Utolsó napjához érkezett Németországi tartózkodásunk. Ebből az alkalomból bemutatunk néhány dolgot, amikről – ezért vagy azért – Miskolc jutott eszünkbe.
Kis-Velence, Wolfenbüttel:
Miskolcon is volt valaha Kis-Velence, a mai Szinva-terasz környékén:
Kép forrása: profila.hu |
Abban is hasonlít a két Kis-Velence, hogy az itteninek a hídján is vannak (szerelem)lakatok:
Wolfenbüttelnek is van egy, a Szinvánál csak kicsit nagyobb folyója, az Oker.
Így néz ki a belváros közvetlen közelében:
És így egy kicsit arrébb, egy forgalmas útkereszteződésnél:
Sehol sincs a partján autópálya.
Braunschweigben azt láttuk, hogy milyen, ha egy villamosvonal nem csak a nevében zöld:
És a végére egy apróság: hirdetésekkel ellátott kutyapiszoktartó, kihelyezett zacskókkal. Gondolom a költségeket a hirdetők állják, így mindenki jól jár:
A napokban írta ezt Szily László egy cikkben Svédországról:
„Ápolt gyepen totyogó, szelíd vadludak, fehérre mázolt léckerítések, bicikliző gyerekek, 12-vel hajtó, udvarias autósok, mosolygó gyalogosok, kutya-akadálypályák, csend, mellbevágó jómód, szolid unalom: az ember egy nap után bicikliláncos támadásról ábrándozik a legközelebbi nagymama ellen.”
Hát én nem így vagyok ezzel. Szeretem Miskolcot, de hiányozni fog az itteni nyugodt, rendezett élet, amikor az ember tényleg a feladataira koncentrálhat, és nem veszi el az erejét az idegeskedés a bunkó emberek, a szemét, a rendezetlen környezet és minden egyéb nálunk szokásos dolog miatt.
Kapcsolódó bejegyzések: