2011. március 15., kedd

Ünnepi bejegyzés: városunk főépítésze Ybl-díjat kapott

Az Ybl Miklós-díj a legrangosabb magyarországi építészeti elismerés (ha bulvárlap lennénk, azt mondanánk, hogy magyar építészeti Oscar-díj). 1953-ban alapították, 1992 óta évente  öt építész kapja meg, mégpedig nem egy-egy épületre, hanem az életműért, ill. "a hazai környezet építése, alakítása és értékmegőrzése érdekében huzamosan kifejtett kimagasló gyakorlati és/vagy elméleti építészeti alkotó tevékenységért".
Ezt a díjat kapta meg ma Rostás László, Miskolc jelenlegi (az Építész Kamara által delegált) főépítésze.
kép forrása: epiteszforum.hu
"Mintegy négy évtizedes, főként Miskolcon kifejtett munkássága komoly életmű, amelyet több jelentős oktatási, sport és egészségügyi rendeltetésű épület tölt ki tartalommal. Építészeti hitvallását mégis templomai és kisebb épületei tükrözik leghívebben. Ez a kép leginkább szakrális vagy kozmikus jelekből épül fel, ezekből írja le az alkotó a konkrét anyaggal bíró tereket. Kiemelkedők lamella-szerkezetes kísérletei, amelyeket kupolák, tektonikus felületek létrehozására alkalmaz. Egyes épületei drámai erejűek, mint például a Gyár utcai ravatalozó."
Ezúton szeretnénk mi is néhány épületének rövid bemutatásával gratulálni.

Jégcsarnok
kép forrása: epiteszforum.hu
Az épület különlegessége a falamellás tetőszerkezet, amit erdélyi ácsok építettek. Érdemes az épületről az Építészfórum cikkét elolvasni:

Felsővárosi Református Templom
kép forrása: eloepiteszet.hu
A templom egy panellakótelep mellett épült több, mint tíz éven át. Tavaly decemberben nyitották meg.
További képek itt találhatóak róla:

A méltatásban említett Gyár utcai ravatalozót ismerjük, szeretjük, de sajnos nem találtunk róla fotót. (Frissítés: azóta lefotóztuk, lásd lentebb.)
A Bajcsy-Zsilinszky utcai, jól sikerült tetőráépítés mellett viszont minden nap elmegyünk, így álljon itt arról is egy (saját) fotó:

És végül szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani a már említett Boltív sorozatban készült portréfilmet:
(Személyes megjegyzés, hogy Rostás Lászlót villamoson szoktuk látni utazni, ami nagyon szimpatikus és az ő pozíciójában lévő emberek esetében sajnos igen ritka dolog.)
Frissítés:
Hogy ne a levegőbe beszéljünk, felelős bloggerként ma elbicikliztem lefotózni a Gyár utcai ravatalozót, íme:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése