A szerkesztőség tagjai nem látogatták meg a Barlangfürdőt bakancsban. Ugyan tervezték, de mikor meglátták a bejárat előtti tömeget és az autótömeget a parkolóban, megfutamodtak. Mégis van beszámoló az eseményről: mai bejegyzésünket vendégszerzőnk, Hrabovszky Edit készítette, a fotókat Szoták Gyurinak köszönhetjük. Fogadjátok szeretettel!
A közösségi oldalak (gondolok itt az „Egy oldal mind fölött, egy oldal kegyetlen, egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlenre”) az információk gyors áramlásának tökéletes táptalajt biztosítanak. Erről megbizonyosodhattam ismét egy január végi napon, mikor a reggeli kávém szürcsölése közben a kezdőlapot böngésztem, s megakadt a szemem egy volt osztálytársam posztján (amit megosztott egy helyi rádió, egy múltidéző csoport s egyéb civil felhasználók profilja), mely fürdőruha nélküli, száraz lábas túrára invitált a Barlangfürdőbe, ahol éppen a szokásos év eleji karbantartás zajlik. Egyből kedvet kaptam a programhoz, hiszen kíváncsiságom kellőképpen felkeltette, a belépőjegy árát pedig roppant kedvezőnek ítéltem, ráadásul az ember lánya nem mindennap láthat fel nem tárt járatokat, barlangi tavat, s télikabátban sem mentem be egyik medencéjébe sem. Páromnak azonnal másoltam be a tájékoztató szöveget, s neki sem kellett kétszer ctrl c + ctrl v-zni, rögtön áldását adta e vasárnapi programra.
15:03-ra begurult a busz (s a késés miatt mi is eléggé) Tapolcára, mert a poszt szövegéből csak annyi derült ki, hogy időpontoknak a 15 és 17 óra lett kitűzve – telefonos segítséget pedig nem tudtak nyújtani, ez lehetett volna az első intő jel a szervezés precízségét illetően. Sebaj, útközben terveink közé besoroltunk egy kis hóban taposós sétát is a környéken, ha az első turnust már lekéstük volna. A buszról leszállva lelkes lépteink egyre jobban lelassultak a hosszasan tekergő sort meglátva, ami egészen a sarki büfékig tartott, majd döbbenetünkben muszáj volt megállnunk kicsit. Sokan mögöttünk egyből megfordultak más szórakozóipari egységet keresni, páran tétován megindultak a sor felé, s mi két ismeretlen hölgyet követve felvetett fejjel s előreszegett állal, „csakazértis” bejutunk érzéssel a szívünkben beálltunk a sor végére.
A következő másfél órát tőszavakban vázolom fel inkább:
15:05 – Az első turnus már bent van, 100 embert engedtek be, előttünk kb. háromszor ennyien állnak még… semmi hír nincs arról egyelőre, milyen időszakonként kerülnek be a csoportok.
15:20 – Felteszem fejemre a kapucnim, s otthon felejtett sapkám után epekedek egyfolytában.
15:30 – Előrébb haladt a sor egy méterrel!
15:45 – Egy Pestről (!!!) érkezett idős bácsi hangos méltatlankodások közepette indul vissza a Tiszaira.
16:01 – Barátom a második szál cigarettáját szívja el, én pedig felváltva helyezem testsúlyom lábaimra, mert már egyiket sem érzem igazán a hidegtől.
16:10 – Elhalad mellettünk két pohár forralt bort szorongatva egy úriember.
16:18 – Visszatér a barátom két pohár forralt borral mellém.
16:36 – Megvettük jegyeinket, s a meleg csarnokban ácsorgunk, ahol újabb sor fogad minket. De legalább nem a hidegben toporgunk.
A hosszas várakozás és sorbanállás hervasztóan hatott hangulatunkra, de amint beengedtek minket egy idegenvezetővel a fürdő előcsarnokába, egyből feltámadt lelkesedésünk. Megálltunk kicsit körbenézni a hömpölygő emberáradatban, szemünkkel gyorsan felmértük a terepet s a furcsa, víz nélküli medencék látványát, majd rohantunk egyből a csoportunk után, akik már elindultak előre.
Onnan lehetett tudni, hogy a csoportvezető lány informálja a többieket, hogy láttuk a mutogató karját, s a morajlásban kiszúrtunk néha egy-két évszámot s a lassan már kötőszó szerepét betöltő „barlang” szót is. És ez játszódott még le párszor, mikor párom ezt a bánásmódot megelégelve udvariasan előre szólt, hogy hátul semmit sem lehet hallani abból, amit az elöl lévőknek elmond. Idegenvezetőnk egyből odajött hozzánk, ledarálta a betanult szövegét, majd rohant tovább előre. A sárkányfejes dögönyözőknél szerencsénk volt: a szűkös járatoknak s a kisebb térnek köszönhetően jobb volt az akusztika, tökéletesen megértettünk minden elhangzott szót, s megálltunk kicsit fényképezni az elénk táruló meseszép látványt: ragyogó sókristályok, csipkeszerű cseppkőképződmények, kürtők vettek minket körbe. Amint elhagyta szemünk a fényképezőgép objektívét, szembesültünk azzal, hogy a csoport nélkülünk folytatta tovább száraz túráját. Pánikra semmi ok, a vezető mondta pár perce, hogy a következő állomás a szaunáknál lesz. De merre is vannak vajon a szaunák?
Elindultunk egy járaton, de a végén egy létra és egy veder, mint sorompó állta utunkat, a földön heverő vezetékhálózatról nem is beszélve. Nekivágtunk egy másiknak, ami kivitt minket a főcsarnokba még több ember és kavarodás kellős közepébe. Tettünk pár felderítő kört, s ahogyan Kolumbusz Amerikát, mi úgy fedeztünk fel egy csoportot – az arcok nem voltak ismerősek, de a vezető mondta, hogy csapódjunk nyugodtan hozzájuk. Ismét visszamentünk a dögönyözőkhöz, s csodák csodájára, az odáig vezető úton hallottuk mindazt, amiről lemaradtunk először. A szaunák felé haladva megálltunk egy olyan résznél, ahol relaxációs aroma-kabinok építése zajlott – a járólapozó munkás a legmogorvább arca helyett a másik felét mutatta csoportunk felé, s elgondolkoztunk azon, mekkora élmény lehet úgy dolgozni valakinek, hogy percenként megáll előtte egy csoport, s az összes szem az egyetlen mozgásban lévő objektumra fókuszál, azaz pont rá. Itt megtudtuk, hogy két olyan kabin lesz elérhető a vendégek számára, melynek tökéletes hangszigeteltsége s különböző aromák illatainak hála olyan meditatív állapotba juttatja a betérőket, hogy az itt eltöltött 5-10 perc egy órás alvásnak felel meg. Ez a „létforma” teljes meztelenséget kíván a látogatóktól, s olyan speciálisan sötétített üveglapokkal lesz a lefedettsége, hogy kívülről senki sem lát be, ám a páciens tökéletesen szemmel tarthatja külvilágát.
A többi medencerészt is megtekintettük, sétálgattunk bennük, s alig vártam, hogy kedvenc termembe, a csillagterembe érjünk. Különleges akusztikája, káprázatos fénytechnikája s az UV fényben ragyogó plafonra festett csillagképek óriási hatást gyakoroltak rám első fürdőzésem óta folyamatosan. Jelen helyzetben kicsit csalódott voltam, ugyanis koromsötét fogadott minket, a vakuk fényében sejlettek csak fel a mennyezet csillagzatai, de amint csak ketten maradtunk, leteszteltük az akusztikáját. Elismerésére váljon a teremnek, prímán állta a sarat.
A szaunáknál igazából csak annyi értelme volt a megjelenésünknek, hogy tehettünk egy kört, majd mehettünk vissza a főcsarnokba, ahol egy gépész dolgozó vette át csoportunkat, s elindultunk a barlang fürdővizét ellátó termálkút s a kazánház felé. Elkövetkezett tehát az a rész, amikor a mechanikai szekció bemutatásához kihagyhatatlan szakszavak s terminus technikusok elhangzására egyre több szem válik kissé üvegessé, a fejek pedig szaporán bólogatnak. Mikor magamon észrevettem ezeket a tüneteket, elkezdtem figyelni a csoport többi tagját, s rajtuk is kerestem hasonló nyomokat. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül, aki ily módon jelzi a vezető (vagy inkább önmaga) felé, hogy érti ő a csíziót, pedig a következőket fogja fel az elhangzó információmennyiségből: az ott egy igen mély és nagy kút, ott látható egy szűrőmedence, az ott pedig sok cső és kapcsológomb kavalkádja, bentebb pedig nem megyek, mert elviselhetetlen a meleg.
A kazánház mellől nyíló teraszon az esti fények panorámája meseszép látványt nyújtott, sima fürdőzőként nem részesülhettünk volna ebben a kilátásban!
 |
| Kilátás a teraszról |
Végül ismét a főcsarnokban kötöttünk ki, ahol az igazgatónő harminc fős (annyi kobak volt összesen) csoportokat vitt le a két nemrégiben feltárt járatokba, s az egyik magában rejtette a barlangi tavat is, melyre már nagyon kíváncsiak voltunk. Betömörítettük magunkat az embertömegbe, de mikor azt láttuk, hogy kobakosok és hajadonfőttek egyaránt tódultak befelé, mi is áramoltunk utánuk – valahogy az a másfél óra vakmerővé tett minket annyira, hogy ezt a kockázatot vállaljuk. A pára koncentrációja viszont már olyan elviselhetetlenné fokozódott, hogy kezdett kínszenvedéssé válni a helyzet, s egyre nehezebben fogtuk fel az igazgatónő szavait is. Ami viszont kiderült, hogy tavaly már volt ilyen karbantartási munkálatokba való betekintést lehetővé tevő kezdeményezés, akkor viszont alig húsz-negyven ember jelent meg, s most sem számítottak többre, váratlanul érte a szervezőket is ez az óriási érdeklődés. Megtudtuk továbbá, hogy méltán lehetünk büszkék Barlangfürdőnkre, hiszen a világon három darab ehhez hasonló létesítmény található, s az egyik éppen kicsiny országunk határain belül lazítja el kikapcsolódni vágyó vendégeik fáradt végtagjait. A második járat végén pedig végre elénk tárult a barlangi tó látványa – itt bevallom őszintén, olyan érzés kerített hatalmába, mint mikor kipostázzák a prospektusból megrendelt dísztárgyat, s először veszi a vevő a kezébe: meglepődik méretein, hiszen a képen sokkal nagyobbnak tűnt, mint amilyen valójában. Párommal mi is nagyobb tóra számítottunk, de a látvány így is lenyűgöző volt: olyan tiszta, hideg vizű hegyi karsztot csodálhattunk meg, hogy egészen az alján lévő ásatások nyomán létrejövő gödrökig s buckákig elláthattunk.
 |
| Az újonnan feltárt tó |
Nem bírom a sűrű, párás levegőt, de mikor a tó mélyére néztem, minden zavaró tényezőt sikerült kizárnom. Kíváncsian várjuk, hogyan fogják a nyilvánosság felé tárni ezt a szépséget.
A hivatalos túra ebből a három részből állt, mi még visszasétáltunk kicsit pár helyre, s nyugodtan fényképezgettünk még tovább, gondoltunk azokra is, akik az óriási sort meglátva feladták, s inkább hazamentek, vagy akiknek nem volt lehetőségük eljönni s megúszni szárazon a Barlangfürdőt, így a fotókat feltöltöttük. Ezúton szeretnék köszönetet mondani páromnak a csodálatos képekért (s a mennyei forralt borért a zord zimankós sorban állás közepette) s azért, amiért kedve támadt elkísérni e túrára! S végül, de nem utolsósorban a szervezőknek a lehetőségért, hogy ebben a kalandban részünk lehetett, maradandó élménnyel gyarapodtunk nekik köszönhetően. Szerintem a nehézségek ellenére igyekeztek kihozni a maximumot, s bízom benne, hogy jövőre felkészültebben fogadják az érdeklődőket, hiszen Miskolc értékeit nem csak a borsodiak csodálják meg évről évre.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése