Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "blues" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "blues" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 3., kedd

Mások szemével: Tapolcza blues

A Hejőről szóló bejegyzés írása közben akadtam a napielet.hu-n megjelent írásokra Ficsku Páltól. Egy tíz részes sorozatban mutatja be Taploca 2009-es állapotát abból az időből, amikor:
...most ideiglenesen Miskolcon állomásozok, mondjuk úgy, szűkebb hazámban, ami A Vizek Városa projektcímmel pályázott. A Vizek Városát nagyrészt Miskolc-Tapolcára alapozták. Nemrégen ügydöntő népszavazás eredményeként Tapolca elszakadni kíván Miskolc városától, tulajdonképpen már csak Sólyom László aláírására várnak. Szóval menjen most ezerrel a Tapolcza blues.
Nincs már azóta se Vizek Városa, a köztársasági elnök sem Sólyom László, de a legszomorúbb, hogy 2012-ben olvasva ezeket a 2009-es bejegyzéseket nem sok pozitív változásról lehet beszámolni:


Kapcsolódó bejegyzések:

2011. október 5., szerda

Miskolci poptop

Vajon melyik a Miskolcról szóló legnépszerűbb szám? Egyáltalán milyen számok szólnak Miskolcról vagy annak környékéről? Az alábbiakban összeállított pop/rock/rap/blues lista tudományos! igényességgel készült az alábbi módszertan alapján: :-)
  • Miskolcról szóló számokra kerestem a zeneszoveg.hu keresőjével.
  • A kapott listát szűkítettem azokra a számokra, melyek ténylegesen Miskolcról vagy B-A-Z megyéről szólnak, nemcsak említés szintjén van bennük Miskolc.
  • Az így kapott számokat a youtube-os nézettségük alapján raktam sorba, ha egy szám többször is szerepelt, akkor is csak a legnépszerűbbet vettem figyelembe.
Íme a lista. A számcímen kattintva a dalszövegre visz a link:

1. Majka: Húz a Szívem Haza – az ózdi rapper száma a toplista élén.
2. P. Mobil: Acélváros – a klasszikus bandák közül a P. Mobil az élen.
3. EDDA: Elhagyom a várost – az Edda még a dobogón.
4. Skorpió: Azt beszéli már az egész város
5. Belga: Hello BAZ megye
6. Kispál és a Borz: Tiszai pu. – ez a szám nekem valahogy kimaradt.
7. EDDA: Óh, azok az éjszakák – az EDDA két számmal is a listán van.
8. Kazal László: A nevető ember – kuplé a 20-as évekből.
9. Bojtorján Zenekar: Budapesttől Miskolcig
10. Phabee: Nekem Ne
+1. Hobo Blues Band: BAZ megye blues – a lista végén, mert ez az egyedüli szám, amit nem találtunk meg a youtube-on.

Keresgetés helyett itt megtaláljátok a zenéket is:
    1. Majka: Húz a Szívem Haza

    2. P.Mobil: Acélváros
     

    3. EDDA: Elhagyom a várost

    4. Skorpió: Azt beszéli már az egész város

    5. Belga: Hello BAZ megye

    6. Kispál és a Borz: Tiszai pu.

    7. EDDA: Óh, azok az éjszakák

    8. Kazal László: A nevető ember

    9. Új Bojtorján Zenekar: Budapesttől Miskolcig

    10. Phabee: Nekem Ne

    +1. Hobo Blues Band: BAZ megye blues

    Kimaradt valami még a listáról? Nektek melyik a kedvenc Miskolcos nótátok?
    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. június 12., kedd

    Cikkajánló: A játék véget ért - a vidéki és a fővárosi Edda Művek

    A mi generációnk számára már kissé erőltetettnek tűnik az, hogy a városmarketing Miskolcot a rock fővárosának próbálja beállítani, hiszen egy országos hírű rockzenekarunk sincs, sőt szerintem olyan se, amelyik helyi szinten meg tudna tölteni egy közepes koncerttermet.
    Ezért is nagyon érdekes olvasnivaló az egyik legjobb könnyűzenei blog, a Recorder cikksorozata a miskolci Edda Művek 1983-as feloszlásáról és két évvel későbbi budapesti újjáalakulásáról.
    Az első részből kiderül, hogy a hetvenes évek hazai rockzenéjében valóban fontos hely volt Miskolc:
    „Hogyan is kezdődött az egész?

    Tíz évvel korábban, 1973. június 10-én, egész napos rockfesztivált rendeztek Miskolcon, a DVTK stadionban. Az eseményen fellépett a Neoton, a KITT-Egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió), a Generál, a Bergendy, a V’73, a Syrius együttes Tátrai Tiborral, a miskolci Ex Vér zenekar, a Mini, és itt debütált a Gesarolból lett P. Mobil. A fesztivál – kissé megkésve – lezárta a hatvanas éveket és a beat korszakot, és új fejezetet is nyitott. És egy helyi zenekar, az Edda pályára állását is ösztönözte.

    1983. szeptember 6-án ismét fesztiválnak adott otthont Miskolc. A helyszín ezúttal a népkerti salakmotorpálya volt. A Jubileumi Rock Fesztivál a tíz évvel korábbi találkozót idézte fel. A Gépfolklór, a Radics Béla Emlékzenekar, a Sirokkó, a Skorpió, a Hobo Blues Band, az Omega, a Mini és a P. Mobil zenélt. És persze az ország egyik legnépszerűbb rockcsapata, az akkor már három nagylemezes (mindegyik arany vagy platina) Edda Művek Miskolc. A zenekar, amely elsőként törte meg vidékről a fővárosi zenekarok uralmát. Az esemény 16.000 nézője aligha sejthette, hogy az együttesnek már csak bő három hónapja van hátra. 
    Talán az is sorsszerű, hogy ennek a zenekarnak Miskolcról kellett jönnie. Ami, akkor még, tényleg rockváros volt. Dalt írt hozzá a P. Mobil (Miskolc – Schusterék mindig otthon érezték magukat a városban és környékén), említi a Skorpió („A miskolci bulin a haverokat várjuk, átdumáljuk velük az éjszakát”), itt lőtte be sok zenekar a műsorát (ami itt megfelel, az az egész országban tetszeni fog), és nem maradhatott ki Kraft Tamás könyvéből sem. „Sok bandával voltam ott. A Rónai Műv. Házban. Jaj, ott olyan aranyos személyzet van! És mindig, minden nyitva van, és jó az áram, és van színpad, és fel van húzva a függöny, tisztaság van, rend van. Kevés hely van ilyen.” 

    Az is egészen megdöbbentő és a mai viszonyok között elképzelhetetlen, amit a búcsúkoncert körüli hisztériáról írnak:
    „A koncert napján egész csoportok bőgve jártak az utcán, és már délelőtt ott ténferegtek a sportcsarnok körül. A jegyben, bebocsátásban reménykedők mindenkihez segítségért könyörögtek, a többiek csak, hogy együtt tiltakozzanak.”

    „Autók, buszok, és az egész nap befutó vonatok hozták az embereket Pestről, Sopronból, Lentiből, Beremendről. Mindenki Patakynak akart üzenni, neki akart rimánkodni: vigyél be.”
    Ez a két idézet csak ízelítő, mindenkinek ajánljuk, hogy olvassa el a fotókkal és videókkal illusztrált cikksorozatot:
    (A harmadik rész még ezután fog megjelenni, figyeljétek az oldalt: recorder.blog.hu)

    Frissítés:
    Épp most jelent meg a harmadik rész:
    A játék véget ért - a vidéki és a fővárosi Edda Művek (3. rész)

    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. augusztus 21., kedd

    Gratulálunk Serfőző Simonnak!

    Serfőző Simon, József Attila-díjas miskolci költő, író, műfordító tegnap, az augusztus 20-i ünnepségek keretében a Magyar Érdemrend Középkeresztjét vette át. Gratulálunk!

    Serfőző Simon
    Mi után futok?

    Miskolctól Budapestig,
    onnan vissza, a hetente-
    úton száguld velem
    a nekilódult sebességű
    robaj. Innen oda, onnan
    vissza. Éjszakára
    csattognak a kerekek haza.
    Virraszt minden utcalámpa,
    a konyhaablak itthon.
    Fél-ország porát rázom ki
    ruhámból. Fél-ország jövő-
    menő vonatára mi juttatott?
    Mi után futok? Mi után
    fut, mindig visszafelé,
    a vasútpart, madárröptetős
    árok? Mi után a földecske
    vetés is fölfelé a dombon?
    Amit utolér vajon? Utolérem,
    amit elveszítettem: az
    ifjúságom? Elpergő zúzalék
    éveim, s vágyaim, mint
    páros lábnyomaim, hagyogatom
    magam mögött az úton.
    Innen oda, onnan vissza.
    Pályaudvarok, távolságok közt
    száll el a vasszáguldások
    zaja, akárcsak vadlibacsapat
    álmom, s napjaim sora.
    Lemondásaim: fáradtságom
    kipihenni befordulok a falnak.
    Fákat, ágakat álmosít a kinti
    szél, engem is elaltat.


    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. május 9., szerda

    Mások szemével: vasgyári képgyár

    A Tudásgyár projekt keretében megvalósuló Képgyár fiataljai rengeteg képet készítettek a Vasgyár területén. 
    A projekt résztvevője, Tuczai Rita kulturális antropológus ezt írja a munkáról:
    Képgyáras  középiskolások  egy  csoportjával hónapokon keresztül bolyongtunk fényképezőgéppel  kezünkben  a Diósgyőri Vasgyár,  a néhai  LKM  területén.  Vizuális  aktivitásunk arra irányult, hogyan lehetne legalább részleteiben megérteni a Gyárat. Dokumentáltunk, formákról,  jelentésekről  beszélgettünk,  vendégeket  hívtunk,  kognitív  térképeket  készítettünk, szerepjátékokat játszottunk. Terveket szőttünk egy honlapról, ami magába foglalná mindazt a képzetet, ami bennünk kialakult a Vasgyárról. A kezdeti tétova bóklászások egyre határozottabban váltak a küldetéstudat célirányos mozgásaivá. Amennyire módunkban áll, hozzájárulunk ahhoz, hogy a gyár ne maradjon rozsdafolt a város emlékezet-térképén, fekete lyuk az értelemadás késztetéseiben.  

    Végre elkészült a honlap, érdemes végignézni:

    www.vasgyari-kepgyar.hu


    A Tudásgyár projektről többet a Tudásgyár Magazinban lehet olvasni, innen tölthető le pdf-ben:

     Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. október 18., csütörtök

    Hello BAZ megye linkről-linkre

    Zoli legutóbbi Bëlgás bejegyzése adta az alapötletet. Vettem a Bëlga Hello BAZ megye számának a szövegét, és megnéztem, hogy az abban említett miskolci témákról írtunk-e már. De hogy ez ne csak egy lista legyen, a szöveg megfelelő részeibe linkeket raktam be a saját blogunkra, vagy más releváns oldalra.
    Olvassátok és kattingassatok, van egy-két elrejtett meglepetés benne:
    Hello BAZ megye, áruld már el, hogy vagy!
    Hello BAZ megye, mi újság itt nálad?
    Hello BAZ megye, Ózdon mi a helyzet?
    Hello BAZ megye, a dolgaid hogy mennek?
    Holnap indulok, nem kirándulok:
    Tudom, hogy megkapom, mit Miskolc adni fog;
    Mindent itt hagyok, mindjárt ott vagyok.
    Kapok jó sokat, mit Miskolc tartogat:
    Diósgyőri vár, barlangi termál,
    Vár a tér a Búza, hol szól a bëlga blues-a.
    Avasi kilátón vígan kiáltom
    Azt, hogy belátom, jó itt barátom!
    Hello BAZ megye, Barcika is jó hely.
    Hello BAZ megye, Sátoraljaújhely.
    Hello BAZ megye, áruld el a titkot!
    Hello BAZ megye, mondd meg, hogy csinálod!
    A fővárost, ahol élek, biztos elhagyom;
    Megnézem majd a halottlátót Putnokon;
    Tapolcán a barlangban majd a lábam áztatom;
    Bánkútra télen megyek, deszkám otthon nem hagyom;
    Elmegyünk a Tiszához, bérelünk egy csónakot;
    Lecsorgunk Palkonyáig, utána meg csobbanok.
    A Miskolci Egyetem remek!
    Oda is majd csak gyalog megyek.
    Persze, csak ha felvesznek.
    De a Rockwellbe akkor is megyek!
    Hello BAZ megye, mondom minden reggel.
    Hello BAZ megye, mert ez kurva jó hely.
    Hidd el újra helyre áll Miskolc mi-mi-mítosza;
    Kétség kívül Miskolc a rock fővá-városa;
    Bármi más csak gyenge hitvány má-má-másolat;
    És elmegyek, mert tudom Miskolc be-be-befogad.
    Egész évben Kocsonyafesztivál,
    Sok sör, sok cigi, hatalmas dudák!
    Miskolc a hely, ahol sok tejet kéne venni,
    Ahol a lányokat kenyérre lehet kenni.
    Felépül majd a borsodi Eiffel-torony,
    És ha minden igaz, lesz saját piramisunk.
    Nanana...
    Hello BAZ megye, tell me how you doin'
    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. június 25., hétfő

    Parkolás Tapolcán

    A sajtó korábban már foglalkozott a magánparkolók által foglalkoztatott ún. fehajtók tevékenységével, akik az út mentén állva hirdetik parkolójukat, és terelik be a turistákat szállító autókat az általuk üzemeltetett parkolóhelyekre. A minap.hu megkereste a miskolci polgármesteri hivatal hatósági és ügyfélszolgálati osztályát, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy a vendégfogók alkalmazása nem a hivatalra tartozó tevékenység. Mi  viszont értetlenül állunk ez előtt.
    A hétvégén Tapolcán jártunk, és azt láttuk, hogy a Hotel Kitty magánparkolójának felhajtói már Tapolca elején ott álltak, aztán a hotel felé közeledve egyre többen lettek, nagy P betűs felsőt viselve integettek, és igyekeztek beterelni az autókat a hotel parkolójába. Láthatóan sikerrel jártak, ugyanis a szálláshely előtt egyre gyűlt a kocsi, miközben a város által üzemeltetett parkolóban, az út túloldalán alig állt jármű.
    Nem tudom, mennyivel ajánlanak alá a városi parkolónak, ha egyáltalán olcsóbbak, azt azonban tudom, hogy megtévesztő módon szerzik a kliensek egy részét: erőteljes jelenlétükkel, ruházatukkal, tábláikkal ugyanis azt a benyomást keltik, mintha ők lennének a „hivatalos”, esetleg egyetlen parkolóhely képviselői. A Tapolca elején álló felhajtó nagyon hivatalosnak tűnő tábláján ez állt a P jel mellett: A BARLANGFÜRDŐHÖZ. A tábla persze nem hazudik, nem állítja, hogy ez lenne a Barlangfürdő saját parkolója, s azt sem, hogy ez az egyetlen parkoló a Barlangfürdő közelében, csakhogy a Tapolcát nem ismerő látogatót könnyen meg lehet így téveszteni.
    Aggályaim vannak abban a tekintetben is, hogy közterületre táblákkal kiállni vajon nem számít-e reklámtevékenységnek, amiért fizetni kellene. Valaki, aki ért ehhez, felvilágosíthatna.
    A felhajtók tehát a közterületen állnak (vajon a két sávot elválasztó fűsávban nem tilos-e, nem balesetveszélyes-e tartózkodni?), megtévesztő táblákkal terelgetik parkolóikba a tudatlan turistákat, miközben a város parkolási pénzektől esik el. Ez tényleg nem tartozik semmilyen hivatalra?
    Pár évvel ezelőtt Olaszországban, Punta Sabbionin találkoztunk először a magánparkolók felhajtóinak agresszív fellépésével. Csak a véletlennek köszönhettük, hogy nem hajtottunk be a magánparkolókba, miközben nem is messze ingyenes parkolási lehetőség állt a turisták rendelkezésére. Minket nem húztak csőbe, de mégis feldühített ezeknek a turisták lehúzására szakosodott műfaj művelőinek az erőszakossága. Szomorú látni, hogy nálunk is egyre inkább elterjednek. Furcsa, hogy egy magát elegánsként pozicionáló hotel ilyen legkevésbé sem elegáns módszerekkel próbál további bevételhez jutni. 
    Miközben nyugatról várnánk a turistákat, abban reménykedve, hogy az elégedett német turista majd a barátainak is ajánlja a helyet. Persze még az is lehet, hogy a magánparkoló vendégeként elégedettebben távozik: a Régió Park Kft. tapolcai parkolóhelyének tábláján ugyanis még véletlenül sem olvasható semmilyen európai nyelven, hogy mik a parkolás szabályai. Miért is lenne kiírva Miskolc turisztikailag kiemelt helyén másként, mint magyarul...? Azt esetleg még meg is fejthetni szótár segítségével a jól felkészült turista, hogy a hét napjain hogyan alakulnak a parkolási szabályok, de hogy a nyári időszakban mi a helyzet, az már komolyabb nyelvtudást igényel. Ha pedig téved, megbüntetik.
    Welcome to Tapolca, please spend your money here.


    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. szeptember 4., kedd

    A miskolctapolcai pályázat eredménye

    Augusztus elején került ki a Városfejlesztési Kft. honlapjára a miskolctapolcai tervpályázat eredménye. Azért csak most írunk róla, mert az eredeti terv az volt, hogy véleményezzük a pályaműveket, de aztán rádöbbentem, hogy az építészeti kritika mint műfaj kicsit távol áll tőlem.
    Így egyszerűen csak leközlünk egy-egy képet a díjnyertes pályaművekről, és linkelünk a teljes portfóliókra.

    Első díjat nem osztottak ki.

    Második díjat kaptak:
    3-as számú pályamű, letölthető innen: http://varosfejlesztes.miskolc.hu/images/stories/Dokumentumok/projektek/tapolca/tapolca-tervpalyazat/3-palyazat-portfolio_II-dij_web.pdf
    8-as számú pályamű, letölthető innen: http://varosfejlesztes.miskolc.hu/images/stories/Dokumentumok/projektek/tapolca/tapolca-tervpalyazat/8-palyazat-portfolio_II-dij_web.pdf

    Harmadik díj:

    6-os számú pályamű, letölthető innen: http://varosfejlesztes.miskolc.hu/images/stories/Dokumentumok/projektek/tapolca/tapolca-tervpalyazat/6-palyazat-portfolio_III-dij_web.pdf
    Megvételt nyertek:

    4-es számú pályamű, letölthető innen: http://varosfejlesztes.miskolc.hu/images/stories/Dokumentumok/projektek/tapolca/tapolca-tervpalyazat/4-palyazat-portfolio_megvasarlas_web.pdf

    5-ös számú pályamű, letölthető innen: http://varosfejlesztes.miskolc.hu/images/stories/Dokumentumok/projektek/tapolca/tapolca-tervpalyazat/5_palyazat-portfolio_megvasarlas_web.pdf

    És még a 9-es számú pályamű, de annak a feltöltött anyagában nem voltak építészeti tervek.

    (Egyébként meg milyen hülye új formátum ez a pdf portfolio, ami pdf-nek látszik, de nem az?)

    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. március 6., kedd

    Mi hiányzik nekem Miskolcról? A Hejő

    A tapolcai strand teljes leépülése után az eldózerolás áldozata lett az egyetemisták körében kultikus helynek számító tapolcai Hejő. Nem kellett ahhoz mobiltelefon, hogy szakestek után itt lássuk viszont az elázott cimborákat, és mindenkibe, aki járt ott, beleégett (az alkoholon kívül) a hely varázsa: csocsó, zsíros kenyér, zenegép és Szandokán.





    A Hejő hűlt helye


    Idézetek és vendégszerzők emelik a bejegyzés színvonalát, elsőként Ficsku Pál írótól, aki törzsvendégnek számított:
    „Amikor Szandokán eltűnt, állítólag akkor kezdték megérezni a bontás közeledtét a Hejő vendégei. Nem politikai okokból, nem azért, mert a strandra egyre kevesebben jártak, hanem azért, mert egyik napról a másikra Szandokán, a Hejő mindenese, férfitakarító, reszlifogyasztó, napernyőbehajtó, pohárleszedő egyszerűen eltűnt. Pedig ő olyan tartozéka volt a Hejőnek, mint a borsodi csapolt, a kannáskisfröccs, a hotdog vagy a gofri. Meg az éjszakás rendőrök, akik védelmi pénz helyett piát kértek. De most már a Hejőnek csak hűlt helye van. ” (napielet.hu)
    Hangulat és csocsó Ödöntől:
    „Annak idején akárhol-akármilyen jó parti volt, vagy a Hejőben kezdtük el, vagy ami még gyakoribb volt hogy a Hejőben végeztük be a bulit. Sokszor az utolsó buszt még sikerült megcsípni, vagy csak simán kigyalogoltunk.
    Így vagy úgy de mindig megérte, sosem múlt el este történés nélkül.
    Történt egyszer hogy csocsózni támadt kedvünk. Pont jöttek velünk „hejő-veteránok” is, akik amikor megtudták mire készülünk eltávoztak a pult irányába. Mint néhány perc múlva kiderült elmentek venni két nagy szelet zsíros kenyeret. Ezt abban a pillanatban még nem nagyon értettük, gondoltuk mielőtt játszani kezdünk még megtömik a gyomrukat.
    Hát nem.
    Még a csocsóasztalig el sem értünk, már a pultból egy kiáltás dörgött át a Hejőn: „Aztán meg ne lássam hogy a kenyérrel kenik be a csocsót!” És ekkor esett le az, amit már többször észrevettem korábban a Hejőben, de sosem értettem. A kukába hajított, félbe hajtott, ránézésre sértetlen zsíroskenyerek rejtélye megoldódott aznap este: a nagy öregek a kicsit szorulós csocsó rudakat ezzel kenték be, majd a használhatatlanná vált kenyeret kidobták.
    Úgyhogy annak ellenére hogy aznap este – és azóta is gyakran – egy alapos verésben részesültem, mégiscsak megérte az asztalhoz állni.
    Persze a pultos is boldog lehetett, mert kéréséhez híven az egészből nem látott semmit.”

    Csocsó és Szandokán sztori Antitól:
    „A Hejőben a csocsó 94-től zárásig biztosan kizárólag 20 forintossal működött. A végén már az egész országban csak százasért lehetett játszani, kivéve itt. Az asztal persze olyan is volt: a golyók már szinte feketék, a bábuk meg már annyira be voltak ragadva, hogy mozgatni alig lehetett őket. Na erre jött a kollégista WD40: vettünk egy zsírosdeszkát, oszt azzal megkentük, jobb volt, mint újkorában.

    Szándokán a haverjával annyira berúgott, hogy még. Viszont a haver teljesen megzakkant, erre Szándokán ráhívta a mentőket. Míg azok jöttek, a haver felkelt, ittak tovább, ami annyira jól sikerült, hogy Szándokán kifeküdt. A haver meg hazament. Így mikor a mentők – akiket egy öntudatlan részeghez hívtak – kiértek, szegény Szándokánt szállították a detoxba.”
    Sajnos a fénykorról nem, csak a romokról találtam képet


    Forrás: Tapolca blues III.



    Nincs valakinek fényképe a Hejőről?


    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. november 26., hétfő

    Mások szemével: Jótékonyság

    „Ezt szeretem ebben a városban, mondtam Tóninak, kimegy hugyozni az ember, közben bent kitör a háború.”
    Keresztury Tibor a litera.hu-n a diósgyőri öregfiúk barátságos jótékonysági tornájáról.
    Mintha a Minap kicsit szépítene...

    Kapcsolódó bejegyzések:

    2012. május 2., szerda

    Miskolctapolca nyílt építészeti tervpályázat

    A nyílt tervpályázatok nagyon fontosak egy város életében. Ilyenkor nem egyetlen építésziroda dönti el direkt megbízásban, hogy milyen legyen egy-egy fejlesztés, hanem valóban a szakma legjobbjai adják tudásuk legjavát, amiből aztán a szakmai zsűri válogat, és az eredményeket a nyilvánosság is megismeri.
    Amikor Rostás László lett városunk főépítésze, azt ígérte, hogy ötletpályázatok lesznek a fontos kérdésekről.
    Most itt is van egy elég komoly: Miskolctapolca jövőjét lehet megtervezni. Ahogy arról mi is már többször írtunk, az egykor nagy presztízsű városrész nagyon le van pusztulva. Ficsku Pál írja ezt le a legjobban.
    A kiírás a város honlapján olvasható. A tervpályázati dokumentációt 50000 Ft-ért lehet megvásárolni, a díjazásra 26 millió forint áll rendelkezésre, a pályázatok postára adásának határideje 2012. VI. 25.
    Reméljük, nagy figyelmet kap majd a pályázat, és jobbnál jobb megoldásokból válogathat majd a zsűri.

    Kapcsolódó bejegyzések:

    2013. február 7., csütörtök

    Megúsztuk szárazon a Barlangfürdőt

    A szerkesztőség tagjai nem látogatták meg a Barlangfürdőt bakancsban. Ugyan tervezték, de mikor meglátták a bejárat előtti tömeget és az autótömeget a parkolóban, megfutamodtak. Mégis van beszámoló az eseményről: mai bejegyzésünket vendégszerzőnk, Hrabovszky Edit készítette, a fotókat Szoták Gyurinak köszönhetjük. Fogadjátok szeretettel!

    A közösségi oldalak (gondolok itt az „Egy oldal mind fölött, egy oldal kegyetlen, egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlenre”) az információk gyors áramlásának tökéletes táptalajt biztosítanak. Erről megbizonyosodhattam ismét egy január végi napon, mikor a reggeli kávém szürcsölése közben a kezdőlapot böngésztem, s megakadt a szemem egy volt osztálytársam posztján (amit megosztott egy helyi rádió, egy múltidéző csoport s egyéb civil felhasználók profilja), mely fürdőruha nélküli, száraz lábas túrára invitált a Barlangfürdőbe, ahol éppen a szokásos év eleji karbantartás zajlik. Egyből kedvet kaptam a programhoz, hiszen kíváncsiságom kellőképpen felkeltette, a belépőjegy árát pedig roppant kedvezőnek ítéltem, ráadásul az ember lánya nem mindennap láthat fel nem tárt járatokat, barlangi tavat, s télikabátban sem mentem be egyik medencéjébe sem. Páromnak azonnal másoltam be a tájékoztató szöveget, s neki sem kellett kétszer ctrl c + ctrl v-zni, rögtön áldását adta e vasárnapi programra.
    15:03-ra begurult a busz (s a késés miatt mi is eléggé) Tapolcára, mert a poszt szövegéből csak annyi derült ki, hogy időpontoknak a 15 és 17 óra lett kitűzve – telefonos segítséget pedig nem tudtak nyújtani, ez lehetett volna az első intő jel a szervezés precízségét illetően. Sebaj, útközben terveink közé besoroltunk egy kis hóban taposós sétát is a környéken, ha az első turnust már lekéstük volna. A buszról leszállva lelkes lépteink egyre jobban lelassultak a hosszasan tekergő sort meglátva, ami egészen a sarki büfékig tartott, majd döbbenetünkben muszáj volt megállnunk kicsit. Sokan mögöttünk egyből megfordultak más szórakozóipari egységet keresni, páran tétován megindultak a sor felé, s mi két ismeretlen hölgyet követve felvetett fejjel s előreszegett állal, „csakazértis” bejutunk érzéssel a szívünkben beálltunk a sor végére.  


    A következő másfél órát tőszavakban vázolom fel inkább:
    15:05 – Az első turnus már bent van, 100 embert engedtek be, előttünk kb. háromszor ennyien állnak még… semmi hír nincs arról egyelőre, milyen időszakonként kerülnek be a csoportok.
    15:20 – Felteszem fejemre a kapucnim, s otthon felejtett sapkám után epekedek egyfolytában.
    15:30 – Előrébb haladt a sor egy méterrel!
    15:45 – Egy Pestről (!!!) érkezett idős bácsi hangos méltatlankodások közepette indul vissza a Tiszaira.
    16:01 – Barátom a második szál cigarettáját szívja el, én pedig felváltva helyezem testsúlyom lábaimra, mert már egyiket sem érzem igazán a hidegtől.
    16:10 – Elhalad mellettünk két pohár forralt bort szorongatva egy úriember.
    16:18 – Visszatér a barátom két pohár forralt borral mellém.
    16:36 – Megvettük jegyeinket, s a meleg csarnokban ácsorgunk, ahol újabb sor fogad minket. De legalább nem a hidegben toporgunk.
    A hosszas várakozás és sorbanállás hervasztóan hatott hangulatunkra, de amint beengedtek minket egy idegenvezetővel a fürdő előcsarnokába, egyből feltámadt lelkesedésünk. Megálltunk kicsit körbenézni a hömpölygő emberáradatban, szemünkkel gyorsan felmértük a terepet s a furcsa, víz nélküli medencék látványát, majd rohantunk egyből a csoportunk után, akik már elindultak előre.



    Onnan lehetett tudni, hogy a csoportvezető lány informálja a többieket, hogy láttuk a mutogató karját, s a morajlásban kiszúrtunk néha egy-két évszámot s a lassan már kötőszó szerepét betöltő „barlang” szót is. És ez játszódott még le párszor, mikor párom ezt a bánásmódot megelégelve udvariasan előre szólt, hogy hátul semmit sem lehet hallani abból, amit az elöl lévőknek elmond. Idegenvezetőnk egyből odajött hozzánk, ledarálta a betanult szövegét, majd rohant tovább előre. A sárkányfejes dögönyözőknél szerencsénk volt: a szűkös járatoknak s a kisebb térnek köszönhetően jobb volt az akusztika, tökéletesen megértettünk minden elhangzott szót, s megálltunk kicsit fényképezni az elénk táruló meseszép látványt: ragyogó sókristályok, csipkeszerű cseppkőképződmények, kürtők vettek minket körbe. Amint elhagyta szemünk a fényképezőgép objektívét, szembesültünk azzal, hogy a csoport nélkülünk folytatta tovább száraz túráját. Pánikra semmi ok, a vezető mondta pár perce, hogy a következő állomás a szaunáknál lesz. De merre is vannak vajon a szaunák?
    Elindultunk egy járaton, de a végén egy létra és egy veder, mint sorompó állta utunkat, a földön heverő vezetékhálózatról nem is beszélve. Nekivágtunk egy másiknak, ami kivitt minket a főcsarnokba még több ember és kavarodás kellős közepébe. Tettünk pár felderítő kört, s ahogyan Kolumbusz Amerikát, mi úgy fedeztünk fel egy csoportot – az arcok nem voltak ismerősek, de a vezető mondta, hogy csapódjunk nyugodtan hozzájuk. Ismét visszamentünk a dögönyözőkhöz, s csodák csodájára, az odáig vezető úton hallottuk mindazt, amiről lemaradtunk először. A szaunák felé haladva megálltunk egy olyan résznél, ahol relaxációs aroma-kabinok építése zajlott – a járólapozó munkás a legmogorvább arca helyett a másik felét mutatta csoportunk felé, s elgondolkoztunk azon, mekkora élmény lehet úgy dolgozni valakinek, hogy percenként megáll előtte egy csoport, s az összes szem az egyetlen mozgásban lévő objektumra fókuszál, azaz pont rá. Itt megtudtuk, hogy két olyan kabin lesz elérhető a vendégek számára, melynek tökéletes hangszigeteltsége s különböző aromák illatainak hála olyan meditatív állapotba juttatja a betérőket, hogy az itt eltöltött 5-10 perc egy órás alvásnak felel meg. Ez a „létforma” teljes meztelenséget kíván a látogatóktól, s olyan speciálisan sötétített üveglapokkal lesz a lefedettsége, hogy kívülről senki sem lát be, ám a páciens tökéletesen szemmel tarthatja külvilágát.
    A többi medencerészt is megtekintettük, sétálgattunk bennük, s alig vártam, hogy kedvenc termembe, a csillagterembe érjünk. Különleges akusztikája, káprázatos fénytechnikája s az UV fényben ragyogó plafonra festett csillagképek óriási hatást gyakoroltak rám első fürdőzésem óta folyamatosan. Jelen helyzetben kicsit csalódott voltam, ugyanis koromsötét fogadott minket, a vakuk fényében sejlettek csak fel a mennyezet csillagzatai, de amint csak ketten maradtunk, leteszteltük az akusztikáját. Elismerésére váljon a teremnek, prímán állta a sarat.
    A szaunáknál igazából csak annyi értelme volt a megjelenésünknek, hogy tehettünk egy kört, majd mehettünk vissza a főcsarnokba, ahol egy gépész dolgozó vette át csoportunkat, s elindultunk a barlang fürdővizét ellátó termálkút s a kazánház felé. Elkövetkezett tehát az a rész, amikor a mechanikai szekció bemutatásához kihagyhatatlan szakszavak s terminus technikusok elhangzására egyre több szem válik kissé üvegessé, a fejek pedig szaporán bólogatnak. Mikor magamon észrevettem ezeket a tüneteket, elkezdtem figyelni a csoport többi tagját, s rajtuk is kerestem hasonló nyomokat. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül, aki ily módon jelzi a vezető (vagy inkább önmaga) felé, hogy érti ő a csíziót, pedig a következőket fogja fel az elhangzó információmennyiségből: az ott egy igen mély és nagy kút, ott látható egy szűrőmedence, az ott pedig sok cső és kapcsológomb kavalkádja, bentebb pedig nem megyek, mert elviselhetetlen a meleg. 


    A kazánház mellől nyíló teraszon az esti fények panorámája meseszép látványt nyújtott, sima fürdőzőként nem részesülhettünk volna ebben a kilátásban! 

    Kilátás a teraszról

    Végül ismét a főcsarnokban kötöttünk ki, ahol az igazgatónő harminc fős (annyi kobak volt összesen) csoportokat vitt le a két nemrégiben feltárt járatokba, s az egyik magában rejtette a barlangi tavat is, melyre már nagyon kíváncsiak voltunk. Betömörítettük magunkat az embertömegbe, de mikor azt láttuk, hogy kobakosok és hajadonfőttek egyaránt tódultak befelé, mi is áramoltunk utánuk – valahogy az a másfél óra vakmerővé tett minket annyira, hogy ezt a kockázatot vállaljuk. A pára koncentrációja viszont már olyan elviselhetetlenné fokozódott, hogy kezdett kínszenvedéssé válni a helyzet, s egyre nehezebben fogtuk fel az igazgatónő szavait is. Ami viszont kiderült, hogy tavaly már volt ilyen karbantartási munkálatokba való betekintést lehetővé tevő kezdeményezés, akkor viszont alig húsz-negyven ember jelent meg, s most sem számítottak többre, váratlanul érte a szervezőket is ez az óriási érdeklődés. Megtudtuk továbbá, hogy méltán lehetünk büszkék Barlangfürdőnkre, hiszen a világon három darab ehhez hasonló létesítmény található, s az egyik éppen kicsiny országunk határain belül lazítja el kikapcsolódni vágyó vendégeik fáradt végtagjait. A második járat végén pedig végre elénk tárult a barlangi tó látványa – itt bevallom őszintén, olyan érzés kerített hatalmába, mint mikor kipostázzák a prospektusból megrendelt dísztárgyat, s először veszi a vevő a kezébe: meglepődik méretein, hiszen a képen sokkal nagyobbnak tűnt, mint amilyen valójában. Párommal mi is nagyobb tóra számítottunk, de a látvány így is lenyűgöző volt: olyan tiszta, hideg vizű hegyi karsztot csodálhattunk meg, hogy egészen az alján lévő ásatások nyomán létrejövő gödrökig s buckákig elláthattunk. 

    Az újonnan feltárt tó

    Nem bírom a sűrű, párás levegőt, de mikor a tó mélyére néztem, minden zavaró tényezőt sikerült kizárnom. Kíváncsian várjuk, hogyan fogják a nyilvánosság felé tárni ezt a szépséget.
    A hivatalos túra ebből a három részből állt, mi még visszasétáltunk kicsit pár helyre, s nyugodtan fényképezgettünk még tovább, gondoltunk azokra is, akik az óriási sort meglátva feladták, s inkább hazamentek, vagy akiknek nem volt lehetőségük eljönni s megúszni szárazon a Barlangfürdőt, így a fotókat feltöltöttük. Ezúton szeretnék köszönetet mondani páromnak a csodálatos képekért (s a mennyei forralt borért a zord zimankós sorban állás közepette) s azért, amiért kedve támadt elkísérni e túrára! S végül, de nem utolsósorban a szervezőknek a lehetőségért, hogy ebben a kalandban részünk lehetett, maradandó élménnyel gyarapodtunk nekik köszönhetően. Szerintem a nehézségek ellenére igyekeztek kihozni a maximumot, s bízom benne, hogy jövőre felkészültebben fogadják az érdeklődőket, hiszen Miskolc értékeit nem csak a borsodiak csodálják meg évről évre.


    Kapcsolódó bejegyzések: