, a Szinva teraszt. Úgy egyáltalán, az látszik a városon, hogy átlépett saját zavaros, sokszor ráerőszakolt identitásán, és a sok erőltetett fejlesztés után igyekszik megtalálni önmagát. Nem is akárhogyan.”

Tényleg nagyon tetszett nekik Miskolc, mert ma egy újabb bejegyzés került ki, apró részletekkel Miskolcról:
Forrás: johely.blog.hu
„Nos, Miskolcon színes lépcsősort ugyan nem találtunk, de több helyen is felfedeztük az igényesség és figyelmesség apró jeleit, amelyektől mi  nagyon boldogok lettünk. Egy kis szín, forma, és mi máris azt érezzük, jó helyre érkeztünk. Bejegyzés és fotók az apró részletek fontosságáról.

A fenti ház a színház előtt van, mint látszik, építészetileg nem egy nagy bravúr, de mindent kárpótolnak a színes erkélyek. A fa spalettás színészházzal körbefogják az amúgy nagyon jó hangulatú kis teret. Szerintem ezt helyiként sem lehet megunni, a turistáknak meg úgy kell az ilyen, mint a falat kenyér.”

A környékén maradva további jó írásaik vannak a lillafüredi pisztrángtelepről és a lillafüredi vízesésről

Gratulálok a szerzőknek a színvonalas blogért, csak így tovább, be is kerültek az rss olvasómba, hogy le ne maradjak az új bejegyzésekről.

Kapcsolódó bejegyzések:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése