2013. december 29., vasárnap

2013. december 20., péntek

Eltűnt a Faszváros, és karácsonyfa lett a helyén!

Két éve írtunk az egyik játszótér melletti táblát elcsúfító firkáról. Akkor már régóta ott volt. 


Most jött el az a pillanat, hogy az egyik környélbeli lakó megelégelte, hogy ezt kell néznie nap mint nap, és leragasztotta:


Jól tette. Ha a fenntartót nem érdekli, hogy a gyerekek nap mint nap az obszcén rajzot látva lépnek be a játszótérre, akkor nekünk, lakóknak kell cselekednünk.

A történet egyébként ezzel még nem ért véget, két nap múlva ez az aranyos karácsonyfa jelent meg a táblán:


Így kell ezt csinálni!

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. december 19., csütörtök

Pozitív Miskolc

Ez a rendezvénysorozat lassan már a végéhez közeledik, viszont mivel nem kapott elég publicitást, mi sem tudtunk róla korábban.
A Pozitív Miskolc című programsorozat annak a gondolatnak a jegyében fogant, hogy nekünk, Miskolc lakosainak szükségünk van arra, hogy erősödjék bennünk a meggyőződés: Miskolcon számos értékes, jó dolog van és történik, amire büszkék lehetünk.
Ahogy a rendezvénysorozat honlapja fogalmaz:

„Tegyük félre a bajainkat, gondjainkat és néhány órát szánjunk arra, hogy találkozzunk olyan képekkel, tárgyakkal, előadásokkal, amelyekkel kapcsolatban ráébredhetünk arra, hogy mennyi szépség vesz körül minket, s hogy nem valós az a kép, amely városunkat csak a negatív hírek szereplőjeként mutatja.
Miskolc igenis komoly értékek birtokosa!”

Tegnap mi is részt vettünk az egyik rendezvényen. A Miskolci Egyetem aktívan bekapcsolódott ebbe a programsorozatba, hogy az Egyetemvárosból a belvárosba „települve” mutassa meg a polgároknak, mennyi értéket hoz létre az egyetem, és hogy a Miskolci Egyetem egyike azoknak a miskolci intézményeknek, amikre büszkének lehet és kell lennünk. Az egyetem ebben a leszakadófélben lévő régióban nagyon fontos eszköze lehet vidékünk felemelkedésének, lokálpatrióta öntudatunk egyik forrása lehet, már ha tisztában vagyunk azzal, micsoda kulturális javak őrzői és gyarapítói az egyetem karai. 
Tegnap a Grizzly Pubban a Bölcsészettudományi Kar oktatói és hallgató mutatták meg ezt az értékmegőrzést és -teremtést a publikumnak, ami azonban sajnálatosan kis számban érdeklődött a program iránt. Pedig az előadások szórakoztatók és színvonalasak voltak, és jó volt látni, hogy a gyakorlott előadóknak számító egyetemi oktatók mellett a diákok is lelkesen és felkészülten álltak ki a közönség elé. Aki meghallgatta őket, az most büszkébben gondol a város egyetemére is.
Nincs még késő bekapcsolódni a rendezvénysorozatba: ma este 17:00-tól Dr. Hartai Éva és Berentés Ágnes „A Föld kincsei” címmel az ásványi nyersanyagokról tartanak vetített képes előadást a Grizzlyben, majd ismét a Bölcsészettudományi Kar oktatóit és hallgatóit találjuk ott, akik 18:30-tól nagyon aktuális kérdésről beszélgetnek: Mit kínál a bölcsészettudományi képzés? A ma esti programot a Shadows együttes koncertje zárja: Dr. Farkas Zoltán zenekarának hangversenye az egyetem Szociológiai Intézetének bemutatásával kapcsolódik össze.
A programsorozat vasárnapig tart, a további rendezvényekről itt lehet olvasni.


Kapcsolódó bejegyzések:

2013. december 18., szerda

Tökéletesen elhelyezett reklám

„Ne próbálkozz! Ráz!”


Nem máshol, mint a börtön oldalán. :-)

Frissítés:
A fotót átvette az Urbanista és a Kreatív Online is. A plakátok pedig ma reggelre (12. 21.) eltűntek, jelenleg üresek a felületek. Nem tudom, van-e összefüggés.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. december 13., péntek

A városi fák kivágásáról

Írtunk korábban arról, hogy nem biztos, hogy egy városon belül mindenhol jó, ha fák vannak. Már régóta szeretnék a figyelmetekbe ajánlani ezzel kapcsolatban egy cikket. Zubreczki Dávid, az Urbanista Blog szerkesztője készített egy interjút Szende András tájépítésszel, a Táj-kert blog szerkesztőjével a nagy felzúdulást keltett budapesti fakivágások kapcsán.
Érdemes az egészet elolvasni, de azért néhány részletet átemelek (kiemelések tőlem).

A Kossuth tér kapcsán:
„Volt ugyan abban is koncepció, hogy két oldalt ligetek vannak, de sokkal átláthatóbb így a tér, sokkal jobban érvényesül a Parlament épülete. Igaz, volt egy hársfasor, ami nagyon tetszett. Önmagában olyan szép volt, hogy ha nekem kellett volna döntenem róla, nem biztos, hogy kivágatom. De amikor eltűnt, el kellett ismernem, hogy sokkal jobb így. Régen, amikor egy kastélyt építettek, teljesen természetes volt, hogy együtt tervezték a kerttel. Számoltak azzal, hogy az épület melyik része honnan hogyan fog látszani. Ha ettől eltérünk, az olyan, mintha egy szépen megtervezett tér közepére építenénk valamit.
Arról, hogy minden fa értékes-e:
Teljesen fölösleges odaláncolni magukat egy özönnövényhez, mondjuk egy akáchoz, ami tulajdonképpen egy gyom. A Ferenciek terén például kivágtak egy bálványfát, ami alighanem magától került oda és nem hagyta fejlődni maga mellett a platánt. Ráadásul így sokkal jobban érvényesül a Párisi-udvar épülete is.”

Lakótelepi fásításokról:
„Sok helyen elmaradt a lakótelepek építése utáni parkosítás – természetes, hogy az ott élők szerettek volna zöldet. Ám ezt is meg kell tervezni és nem csak azért, mert ha elültetek egy kis fenyőt az ablak alá, akkor az pár év múlva eltakarja a kilátást. Volt, ahol évtizedekre előre elkészítették a parkosítás programját. Például néhány évre nyárfákat telepítettek az új lakótelepre, hogy az építés utáni nem túl jó talajt előkészítsék velük az értékesebb fajoknak. Aztán amikor ki akarták vágni azokat, hogy egy szép parkot telepítsenek, a lakosság megakadályozta azt.

Az értékes nagy fákról:
„Ott vannak például a Margitsziget hatalmas platánjai, amik még József nádor idejéből maradtak meg. Egy ilyen matuzsálem minden kastélyparknak a dísze lehetne. Az lenne a célja, hogy szabadon álljon és terebélyesedhessen, az ágai lelógjanak a földre és rámászhassanak a gyerekek. Ehelyett, mivel nem gondozták a környezetüket, felnőtt körülöttük egy csomó kis fa magról. Ha kivágnák ezeket, akkor tele lenne a sajtó azzal, hogy 10–20 éves fák tucatjait vágták ki a Margitszigeten. Botrány! Pedig ez olyan, mintha egy szép régi villa körül lebontanál egy csomó hozzátoldott kis sufnit, hogy látható legyen, és azt írná az újság, hogy lebontottak a védett villanegyedben tíz épületet.”

Természetesen vannak helyzetek, amikor nagy baj a fakivágás (a Városliget kapcsán):
Felháborítónak tartom, hogy egy parkban azért vágjanak ki fákat, hogy a helyére épület kerüljön. Azokhoz kéne hozzáláncolni magukat a civileknek, nem a belvárosi bálványfákhoz.”

Végül újra a link a teljes cikkre:


És egy-egy kép az avasi templomról fák nélkül (pontosabban kevés fával) és fákkal (az utóbbi a Street View-ról):





Frissítés:
Találtam egy képet a Fortepanon, ami még jobban illusztrálja a dolgot:



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. december 11., szerda

Századfordulótól az ezredfordulóig: nosztalgia és realitás a történelmi Avason

A fenti címmel tartott előadást Kapusi Krisztián a Miskolc kilátással-műhelysorozat keretében november végén.
Az előadás arról szólt, hogy létezett-e egyáltalán az a fajta avasi idill, amit most sokan visszasírnak.

Kapusi Krisztián előad. Fotó: Vörös Juli, forrás: utanamsracok.blogspot.hu/ 

Aki nem volt ott a rendezvényen, az most elolvashatja az írást az Utánam, srácok-blogon, amit már amúgyis a figyelmetekbe szerettünk volna ajánlani:

(A november végi rendezvényen én is előadtam, én a borházak építészetéről, az is ki fog kerülni az Utánam, srácok-blogra, majd szólunk arról is.)

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. december 3., kedd

Neonreklámokra vadászunk

Vendégbejegyzés – ismét Walter Mittytől.

„A szocializmus jobb a kapitalizmusnál. Kivéve...” Mikes György hatvanas évekbeli humoreszkjében a párbeszéd résztvevői meg is fogalmazzák, melyik az az EGY eset, amikor amaz jobb, mint emez. Nagyvárosban, ködben, éjszaka. Merthogy az üzletek neonfeliratai egyiknél olyanok, hogy „Baumstark és Tsa.” vagy „Horváth Lali Kocsmája”, míg a másiknál csak annyi, hogy „Keravill”, „Méteráru”, „Zöldért”. És a kapitalizmusban az ember pontosan ki tudja találni, hol áll éppen, melyik körút melyik sarkán, míg a szocializmusban, ugyebár, nemigen.
A hetvenes évek közepén készült Utánam, srácok! című tévésorozatban is mi mással jellemezhették volna a történet helyszínéül szolgáló nagyvárost, nevezetesen Miskolcot, mint az esti homályban is ragyogóan világító bolti neonokkal. Az egyik epizód főcímét végig ilyen piros-kék-sárga képek teszik ki. (Nota bene, a felvételek bizonyára a fővárosban készültek, az egyszerűség végett.)
Az ötven-hatvan-hetven-nyolcvanas évek miliőjéhez hozzátartoztak ezek a jellegzetes városképi elemek. S bár az adott politikai rendszer „elvi” velejárói, pláne „szimbólumai” voltak, a kapitalizmus újbóli eljövetelével kezdtek eltűnni. Nem kerültek a helyükre újak, új nevekkel, feliratokkal. A (nyomda)technika vívmányai és az a tempó száműzhette a villanymeghajtású grafikai játékokat  a cégérekből, amivel manapság alakulnak, szűnnek meg és váltják egymást az épületek, boltok, szolgáltatások bérlői, gazdái, működtetői.

Ha valaki napjainkban neonfeliratokat kezd keresni, hamar rádöbben: alig talál. Jelen sorok írója néhány hónapnyi nyomozás után megkockáztatja: talán tíz sincs (!) jelenleg már egész Miskolcon... Ahol még akad egy, lehet, hogy épp holnap, vagy a jövő hónapban cserélik ki, veszik használaton kívülre, szedik-verik le, takarják el.
Márpedig ha ezt a technológiát és látványát egy adott kor jellegzetes városképi elemének tekintjük, akkor valamiképp alkalmas volna a megőrzésre. Legalább emlékében, látványában, képi megörökítésében.

Szeretnénk minél többet találni, ami ma még lefotózható.
A főutcán, a Városház tér és az Ady-híd között jószerével már nincs egy sem. Talán még félreesőbb utcákban, vagy külső városrészek nem teljesen átépített egykori bolti épületein fellelhetők. Perecesen, Diósgyőrben, netán az avasi lakótelepen, s más efféle helyszíneken. Lakóházak között, szűk utcácskákban megbújva. S ha van is még, nemigen világít már esténként. De még le lehet fényképezni. Ha mást nem, töredezett maradványait, mint a néhai Avas szállón a volt Kossuth mozi „Filmszínház” feliratát. Máshol már csak a neonok hűlt helyét.

Arra biztatjuk olvasóinkat, segítsék a keresést-kutatást. Akár tippekkel (ki hol tud ilyet), akár saját készítésű fotókkal.
Egy Picasa-galériába gyűjtjük az eddigi találatokat (kicsit kibővítve, egyéb régi üzleti cégérek képeivel), ott lehet ellenőrizni, megvan-e már egy-egy találat, vagy friss felfedezésnek minősül. A lelkes lokálpatrióták segítségét előre is köszönjük!

A cím, ahova az üzeneteket várjuk:
wmitty16 [kukac] gmail.com

Még egyszer a galéria: NEON

És egy kis játék: az olvasó vajon kitalálja, hogy ez a három neonfelirat hol látható ma is?





Kapcsolódó bejegyzések:

2013. november 28., csütörtök

Előtte-utána: lakóház a Reményi utcában

Előtte-utána rovatunkban most egy elsőre nem feltűnő, de azért jelentős változtatást mutatunk be.
A Reményi Ede utcán áll az egyik kedvenc belvárosi házunk, főleg a bejáratát szeretjük, mindig Olaszországot juttatja az eszünkbe a kis udvarkával és a padlásfeljáró pici ablakával. 





Sokáig eladó volt, most megvették és felújították. Első pillantásra úgy tűnik, hogy minden rendben van, bár azért valami nem stimmel.


Itthon jöttem rá, hogy mi: az ablakok aránya megváltozott, és ez okozza a disszonanciát.
A régi épületek, történelmi városrészek azért olyan harmonikusak a szemünknek, mert a történeti építészetnek nagyon szigorú arányrendszere volt, amit még a középszerű építészek is ismertek. Ezért is van az, hogy míg egy középszerű történeti épület általában tetszik az embereknek, egy (klasszikus arányokat nem használó) középszerű modern épület nem. Ezekhez az arányokhoz hozzá vagyunk szokva, tudat alatt érzékeljük őket, hasonlóan a zenei harmóniákhoz: a disszonáns bántja a fülünket akkor is, ha nem értünk a zenéhez vagy nincs abszolút hallásunk.
Ezért nem szerencsés egy régi épülethez így hozzányúlni. Látszólag kicsi a változás, az eredmény mégis zavaró.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. november 21., csütörtök

Tea és időutazás – pénteken a kilátóban

Pénteki programra hívjuk fel a figyelmeteket.


Újra itt vannak: a jövőből jöttek. A helytörténettel és környezetvédelemmel foglalkozó KAMA projekt résztvevői, mint ismeretes, 2099-ben élnek, onnan utaznak vissza, ide a mába, hogy egy jövőbeni ökológiai katasztrófa elkerülés-megelőzése érdekében megtegyék, amit lehet. A kamaprojekt.hu weboldalon zajló online és offline (élő akciókkal vegyített) játékra regisztrálókat az egyéves sorozat végén értékes nyeremények várják.
Most pénteken, november 22-én egy valóságos esemény következik: vetélkedő, előadások, vetítés, színielőadás és koncert az avasi kilátóban. Abban az idén ötven éves létesítményben, amely az alatta elterülő település természetes és megkerülhetetlen szimbóluma; felső része, a vendéglátóhely azonban évek óta jellemzően zárva van.
Az erre az alkalomra megnyitott létesítményben – ahol alkalmilag teaház is üzemel ezen a délutánon –14.30-tól zajlik a kamázók vetélkedője. Körülbelül 16.30-kor előadások és vitanap következik, amelyre várják az érdeklődőket, miskolci lokálpatriótákat, környezetvédőket – civileket és szakembereket egyaránt. A KAMAfutuRÁMA – Jövőfesztivál keretében előadást tart R. Nagy József, Kardos Rita és Hudák Katalin, a témák: szabadidő-eltöltés a XXI. században, közösségi kertek Miskolcon. 18.00-tól filmklub: Chris Marker 1962-es Le Jetée – A kilátóterasz című műve. 19.00-kor a Waldorf iskola színháza Weöres Sándor verseire írt előadást mutat be. Este 21.00: Liquid Limb-koncert és Dj Astro. A belépés minderre díjtalan.


Maga a KAMA verseny mindeközben folyamatosan zajlik. A kamaprojekt.hu-n napról napra bővülő választékban várják a játékosokat a kvízkérdések, amelyek részben Miskolccal – mind a jelenkori, mind a múltbeli (az elmúlt száz évre, azon belül is a közelmúltra koncentrálva) várossal – foglalkoznak, részben pedig ökológiával, illetve általános műveltségi témákkal. Miskolcot mutatja a már elérhető két párkeresős játék is, valamint a fotóvadászatban is a borsodi megyeszékhely egy-egy jellegzetes, amolyan „minden nap látom, mégse veszem észre sose” jellegű helyét, pontját, épületét-épületrészletét teszik fel feladványként a szervezők. Az offline rendezvények is mindig a város szépítéséről, felfedezéséről, értékeinek megőrzéséről fognak szólni.

Az aktuális fotókereső játékot itt találjátok, a válaszokat kommentben várjuk!

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 31., csütörtök

A Pece-patak ágai egykor és most: 2. a Pece

Újabb vendégszerzőt üdvözölhetünk a blogon: ezt a bejegyzést Ádám Gábor építész kollégám írta, akinek az egész Pece-sorozatot köszönhetjük.

A Pece korábban térképen már bemutatott négy ága méret és jelentősség szerint közel sem egyenrangú: a két legnagyobb, egymással közvetlenül már csak a Belvárosban érintkező fő mederbe ezt megelőzően egy-egy kisebb patakocska ömlik. Valamiféle természetes kiegyenlítődés folytán a legkisebb, legutóbb már bemutatott Forrás-ág magával a Pecével egyesül, így utóbbi bejárása volt a soron következő túránk.



A főág két, nevük helyett inkább a gerincükön futó utcákról ismert dombhát, a Feszty Árpád utca és az Árok utca között halad észanyugati-délkeleti irányban. A záportározó gátja, illetve meglepő módon maga a tározó-tér is sűrűn lakott területek közé ékelődve található, a patak völgye így egyfajta zöld folyosóként húzódik a dombos, furcsamód szinte teljesen zártkertek nélküli városhatártól egészen a Forrás-patakkal közös medencéig. Ennek logikus oka van: a Pece valamikor gazdasági tengelyként is működött a völgyének viszonylag széles külterületi részén kialakult közlegelő (itt volt a dögkút is egykor) és a mai Dózsa György utca felső szakaszán egykor volt ún. „Városmajorság” között. Ez a beékelt zöldfelület mai, sajátosan lepusztult formájában is a város jellegzetes területe, megfelelően kezelve pedig méginkább azzá lehetne. A terület egykori fontossága és vele éles kontrasztban álló mai állapota alapján – bár elsőre talán meredek a hasonlat – kicsit szerintem a Vasgyáréval rokonítható.

A patak forrását az újabb, Nagy-Miskolc térképek nagyjából a Szentpéteri kapui köztemetőt Perecessel összekötő szélességi körre teszik. Mivel ezek a városrészek korábban vagy nem léteztek, vagy nem tartoztak a városhoz, 1945 előtti térképeken nem is tudták ábrázolni a forrást – már ha egyáltalán létezik ilyen. A túra során megkérdezettek egyike a “Bábonyból ered” információt adta; ez praktikusan legfeljebb a két település közti dombgerinc lehet – ami viszont lényegében egybeesik a későbbi térképi ábrázolásokkal.

A Pece völgye részleteiben is teljesen más képet mutat, mint a legutóbb bejárt Forrás-ág. De menjünk sorjában.



Innen visszafelé követtük a patakot. Bár a terület jócskán túl van az ebben a völgyben egyébként sem jelentős hétvégiházas beépítésű részen, továbbá itt már nem találtunk vizet...


...a meder még kiszáradt állapotában is komolyabb vízfolyásra utalt.
Itt egy kis „filmszakadás” következik, egy darabon nem készültek képek. Ennek oka, hogy a száraz meder alatt nem sokkal elértük a völgynek a – Forrás-ághoz képest elenyésző területű – relatíve sűrűbben beépített szakaszát, ami feljebb egy kis, tanyaszerű épületcsoportot, lejjebb pedig néhány zártkertet jelent. Mivel mindegyik telek közös jellemzője, hogy az út és a patak között helyezkedik el, itt nem volt módunk megörökíteni túra tárgyát. Néhány házzal lejjebb azonban...


... előkerült a patak is! A völgy itt, a városhatár előtt teljesen beépítetlen, a legelő jelleg még mindig tetten érhető. A háttérben a dombgerinc a Feszty Árpád utca folytatása.


Közlegelő vs. Város. Bal oldalt az első házak, az út tengelyében a Kilátó, jobb oldalon a Feszty házai.

Ugyanez vízközelből (a patak és az út a völgy két szélén halad).


A lakott területek közti záportározó a gátról visszafelé, a külterület felé nézve.


A gát (sajnos csak) egyik végéhez az Árok utca felől egy kifejezetten igényes lakónegyed csatlakozik.

A gát után a völgy, mint zöldsáv rendületlenül halad tovább. A horizonton a Jókai lakótelep egyik panelháza is kibukkan, a jobb oldali házak közt egy, a Tetemvárhoz hasonló kisebb pincesor bújik meg.


A Bábonyi-bérci temetőnél összeszűkül a medert kísérő zöldterület, emiatt a beépített rész is közelebb kerül – falusi milliő a Belvárostól kőhajtásnyira...


Végtére ez az ág is betonmederbe kényszerül – de itt legalább van hely némi zöldnek is.


Kicsivel az Árok utca hídja előtt a házak közti sűrűből nyílt területre ér a patak.



Az Árok utca és az iskola közti, kies területtel határos utolsó mederszakasz...


...melynek végén ez az ág is a Forrás-patakkal közös, földalatti medencébe folyik, az ennek építését ábrázoló archív képet legutóbb már bemutattuk...
A bevezetőben tett megjegyzést csak megismételni tudom: a zártkertekkel sűrűn beépített, a „forrásvidékén” eső után is inkább csak kerti folyókára, lejjebb meg vízelvezető árokra emlékeztető, az épített városi környezettel nemigen kommunikáló Forrás-ággal ellentétben a most bejárt Pece merőben más; a jóformán teljes hosszán természetes környezettel határos, mégis településformáló hatású vízfolyása ez Miskolcnak.
A következő bejegyzésben már az egy völggyel odébb föld alá bújtatott két ág egyikét mutatjuk be.


Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 30., szerda

Az Osztály

Z. reggel bement a Hivatalba. Az öreg épület nemrég bővült új szárnnyal. Z. lelakatolta kerékpárját, majd a világos, üvegezett folyosón keresztül bement az új aulába. Az Osztályra szeretett volna felmenni, de az átépítés miatt nem találta az ismerős lépcsőt. Egy hivatalszolga készségesen megszólította. Z. elmondta neki, hogy az Osztályon lenne elintéznivalója. A Hivatalszolga adott neki egy sorszámot, amin az szerepelt, hogy nincs előtte egy ügyfél sem. Ennek ellenére Z.-t nem szólították azonnal, amit nem is bánt, mert legalább egy kicsit körülnézhetett az új épületben. Még tetszett is neki, hogy nem az Osztály sötét, szűk folyosóin kell várakoznia, mint eddig, hanem egy új, világos, tágas aulában.
Nemsokára szólították. Z. odament a pulthoz, ahol egy szúrós tekintetű hölgy fogadta. Z. elmondta neki, amit az Osztályon meg szeretett volna kérdezni. Még a végére sem ért, amikor a hölgy tulajdoni lapot és térképet kért tőle. Z. mondta, hogy ezek nincsenek nála, a vonatkozó helyrajzi számokat viszont tudja.
- A kolléga ez alapján nem biztos, hogy ki tudja keresni a kért információt. Ráadásul szabadságon is van, a helyettesítője pedig nem hiszem, hogy tud mit kezdeni ezekkel az adatokkal. Adok magának egy tollat, és leírhatja, amit szeretne. De azért várjon, felhívom az Osztályt.
Azzal feltelefonált az Osztályra. A telefon sokáig csöngött, úgy tűnik, a keresett hivatalnok nem volt a helyén. Végül valaki felvette.
Z. nem hallotta, hogy a vonal túlsó végén mit mondanak, csak a hölgy szavaira hagyatkozhatott.
- Nem tudod, E. Z. hol van? Egy ügyfél adatokat szeretne v.-i telkekről.
- ...
- Igen, ráadásul rögtön kettőről.
- ...
- Hát akkor adok a kezébe egy tollat.
- ...
A telefont letette, majd a türelmesen ücsörgő Z-hez fordult. „Én megmondtam” - volt az arcára írva.
- Adok magának egy tollat, ott annál az asztalnál leülhet, és írjon egy beadványt, hogy mi a problémája.
- De nekem nincs semmilyen problémám, csak információt szeretnék.
- Írja meg egy beadványon.
- Nem mehetnék fel az Osztályra, és akkor el tudnám mondani a kollégának, amit szeretnék, és azonnal megkaphatnám az információt?
Erre a hölgy lenézéssel vegyes felháborodással nézett Z.-re. Felmenni az Osztályra? Személyesen érdekődni? A válasz csak egy kurta „nem” volt.
Z. még gondolkodott egy kicsit, hogy érdemes-e tovább harcolni, hiszen tudta, hogy a kért információ a helyrajzi számok alapján a rendszerből azonnal kinyomtatható, de belátta, hogy ha tovább erősködik, azzal csak ront a helyzetén. Elvette a papírt, a tollat, félreült, és megírta a Beadványt. Az email-címét és a postacímét is feltüntette rajta, és kérte, hogy a kért információkat oda küldjék meg neki. A végén elgondolkodott, hogy úgy kellene lezárni a levelet, hogy „mélységes tisztelettel”, de félt tőle, hogy az Osztály gyúnyolódásnak venné, így elvetette az ötletet.
Amikor elkészült, a papírt leadta a hölgynek, majd elment. Pontosan tudta, hogy a kért információ nem fog megérkezni sem emailben, sem postán, így hamarosan újra fel kell keresnie az Osztályt.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 28., hétfő

Elkészült a Pereces múltját bemutató oldal

Ahogy múlt héten írtuk, pénteken volt a régi Perecest bemutató virtuális tanösvény bemutatója.
A hivatalos bemutató után írunk pár szót a honlapról itt a blogon is.
A cél a régi Pereces bemutatása volt. Ehhez archív anyagok (fotók és tervek), illetve saját helyszíni fotóim és méréseim alapján megmodelleztem az egykori bányatelep jellemző épületeit.
Közben egy honlapot is megterveztünk és elkészítettünk, ahol egy térkép, egy videó és tizenkét állomás segítségével a látogató is bejárhatja a települést.
Az egyes állomásoknál forgatható modellek vannak az épületekről, az állomás szöveges bemutatása, archív fotók és térkép.
Így néz ki pl. a legdíszesebb épületet, a bányaigazgatóságot bemutató állomás oldala:


Itt egy videó a modellről:


És végül magának az oldalnak a linkje:

http://perecesitanosveny.hu/

Jó böngészést!

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 24., csütörtök

Holnap: Pereces 3D-premier!

Több, mint három hónapja ezen dolgozom (kisebb-nagyobb megszakításokkal). És nem csak én.
Holnap Perecesen, a Vilma-forrásnál ti is megnézhetitek, milyen is lett.



Kezdés: 15:30
Lesz élőzene, tánc, vetítés, minden, ami egy premierhez dukál.

Kapcsolódó bejegyzések:

Beszámoló a hétvégi avasi rendezvényről


Sikeresen lezajlott az 50 éves az avasi kilátó tiszteletére rendezett fesztivál. Olyannyira sikeresen, hogy az Észak-Magyarország címlapjára kerültünk vele :-)
A személyes érintettség okán nem írunk saját beszámolót, hanem inkább a figyelmetekbe ajánljuk a „Mit Miskolc adhatott”-blog vonatkozó bejegyzését:
„Ha Párizs megér egy misét, akkor az avasi pincesor is egy sétát. Szomorú volt látni utunk során a sok elhagyatott pincét, a valaha élettel teli utcákat, szórakozóhelyeket, melyek most üresen állnak. Jó lenne, ha ezek újra felpezsdülnének s lehetőség nyílna a belvárostól alig tíz perc sétára igazán autentikus módon borozással ünnepelni diákéveinket, életeseményeinket, örömünket és bánatunkat. A helyszín és a vonzó környezet adott, a többi meg csak rajtunk múlik.”

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 18., péntek

Különvonat a mahócai szárnyvonalra

E-mailben kaptuk a következő programajánlót szombatra:

Az Északerdő Zrt. és A LÁEV baráti köre változatos programokkal, az őszi erdő színpompás díszletei mellett várja a kisvasút és a Bükk szerelmeseit az erdei vasút vadregényes szárnyvonalára indított különvonatára! Az ez alkalomból kiállított szerelvény a menetrend szerinti vonatok által nem járt szakaszon, Ortástető állomásig közlekedik. 



A vezetett séták mellett fotósvonat is lesz a vasútbarátoknak, de egyéni programot is lehet természetesen szervezni. A kirándulóvonat a Dorottya utcai állomásról 9:30-kor indul.
A részletekért kattintsatok ide!

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 17., csütörtök

Fesztivál az 50 éves az avasi kilátó tiszteletére

A 1963-ban adták át az avasi kilátó modern épületét, ami hamar a város jelképévé vált. Ahogy azt már futólag említettük, az évforduló alkalmából az Észak-Keleti Átjáró Egyesület Utánam, srácok: a kilátóba! címmel szombaton fesztivált szervez.
A találkozó délután kettőkor lesz a kilátóban. Rudolf Mihály építész mond köszöntőt, majd sétára indulunk, ahol Kapusi Krisztián történész és Bereczki Zoltán építész (azaz én :-) lesz a túravezető.
Közben természetesen pincelátogatások is lesznek!
Este pedig megnyílik a kilátó évek óta zárva tartó presszója, ahol koncertek és buli lesz.
Az esemény oldala itt található:
Gyertek!



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 16., szerda

Új aloldal: MiskolcStagram, avagy miskolci képek az Instagramról

Több, mint egy éve írtam arról, hogy milyen Miskolccal kapcsolatos képek vannak fent az Instagramon: http://miskolcblog.blogspot.hu/2012/08/instagram-miskolc.html. Az eltelt egy év alatt még jobban elterjedtek az okostelefonok, egyre jobb fényképezőkkel és az Instagramnak is egyre nagyobb tábora van már Magyarországon is.

A #miskolc jelölésű képekből is már napi több is felkerül, jól tükrözve, hogy éppen mi olyan történik a városban amit az Instagramozók fontosnak tartanak megosztani. Most éppen az ősz a legnépszerűbb téma, de sportesemények, fesztiválok képei is sokszor felbukkannak:

Forrás: r3sti
Ezekből a képekből készül mostantól egy automatikus összeállítás a MiskolcStagram aloldalunkon. Az aloldal megjelenik a jobb felső sarokban az OLDALAK menü alatt, illetve erről a linkről is közvetlenül elérhető: miskolcblog.blogspot.hu/p/miskolcstagram-miskolc.html

Nézzetek vissza erre az oldalra, a képek automatikusan, időrend szerint kerülnek fel. Ha a saját képeiteket is szeretnétek fent látni, akkor jelöljétek a #miskolc taggel.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 15., kedd

Az avasi kilátó „mindenhonnan” belátható

Walter Mitty vendégbejegyzését olvashatjátok.

Ha valaki szereti az ilyen megközelítéseket, akár azt is mondhatja: ez az objektum – illetve maga a hegycsúcs (domb) – tényleg szakrális helyen áll! Ugyanakkor lehet az ember tősgyökeres miskolci, aki évtizedek óta rója a város utcáit, mégis érhetik meglepetések, hogy hány különböző helyen láthatja meg váratlanul az 1963-ban épült létesítmény jellegzetes vonalait. Néha az a lokálpatrióta nézelődő érzése: a kilátó „mindenhonnan” látható. A legtöbben azt tudjuk, hogy az Erzsébet térről, a Városház térről, a Győri kapu egyes pontjairól és más efféle sztenderd nézőpontokból rendre szemünkbe tűnik Hofer Miklós műve. Ha azonban figyelmesebb szemmel kutatva közlekedünk a megyeszékhelyen, egész váratlan helyekről pillanthatjuk meg a vasbeton építményt. Feltűnt már, hogy a pesti útról, a harsányi elágazástól, a Csabai kapuból, a Tiszai pályaudvartól, az Andrássy útról, a Pereces fölötti Ostorosról ugyancsak látszik?


Elkezdtük keresni ezeket a pontokat: mennyi helyről lehetséges lefényképezni az avasi kilátót? És nem csak a nézőpont érdekes, hanem hogy milyen szögből, milyen más, perspektivikusan vele egy látványba eső egyéb épületekkel, tereptárgyakkal, objektumokkal áll együtt. Érdekes és szép fák, házak, épületrészletek, tornyok, utcaképek, hirdetések, táblák, lámpák, stb. Ilyen típusú fotókat gyűjtünk. Amiket eddig készítettünk, a Facebook „Avasi kilátó” című albumában gyűlnek.
Olvasóinktól várjuk és szívesen fogadjuk a továbbiakat. A jelzett linken végigkattintva a galériát kiviláglik, milyen típusú képekre vadászunk. Hasonlókat várunk (mondjuk, a wmitty16@gmail.com címen, vagy a jelen blog gazdájával felvéve a kapcsolatot).

A kilátó idén 50 éves, ennek alkalmából az Észak-Keleti Átjáró Egyesület szombaton programmal készül, amiről itt a blogon részletesen hírt adunk majd.

Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 10., csütörtök

Mások szemével: a vasgyári kolónia, írásban és képekben

Ez most egy rendhagyó „Mások szemével”-bejegyzés lesz, ugyanis egy véletlen folytán nagyából ugyanakkor publikált egy bejegyzést a kolóniáról a Mit Miskolc adhatott-blog, amikor Papdi Balázs egy galériát. (Mindkettejükkel találkozhattatok már itt a blogon: a Mit Miskolc adhatottnak a perecesi bejegyzését ajánlottuk, Papdi Balázsnak pedig korábbi vasgyáras fotóit).
Mielőtt jönnének a linkek, elmesélném egy kapcsolódó élményemet. Két hete Pécsre utaztam. A budapesti vonaton az Átjáró Folyóiratban elolvastam Fekete Norbert cikkét, aminek témája a vaskohászati örökség hasznosíthatósága Ostravában és Diósgyőrben. A cikk konklúziója eléggé lesújtó: míg Ostravában a vítkovicei vasgyár épületeit az 1990-es évek óta tudatosan igyekeznek megmenteni és a bennük rejlő turisztikai potenciált (sikeresen) kihasználni, addig nálunk a város tulajdonképpen magára hagyta a területet, és turisztikailag egyáltalán nem számol vele.

Vítkovicei utcakép
Budapestre érve átszálltam a pécsi vonatra, ami cseh kocsikkal közlekedett. Kezembe került a cseh vasúttársaság magazinja, amiben egy cikksorozat (az előző linken a 23. oldaltól) az észak-morva régióval foglalkozott. És mi volt a cikksorozat két fő témája közül az egyik? Vítkovice! Ezt úgy képzeljétek el, mintha a magyar Intercity Magazin Észak-Magyarországgal foglalkozó cikke mondjuk Tokaj-hegyaljával azonos súllyal ajánlaná a diósgyőri vasgyárat. Hát ennyit arról, hogy mekkora kihasználatlan turisztikai potenciál rejlik az iparhoz kapcsolódó épületekben.



Akkor a hosszú bevezető után jöjjenek az ajánlandó linkek.

A bejegyzés így indul:
„Nézzük meg tehát a Vasgyár rövid történetét, mely rengeteg érdekességgel szolgál. Nem maradt el persze a terepbejárás sem, mely a mai állapotokat mutatja, így kézzelfogható a gyár, a városrész majd 150 éves történetének minden változása, az egykori európai mintából hogyan lett Miskolc – kimondható – szégyenfoltja.”
Ezután alapos történeti áttekintést kapunk, majd Szomjas György kamerájára kívánkozó jeleneteket többek között az alkoholista Mami és az őt kiszolgálni nem akaró kocsmáros Norbi vitájáról.

Ha az olvasással végeztünk, jöhetnek Papdi Balázs ismét kiváló fotói, „Életképek a diósgyőri vasgyári lakótelepről (kolónia)” címmel. Különösen jó a képekben, hogy nemcsak épületeket örökítenek meg, hanem embereket is, így kiváló illusztrációként szolgálnak az egyébként tőlük teljesen függetlenül készült blogbejegyzéshez.



Kapcsolódó bejegyzések:

2013. október 8., kedd

Lassan összedől Miskolc egyik legértékesebb épülete

A régi olvasóink emlékezhetnek rá, hogy egyszer megnéztük, hogy milyen miskolci épületek szerepelnek az egyik legjobb összefoglaló jellegű könyvben a magyarországi építészet történetéről.
Emlékeztetőül: a könyv öt épületet említ, a diósgyőri várat, az avasi templomot, az egyetemi fűtőművet, a Miskolci Egyetem első két ütemét és a Kazinczy utcai zsinagógát.
Mai hír a Minapon, hogy a zsinagógát bezárják, mert életveszélyes.
Idézek a cikkből:
„a zsinagóga évekig beázott, tetőszerkezetét önerőből felújították. A fából készült tartószerkezet korhadásnak indult, a női karzat pár éve beszakadt, ezért azt már lezárták. Az acélpillérek rozsdásodnak, nemrég pedig kiesett az egyik kovácsoltvas ablak is.”
Amikor a zsinagóga épült (a XIX. század közepén), a vas mint tartószerkezet viszonylag újnak számított az építészetben. (Korábban inkább csak ipari és közlekedési épületek használták ezt az anyagot tartószerkezetként.) Az építeszettörténeti könyvek általában Henri Labrouste könyvtárépületeit szokták példának hozni a vas megjelenésére a nagy városi középületekben. A francia nemzeti könyvtár egyik különösen szép olvasótermét ma egyenesen Salle Labrouste-nak hívják az építész után.
Így néz ki:



Labrouste világhírű könyvtárépületei a XIX. század közepén épültek. (A Sainte-Geneviève 1843-tól 50-ig, a Salle Labrouste 1862-től 68-ig.)
A mi összedőlni készülő zsinagógánk pedig 1863-ban lett kész, ráadásul (ahogy a Minap cikkéből megtudtam), a vasszerkezete helyben, Hámorban készült.
Itt egy belső kép róla a Minap cikkéből, csak az összehasonlítás kedvéért:


Egy építész kollégám mondta 2010-ben, hogy nagyjából minden politikus egyforma gazember, de ő mégis kicsit jobban örülne a jobboldal győzelmének, mert akkor több pénz jutna templomok rendbehozatalára.
Egy 444-stílusú infografikával szeretném kommentálni ezt a véleményt:

Egy kis magyarázat: a Minap cikke szerint az épület „megerősítéséhez több millió forintra lenne szükség, alábetonozással meg lehetne állítani az épület pusztulását”. Ezért szerepeltettem a diagramon 10 milliót, a teljes felújítás valószínű ennek a többszöröse lenne. Képzeljétek el mondjuk, hogy a bal oldali „oszlop” tízszer ilyen magas.
Nem politizálni szeretnék, csak tudtommal az ország mindenkori kormányának alkotmányos kötelessége kulturális örökségünk védelme és megőrzése az eljövendő generációk számára. Persze lehet, hogy rosszul tudom, és mégse így van, akkor viszont az elég nagy a baj.

Kapcsolódó bejegyzések: