2011. március 23., szerda

Folyó ügyeink

"Letartóztatások utcai vizelésért" – ezt a hírt olvastam a nyomtatott sajtóban, stílszerűen a wc-be száműzött, egyébként valóban legföljebb oda való Észak Plusz ingyenes kiadványban.
Első gondolatom a cím olvastán az optimisták reakciója volt: végre, Miskolcon is odafigyelnek, hogy az egyszerű ember bárhol ne könnyíthessen magán. Aztán kiderült: erről szó sincs, a hír Rio de Janeiroról szól.
Pedig valóban ideje lenne nálunk is nagyobb figyelmet fordítani erre. Az utcánkban például vasárnap reggelenként rendszeresen feltűnt egy középkorú ember, aki kihasználva a város hétvégi kihaltságát szinte minden alkalommal a sarokra vizelt, és tette ezt olyan szemérmetlenül, hogy a járdáról kifelé fordulva az úttest egy mélyedésében összegyűlt esővizet öntözte meg. Valahogy sosem sikerült utolérnem, hogy hangot adjak a nemtetszésemnek.
Pedig rendszeresen megteszem. Veszekedtem már ilyesmi miatt középiskolás fiatalokkal, persze a képembe röhögtek. Egy alkalommal levelet írtam a közeli általános iskola vezetésének, mivel az egyik élelmiszer-beszállítójuk az iskola udvarán, a tantermek ablaka alatt, természetesen tanítási időben locsolta meg az épület falát. Választ persze nem kaptam, abban azért mégis bízom, hogy gratuláltak a férfinak a jólnevelt és higiénikus húzásért...
Az éremnek persze két oldala van.
Az én történeteim nem a szűkebb belvárosban játszódnak, de tudjuk jól, sajnos nemcsak a külső területeken fordul elő ilyesmi. A belváros azonban sajnálatos módon nem nagyon biztosít kulturált helyet lakóinak és látogatóinak, hogy folyó ügyeiket intézzék. Ugyan nyilvános wc-k elvileg léteznek (Erzsébet tér,  Villanyrendőr), gyakorlatilag azonban elég ritkán láttam őket üzemelni. Ez egy átlagos hétköznap is gondot okozhat, de mi a helyzet akkor, amikor a belvárost a városlakók és a turisták nagyobb létszámban lepik el – pl. fesztiválok (Operafesztivál, Kocsonyafesztivál) idején? Nem szenvedhetem a tömeget, ezért a Kocsonya-fesztivált is inkább elkerültem, azt viszont döbbenettel láttam, hogy a Villanyrendőrnél mobil wc-k szolgálják ki a fesztiválozókat! Mobil wc-k, melyeket legföljebb építkezéseken szabadna fölállítani...! A Kocsonyafesztivál persze nem az én világom, és ha nem félnék attól, hogy az olvasók haragját idézem a fejemre, akkor azt mondanám: a mobil wc-k  tükrözik annak színvonalát. De most amúgy sem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy mit is érdemel egy történelmi belváros. Húgyszagot, mobil wc-ket és értetlenkedő turistákat?
Befejezésként álljon itt egy érdekes példa Európa egészen más vidékéről, Lisszabonból. A feszülő hólyagú korhelyek számára ma is megkönnyebbülést biztosító szabad téri vizelde azt mutatja, hogy a falra vizelésnek is lehet kultúrája: paraván mögött, vízöblítéssel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése