2012. szeptember 3., hétfő

Bezárt a Míves!

Szomorúan hallottuk a hírt: bezár a Míves Kávézó. Azóta augusztus 31-én be is zárt. 




A Míves Miskolc egyik legjobb kávézója volt: igényes, kellemes, jó hangulatú, barátságos, finom kávékkal, teákkal és forró csokikkal, amik nem egyszerűen italok, hanem költemények voltak. Könyvek, játékok, régi használati- és dísztárgyak mindenfelé, kézműves szépségek. A tulaj és egyben a mindenes, Szabó Tibi a kávézó lelke volt, igazi jelenség, kedves és nagyon értelmes ember. Világlátott ember, akinek számos dologról van tudomása és véleménye, és élmény vele beszélgetni.
Készültünk arra, hogy megszólaltassuk egyszer itt a blogon, de valahogy mindig elhalasztódott az ötlet megvalósítása. Hát most kifutottunk az időből: már csak az egykori Míves Kávézó vezetőjeként kérdezgethetnénk. Talán egyszer még meg is tesszük, ha kötélnek áll.
31-én Tibi búcsúpartira invitálta a kávézó vendégeit. Mi ekkor már javából készültünk az őszi nyaralásunkra, nem lehettünk ott, csak lélekben. Mondjátok, ha ott voltatok: milyen volt?

Frissítés:
Ez a kép szeptember hatodikán jelent meg az egykori kávézó Facebook-oldalán:

„És a medvékkel együtt mentem én is.”


Kapcsolódó bejegyzések:

4 megjegyzés:

  1. A Serforrás is bezárt! :-(

    Érdekes, h a városvezetés szerint viszont csak úgy virágzik a sétáló. Kérdem én, hol???

    VálaszTörlés
  2. a Serforrás is, na ne már :(

    VálaszTörlés
  3. a Serforrás? Komolyan??? Miért? Évek óta nyerik a versenyeket a söreikkel...

    Akkor Kortyoldában sem lesznek már jóféle kézműves sörök - vagy csak a söröző rész zárt be Zsolcán?

    VálaszTörlés
  4. Sajnálom a Mívest, igazán, de ...
    Minden sajnálkozó tegye a szívére a kezét és válaszoljon őszintén: amíg nyitva volt hányszor volt a kávézóban és ivott kávét, teát vagy forró csokit? És eközben hányszor volt a McDonald's-ban vagy egyéb más felkapott helyen? Hányszor költötte a pénzét olcsó vagy drága berúgásra kocsmákban, boltokban, presszókban, diszkókban?
    Akármennyire is kedves, aranyos, közvetlen egy tulaj, attól még tulaj. Pénzből, bevételből, haszonból él. Ha te és te és te nem iszol/eszel nála, akkor előbb-utóbb be fog zárni.
    Én összesen háromszor vettem a Mívesben forró csokit. És nem azért, mert nem volt finom, hanem mert többször is előfordult, hogy a meghirdetett nyitvatartási időben mentem volna, de zárva volt. A második vagy a harmadik ilyen alkalom után egyszerűen nem mentem többet.
    És igen, bűbájosan bohém volt a hely. Nekem kissé túl bohém és túl poros. De ez az én személyes véleményem.

    VálaszTörlés