Juli antropológus, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tagja, az Utánam, srácok! projekt munkatársa, és noha már nem Miskolcon él, de sok szál köti Miskolchoz. Szívesen válaszolt a kérdéseinkre.
Meddig éltél Miskolcon?
2000-től 2006-ig: hat évig.
Szeretted a miskolci lakásod elhelyezkedését?
Több helyen is laktam albérletben, várj csak, összeszámolom: Kont utca, Testvérvárosok, Középszer, Győri-kapu és párhuzamosan a távoli Zalából átmenetileg szintén Miskolcra költöző családomnál, de csak hétvégente: Felső-Majláthon. Mindegyik helyen találtam magamnak valamit, ami elbűvölt és beindította a fantáziámat. Hol a panelek vadromantikája, hol a Bükk alatti világ bensőséges terei adták a
keretet. A majláthi ház környékét csak erdei panelnek hívtam, sok kis novellakezdeményt csalt ki belőlem.
Mi volt Miskolcról az első benyomásod?
Gyerekkoromban átutaztunk rajta, és elámultam, hogy itt ugyanakkora házak vannak, mint Pesten. Ez egy nagy város. Mikor diákként újra megérkeztem a Tiszaira, egy hatalmas bőröndöt húzva magam után, nagyon szabadnak éreztem magam. Szavakat keresek, amik leírják az első napok városi élményeit: tágasság, távolságok, belakható, megismerhető, ki nem apadó, tarka-vegyes.
Mi a kedvenc utcád/tered/parkod vagy éttermed/kávézód/kocsmád Miskolcon?
Hűha, nagyon szeretem a Toronyalját, a Mélyvölgy körüli kis ösvényeket, de a Deák Ferenc tér környéke is mindig vonzott, de a sok-sok külvárosi hangulat is erősen hat rám: mindnek saját és a többitől különböző atmoszférája van, amit nem tudok megunni. Kávézóm nincs kedvenc, sose volt.
Tudsz említeni olyan épületet, ami leginkább tetszik a városban?
Ejha, ez már nehezebb kérdés. A Sötétkapu hátsó zugában, a Művészetek Házával szemben van egy régi társasház, aminek nagyon szeretem a hangulatát, és a Szinva-terasz nyugati nyúlványában is áll egy nagyobb, közvetlenül a parton. Szerettem elsétálni az Észak-Erdő épülete előtt, de a lillafüredi villák vagy a történelmi Avas pincéi is pihentetik a lelkemet. Kortárs építészeti remeket sajnos nem tudok említeni.
Hogyan töltötted a szabadidődet Miskolcon?
Rengeteget ingáztam a lakóhelyem és a város különböző pontjai között: ha dolgom volt, akkor is mindig aszerint terveztem meg az útvonalam, hogy érintsem a kedvenc utcáimat. Hagytam időt arra, hogy bejárjam az udvarokat, még ha csak egy dolgot is akartam beszerezni vagy elintézni. Ráérős voltam. A mulatós esték után szerettem hazasétálni, és mindig csak egy kicsit féltem, ha féltem egyáltalán. Leginkább egymást látogattuk, és kerthelyiségekben vagy városi pincékben éltük a szociális életünket. Könyvtárba jártam, és imádtam a Szeles utcai giga turkálót hétfő reggelente. Ha Majláthról indultam, szerettem elbiciklizni a Papírgyár mögötti utcákon, szánkózni a gyógyszergyár mögött, Hámorban kószálni és szívni a nedves, füstös levegőt. Mindenekelőtt rengeteget buszoztam Miskolcon: azóta se annyit, még Budapesten se. Hatalmas távolságokat győztem le percek alatt a 101-es busszal, ami szuszogva váltott velem dimenziókat, és szolgálta spontán ötleteim megvalósítását.
Van olyan kedves, esetleg vicces történeted, ami Miskolcon esett meg veled, és szívesen megemlékezel róla?
Nagyon komoly mini-túrával indítottam a Bükkben. Volt egy bolond, de nagyon szeretett fiú barátom, akivel egyszer harmadmagunkkal nekivágtunk Lillafüreden egy útnak, de ösvény és minden nélkül. Fel, fel, fel. Akkor vettem meg az első túracipőmet, vagyis gyaloglócipőt: egy Palladium vászoncipőt, ami aztán éveken át szolgált. Egyből próbára tettem ott, a kisvasút-végállomás melletti országút felett, ahol sziklákat omlasztottunk magunk alatt az őrült hadművelet közepette. Egy kilátóhoz értünk fel, ami a Hámori tó felett van, most nem jut eszembe a neve. Teljesen meg voltunk veszve, örültem az életemnek, mikor felértünk. Nem tudtuk, hová megyünk, de visszaút sem volt. A fiúk nem ismertek nemet. :D Valahogy most ez jutott eszembe: így kezdődött minden a városban. :D
Van-e még valami, amit el szeretnél mondani Miskolcról, a miskolci emberekről?
Többször hallgattam otthon Zalában, hogy a borsodiak arca baltával faragott. Ez nagyon vicces, mert bár létezik egy mokány legény típus, ami valahogy csak ezen a tájon jellemző, de a helyzet sokkal izgalmasabb, mint azt Zalában egyesek gondolták. A masszív férfiarcok gyakran rejtegetnek nagyon finom lelket, de ez talán nem is annyira érdekes. Ami nekem visszataszító volt, az a nők, asszonyok öltözködése és hajviselete. Mindig, a mai napig látok valami provinciálisat a miskolci tömegek divathoz való viszonyában, de ez a világ többi, fontosabb dolgához való viszonyulásukban általában már nem folytatódik: sokkal könnyebben lehet Miskolcon filozofálni vagy érzelmekről beszélni, mint Zalában vagy Budapesten. Nagyon sok nyíltszívű, ösztönös emberrel hozott itt össze az élet, amit sehol máshol az országban nem tapasztaltam még, és talán ezért is érzem úgy, hogy bár a szülővárosom Zalaegerszeg, Miskolcon nőttem fel. Voltam magányos is Miskolcon, de soha nem tartott tovább 1–2 napnál.
Kapcsolódó bejegyzések:
.jpg)
