2012. december 10., hétfő

Telefonfülkék újratöltve?

A Műút szerkesztősége és a Kultmélyvíz civil akciócsoport által a belváros három pontján felállított, majd könyvekkel megtöltött és könyvespolcként funkcionáló telefonfülkék szomorú sorsáról korábban már írtunk: a könyvek elég gyorsan eltűntek, többen látták, hogy hajléktalanok árulják őket a Búza téren. Hiába voltak sokan, akik rendeltetésszerűen használták a könyvesfülkéket, és örömüket lelték a kezdeményezésben, és hiába gyűlt össze annyi könyvadomány, hogy a szervezők még háromszor újra fel tudták tölteni a polcokat, a kezdeményezés ilyen formában sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.  

Üres polcok a Villanyrendőrnél

A múlt héten azonban arra lettünk figyelmesek, hogy a színház melletti fülke új funkciót kapott: a színház előadásait reklámozza. A szervezőktől megtudtuk, hogy keresik a fülkék könyvespolcként való megőrzésének a lehetőségét, a színház viszont közben kérte, hogy addig is, míg nem születik róluk döntés, ily módon használhassa a bejárata melletti fülkét. 








Kapcsolódó bejegyzések:

1 megjegyzés:

  1. Ma délután láttam a többi telefon fülkét is a színház előtt. Még kb. 3 van kihelyezve, színesre le vannak festve, jópofák.

    VálaszTörlés