2012. május 15., kedd

2. Borpályázat: Juhász-Nagy Balázs pályaműve

Rövid gondolatok a Pálos Kocsma pályázat mellé

Lehet, hogy eretnek gondolat, különösen egy ilyen téma esetén, hogy bevezetőmet azzal kezdem: az épület és a kapcsolódó rendház nem az ilyenkor megszokott módon vezette a gondolataimat a megszülető építmény irányába. Mondhatjuk azt is, hogy egyáltalán nem vezette.

Az épületet magát láthatatlan háznak tartom. Sokszor autóztam keresztül Alsó- és Felső-Majláthon, különösen az utóbbi időkben, de nem élt bennem semmilyen kép a kocsmával kapcsolatban. Még akkor is döbbenten álltam a helyszínen, amikor kimentem meglátogatni az intézményt, hogy benyomást szerezzek a környezetről.

Az első gondolatom, hogy az épületet láthatóvá kellene tenni. Fel kell rá hívni a figyelmet. Aztán rájöttem, hogy pont ez a láthatatlanság az, ami vonzóvá teszi. Jól áll neki a Harry Potter könyvekből ismert „Foltozott Üst”-jelleg. Talán ha átmegyünk rajta, itt is feltárul egy másik világ. Ezért én is a másik oldalra koncentráltam. Ami ott megjelenhet, az a Bükk hegyeinek látványa és az alattunk csobogó Szinva. Ezért is döntöttem úgy, hogy egy a Szinva fölé kinyúló, egyszerű beton-fa szerkezetű konzolos terasszal toldom meg az épületet, elfordítva az egyre közelebb húzódó főútvonaltól. 







Kapcsolódó bejegyzések:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése