Összefoglaló a február 26-i rendezvényről. Sélley Andrea (Dialóg Egyesület) írása.
A dolog úgy kezdődött, hogy a Szent István tér közösségi tervezésén sokunkban felmerült a kérdés, hogy vajon a városban élőkben feljövő igények a térhasználattal kapcsolatban egy térre kell-e, hogy koncentrálódjanak. Igen, az akkor megkérdezettek sorjázták a kívánalmaikat, mint hogy legyen sétálásra, pihenésre, szórakozásra alkalmas terület, legyen gyerekeknek játszótér, legyen kerékpár tároló, legyen kibontva a Szinva, legyen még vízjáték is, sőt még akár szélmalom is, legyen rendezvényre alkalmas hely, színpad is, s mindenképp legyen zöld terület, fák és bokrok, sok parkos rész. S az is igaz, hogy mivel első ízben volt ilyen alkalom, hogy a helyben élők véleményét megkérdezték, így érthető, hogy mindez csak úgy áradt, mint a Szinva.
Egy-két hete fiatal építész jóismerősünk írt, hogy bekapcsolódnánk-e páran, mint civilek egy akcióba. Egy személyes találka után abban maradtunk, hogy rápillantunk Miskolc belvárosi tereire olyan szemmel, hogy az itt élő emberek ismerik-e, használják-e, s ha használják, vajon milyen funkciókkal használják a közösségi tereket. A csapat építészekből, antropológusokból és közösségfejlesztőkből állt fel, s mindenki a saját módszereivel közelítette meg a miskolci belvárosi közösségi tereket.
Nem volt cél, hogy egységesen közelítsünk a téma felé, sokkal inkább az, hogy az eltérő szakmák eltérő nézőpontokat biztosítsanak. S a végén, a február utolsó vasárnap délelőttjén vessük egybe a tapasztalásokat. Erre az alkalomra meghívtunk pár érdeklődőt, illetékest.
A három szakmai csapat tehát egymástól függetlenül kezdte el a játékot, ki-ki a maga módszere szerint. Az építészek összedugták a fejüket, s elkészítették azon térképet, amelyen látható a város belvárosának a vizsgálat szempontjából történt területi lehatárolása. Az északi és a déli tehermentesítő, illetve a Szent István tér és a hármas út közötti területet lőtték be, tekintettel arra, hogy az emberek fejében ma ez jelenti a belvárost. Az antropológusokból a mentális térképezés és a kérdőívezés módszere hozta felszínre a lakosok belvárosi térhasználatának szokásait. A közösségfejlesztők beszélgetésekkel és kérdőív segítségével kérdezték a miskolciakat.
Nos, ezen a februári vasárnap délelőttön a Kós házban gyűltünk össze, olyan húszan. Megkértük egy debreceni barátunkat-kollégánkat, Giczey Pétert a beszélgetés vezetésére. Ő szociológusként, közösségfejlesztőként a Közösségfejlesztők Egyesületének városmegújító munkacsoportjában aktív munkatárs.
Az építészek kezdték a fogalmak bevezetésével, a lehatárolt területen lévő építészeti, közösségi terek bemutatásával s néhány jellegzetes funkcióval. Felvázolták, hogy a tereket jellemzően közlekedésre, szórakozásra, vásárlásra és találkozásokra használja a mai ember.
A közösségfejlesztők közel 100 ember bevonásával készítettek felmérést, ami szerint viszont elsősorban közlekedésre, találkozókra, sétára, pihenésre, gyerekkel való időtöltésre, alkalmanként olvasásra, napozásra, edzésre használják a miskolciak a belvárosi tereket. A fiatalok pedig jellemzően találkozókra, extrém sportokra, barátokkal való időtöltésre. S hogy mely tereket elsősorban? Kiemelkedően előtérbe került a
1. Hősök tere
2. Szinva terasz
3. Városház tér
4. Petőfi tér
5. Erzsébet tér
használata. Ezek közül kedvenc a Hősök tere, a Szinva terasz és az Erzsébet tér. Sokan más-más néven használták a terek nevét, pl. Kazinczy térként a Villanyrendőrt, s a Szent István tér sem elterjedt név még. Mi a lakosok által használt nevek szerint állítottuk össze a sorrendet. A Széchenyi utca sok mindenkinek előjött olyan közösségi térnek, amit fontosnak tartanak, s használnak a belvárosban. Fontos, hogy sokan közösségi tér szóhasználatra nem az építészeti terekre asszociáltak, hanem az általuk használt, akár épített, belső terekre is, mint a Színház, a Galéria, a Művészetek Háza vagy akár a Míves Kávézó. Szívesen használnák az emberek a Népkertet sportolási lehetőségekre, a fiatalok pedig nem megjelölve konkrét teret jelezték, hogy szeretnének a városban skate parkot, parkour pályát.
A mentális térképezést zöld és fekete békákkal segítették az antropológusok. A zöld béka jelölte az emberek által kedvelt helyeket, mint a Villanyrendőr, a Városház tér. A fekete békák pedig a nem kedvelt helyeket, mint a Búza tér vagy a Szemere kert környéke. S sok kihasználatlannak tűnő terület látszott, ami a kiegyensúlyozatlan térhasználatra utalt.
A beszélgető társaság elmerült a miértekben, okokban, és összefüggéseket keresve tárta fel a térhasználati jelenségeket. Így jött elő a korunkra jellemző gépkocsi használat, amely a gépkocsiforgalmat előnyben részesítő úthálózat révén eleve megtöri Miskolc egykori nagy tereit, de külön probléma a belvárosban történő parkolási gyakorlat. Felmerült, hogy az autókat teljesen ki lehetne zárni a belvárosból, ami erősen passzolna a Green city ügyhöz.
Ennek kapcsán előjöttek a kerékpárral történő közlekedéssel kapcsolatos gondok, mint a hiányos kerékpárútvonal, ami ahol mégis van, ott a járdákat elnyomja, ezért sokszor a gyalogosok kerülnek hátrányba.
Épp egy egykori kerékpár-gyalogos balesetet emlegetve jött csak elő a „Kollektív Ház”. Kár, hogy ilyen megközelítésből idéződött fel egy hajdani szellemi műhelyt tápláló közösség. Biztosan vannak tanulságai az akkori ideákat tápláló kezdeményezésnek. Talán most előhívhatnánk azon tanulságokat is, s a mai jelenségeket végiggondolva ki tudnánk bontani az egyik nagy kérdést: Először közösség, s aztán tér, vagy először tereket kell adni, s aztán használják majd azokat az emberek?
Azért volt néhány meghatározó gondolat. Egy tér ellátható egy vagy akár több igényt is kiszolgáló funkcióval. Hiszen a „nép” egy téren szeretne akár a barátaival leülni félórára, miközben látja szeme sarkából, hogy gyermeke hogyan szaladgál, s lehet, hogy kerékpárral érkezik, s szeretne úgy sétálni, hogy egy kerékpár tárolóban biztonságban tudja a bicaját, vagy kutyával érkezik, vagy sorolhatnánk. S persze ez nem minden téren megoldható, erősen függ egy terület nagyságától, annak beépítettségétől, s többször elhangzott, hogy az egymás mellett élés képességétől.
Mindenesetre sokan – harmincon felül is, vagy akár negyven felé közeledve – még mindig képesek vagyunk úgy bemenni a „forintra”, hogy nem tudjuk, hogy hova üljünk be, vagy egyszerűen csak le.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése