2012. szeptember 19., szerda

Új pékség, régi felirat, régi szín

Új pékség nyílt a főutcán.
Finomak a péksütik, szépek a külső táblák (a kézírásos feliratok mondjuk nem), jó a belső dizájn. 


De az új festés mellett kilátszik az egykori édességbolt KÁVÉ feliratának a széle.
Ez a ház egyébként egyike a – szerencsére nem túl gyakori – ocsmány színűeknek a belvárosban. A festék színének nyilván alkalmazkodnia kellett a régihez.
De vajon mikor kap végre normális színt ez a ház is?


Kapcsolódó bejegyzések:

3 megjegyzés:

  1. Érdekes, a Dobrossy-féle monográfiát valamikor valamilyen apropóból elkezdtem rendszeresen (értsd: Wc-n ülve :-P) olvasni, méghozzá visszafelé, most tartok a 2. kötetnél és épp tegnap "vettük" ezt a házat.
    Pár kósza gondolat:
    -sokkal díszesebb volt valamikor, viszont érdekes módon nekem így, díszek nélkül tűnik régebbinek, a díszei alapján ugyanis rögtön látszik, hogy múlt század eleji..
    -a pékség és a szín sem tűnt fel, arról nem nyilatkoznék
    -ami viszont nem fér a fejembe már régóta, az az, hogy miért várták meg a pár tízezer forintos cseréjével azt,amíg kis híján szétázott a rizalit mellett gyakorlatilag a teljes emelet,a főpárkánnyal együtt :-(

    VálaszTörlés
  2. Én a magam részéről felháborítónak tartom az ilyen típusú "homlokzati felújítást". Már ha ezt lehet annak csúfolni. Egy szakaszát a felületnek lemázoljuk. Ezzel nagyobb vizuális kárt okozva mintha hozzá sem nyúltunk volna.
    Ráadásul egy egyidejűleg felújított 2 portál esetében minimum elvárhatónak tartom, hogy a szerkezetek egyforma színűek legyenek.
    És ez sajnos csak részben a kivitelező, vagy megbízó hibája. Erre valaki az áldását adta... :(

    VálaszTörlés
  3. Irtó gáz ez az egész.

    Most komolyan, a főutcára hány pékség kell még? Minek ez? Mellette jól látom, h pénzváltó készül? Abból ez már a hanyadik lesz? Erre olyan büszke a városvezetés? Szerintük így fejlődik a főutca? Hát max. visszafelé...

    Ami a ház állapotát érinti. Ha jól emlékszem egyszer (jó rég) egy Kocsonyafesztivál idején szakadt le a csatorna, azóta ázik szét az egész. Ez a belváros egyik legforgalmasabb része, a villanyrendőr és ennek így kell kinéznie? Ez nem bántja senkinek a szemét?

    Semmi szépet nem találok már a Főutcában, nagyon leépült az egész. Szomorú vagyok...

    VálaszTörlés