Eladó ez a 19. században épült kúria az Avasalján. A felújítása is szép (kivétel a pinceszint bejárata). Megint csak azt írhatom: ha én gazdag lennék...
Kapcsolódó bejegyzések:
2012. március 9., péntek
2012. március 8., csütörtök
Téglaépítészet Miskolcon: a Semmelweis Kórház
A Csabai kapuban van az egykori Borsod vármegyei Erzsébet Közkórház nagyon szép téglaépülete. A Wikipédia szerint Adler Károly tervezte, a megnyitó 1900-ban volt. Nemcsak az épület, hanem a kerítése is megérdemel egy fotót.
Kapcsolódó bejegyzések:
2012. március 7., szerda
Késői modernizmus Miskolcon
A modern építészet fogalma sajnos mára sokakban összefonódott a lakótelepekkel, pedig ezek inkább az irányzat félrecsúszásának jelképei. Olyannyira, hogy a modern végét és a posztmodern kezdetét a St. Louis-i Pruitt–Igoe lakótelep felrobbantásától számítják.
A hazai lakótelep-építés egyik emblematikus produktuma az óbudai faluház. Ez egyetlen panelház, amiben 884 lakás van, innen is kapta a nevét: annyian laknak benne, mint egy faluban.
Miskolcon ilyen hosszú ház nincs, de a Középszer házsora hasonló hangulatú. Ezt az is alátámasztja, amit egy idősebb mérnöktől hallottam: az építése közben a házsort ők kínai nagy falnak hívták.
A modern építészetre jellemző az absztrakció és a koncepciókban való gondolkodás. Valahol olvastam, hogy a Középszer esetében az volt a koncepció, hogy a panelházsor semleges, szürke tömege előtt alacsonyabb, játékos tömegű, színes épületek jelennek meg, és a kettő így érdekes egységet alkot. Így elmondva valóban érdekesnek hangzik a gondolat, azonban a valóságban sajnos így mutat:
Említettem az írás elején, hogy a posztmodern kezdetét a St. Louis-i Pruitt–Igoe lakótelep felrobbantásától számítják. A posztmodern végét pedig sokak szerint a Word Trade Center ikertornyainak lerombolása jelenti. Érdekesség, hogy a lakótelepet és a WTC-t ugyanaz az ember, Minoru Yamasaki tervezte.
Kapcsolódó bejegyzések:
2012. március 6., kedd
Mi hiányzik nekem Miskolcról? A Hejő
A tapolcai strand teljes leépülése után az eldózerolás áldozata lett az egyetemisták körében kultikus helynek számító tapolcai Hejő. Nem kellett ahhoz mobiltelefon, hogy szakestek után itt lássuk viszont az elázott cimborákat, és mindenkibe, aki járt ott, beleégett (az alkoholon kívül) a hely varázsa: csocsó, zsíros kenyér, zenegép és Szandokán.
A Hejő hűlt helye
Idézetek és vendégszerzők emelik a bejegyzés színvonalát, elsőként Ficsku Pál írótól, aki törzsvendégnek számított:
„Amikor Szandokán eltűnt, állítólag akkor kezdték megérezni a bontás közeledtét a Hejő vendégei. Nem politikai okokból, nem azért, mert a strandra egyre kevesebben jártak, hanem azért, mert egyik napról a másikra Szandokán, a Hejő mindenese, férfitakarító, reszlifogyasztó, napernyőbehajtó, pohárleszedő egyszerűen eltűnt. Pedig ő olyan tartozéka volt a Hejőnek, mint a borsodi csapolt, a kannáskisfröccs, a hotdog vagy a gofri. Meg az éjszakás rendőrök, akik védelmi pénz helyett piát kértek. De most már a Hejőnek csak hűlt helye van. ” (napielet.hu)
Hangulat és csocsó Ödöntől:
„Annak idején akárhol-akármilyen jó parti volt, vagy a Hejőben kezdtük el, vagy ami még gyakoribb volt hogy a Hejőben végeztük be a bulit. Sokszor az utolsó buszt még sikerült megcsípni, vagy csak simán kigyalogoltunk.Így vagy úgy de mindig megérte, sosem múlt el este történés nélkül.
Történt egyszer hogy csocsózni támadt kedvünk. Pont jöttek velünk „hejő-veteránok” is, akik amikor megtudták mire készülünk eltávoztak a pult irányába. Mint néhány perc múlva kiderült elmentek venni két nagy szelet zsíros kenyeret. Ezt abban a pillanatban még nem nagyon értettük, gondoltuk mielőtt játszani kezdünk még megtömik a gyomrukat.
Hát nem.
Még a csocsóasztalig el sem értünk, már a pultból egy kiáltás dörgött át a Hejőn: „Aztán meg ne lássam hogy a kenyérrel kenik be a csocsót!” És ekkor esett le az, amit már többször észrevettem korábban a Hejőben, de sosem értettem. A kukába hajított, félbe hajtott, ránézésre sértetlen zsíroskenyerek rejtélye megoldódott aznap este: a nagy öregek a kicsit szorulós csocsó rudakat ezzel kenték be, majd a használhatatlanná vált kenyeret kidobták.
Úgyhogy annak ellenére hogy aznap este – és azóta is gyakran – egy alapos verésben részesültem, mégiscsak megérte az asztalhoz állni.
Persze a pultos is boldog lehetett, mert kéréséhez híven az egészből nem látott semmit.”
Csocsó és Szandokán sztori Antitól:
„A Hejőben a csocsó 94-től zárásig biztosan kizárólag 20 forintossal működött. A végén már az egész országban csak százasért lehetett játszani, kivéve itt. Az asztal persze olyan is volt: a golyók már szinte feketék, a bábuk meg már annyira be voltak ragadva, hogy mozgatni alig lehetett őket. Na erre jött a kollégista WD40: vettünk egy zsírosdeszkát, oszt azzal megkentük, jobb volt, mint újkorában.Szándokán a haverjával annyira berúgott, hogy még. Viszont a haver teljesen megzakkant, erre Szándokán ráhívta a mentőket. Míg azok jöttek, a haver felkelt, ittak tovább, ami annyira jól sikerült, hogy Szándokán kifeküdt. A haver meg hazament. Így mikor a mentők – akiket egy öntudatlan részeghez hívtak – kiértek, szegény Szándokánt szállították a detoxba.”
Sajnos a fénykorról nem, csak a romokról találtam képet
 |
| Forrás: Tapolca blues III. |
Nincs valakinek fényképe a Hejőről?
Kapcsolódó bejegyzések:
2012. március 5., hétfő
Miskolc belvárosi tereire pillantva
Összefoglaló a február 26-i rendezvényről. Sélley Andrea (Dialóg Egyesület) írása.
A dolog úgy kezdődött, hogy a Szent István tér közösségi tervezésén sokunkban felmerült a kérdés, hogy vajon a városban élőkben feljövő igények a térhasználattal kapcsolatban egy térre kell-e, hogy koncentrálódjanak. Igen, az akkor megkérdezettek sorjázták a kívánalmaikat, mint hogy legyen sétálásra, pihenésre, szórakozásra alkalmas terület, legyen gyerekeknek játszótér, legyen kerékpár tároló, legyen kibontva a Szinva, legyen még vízjáték is, sőt még akár szélmalom is, legyen rendezvényre alkalmas hely, színpad is, s mindenképp legyen zöld terület, fák és bokrok, sok parkos rész. S az is igaz, hogy mivel első ízben volt ilyen alkalom, hogy a helyben élők véleményét megkérdezték, így érthető, hogy mindez csak úgy áradt, mint a Szinva.
Egy-két hete fiatal építész jóismerősünk írt, hogy bekapcsolódnánk-e páran, mint civilek egy akcióba. Egy személyes találka után abban maradtunk, hogy rápillantunk Miskolc belvárosi tereire olyan szemmel, hogy az itt élő emberek ismerik-e, használják-e, s ha használják, vajon milyen funkciókkal használják a közösségi tereket. A csapat építészekből, antropológusokból és közösségfejlesztőkből állt fel, s mindenki a saját módszereivel közelítette meg a miskolci belvárosi közösségi tereket.
Nem volt cél, hogy egységesen közelítsünk a téma felé, sokkal inkább az, hogy az eltérő szakmák eltérő nézőpontokat biztosítsanak. S a végén, a február utolsó vasárnap délelőttjén vessük egybe a tapasztalásokat. Erre az alkalomra meghívtunk pár érdeklődőt, illetékest.
A három szakmai csapat tehát egymástól függetlenül kezdte el a játékot, ki-ki a maga módszere szerint. Az építészek összedugták a fejüket, s elkészítették azon térképet, amelyen látható a város belvárosának a vizsgálat szempontjából történt területi lehatárolása. Az északi és a déli tehermentesítő, illetve a Szent István tér és a hármas út közötti területet lőtték be, tekintettel arra, hogy az emberek fejében ma ez jelenti a belvárost. Az antropológusokból a mentális térképezés és a kérdőívezés módszere hozta felszínre a lakosok belvárosi térhasználatának szokásait. A közösségfejlesztők beszélgetésekkel és kérdőív segítségével kérdezték a miskolciakat.
Nos, ezen a februári vasárnap délelőttön a Kós házban gyűltünk össze, olyan húszan. Megkértük egy debreceni barátunkat-kollégánkat, Giczey Pétert a beszélgetés vezetésére. Ő szociológusként, közösségfejlesztőként a Közösségfejlesztők Egyesületének városmegújító munkacsoportjában aktív munkatárs.
Az építészek kezdték a fogalmak bevezetésével, a lehatárolt területen lévő építészeti, közösségi terek bemutatásával s néhány jellegzetes funkcióval. Felvázolták, hogy a tereket jellemzően közlekedésre, szórakozásra, vásárlásra és találkozásokra használja a mai ember.
A közösségfejlesztők közel 100 ember bevonásával készítettek felmérést, ami szerint viszont elsősorban közlekedésre, találkozókra, sétára, pihenésre, gyerekkel való időtöltésre, alkalmanként olvasásra, napozásra, edzésre használják a miskolciak a belvárosi tereket. A fiatalok pedig jellemzően találkozókra, extrém sportokra, barátokkal való időtöltésre. S hogy mely tereket elsősorban? Kiemelkedően előtérbe került a
1. Hősök tere
2. Szinva terasz
3. Városház tér
4. Petőfi tér
5. Erzsébet tér
használata. Ezek közül kedvenc a Hősök tere, a Szinva terasz és az Erzsébet tér. Sokan más-más néven használták a terek nevét, pl. Kazinczy térként a Villanyrendőrt, s a Szent István tér sem elterjedt név még. Mi a lakosok által használt nevek szerint állítottuk össze a sorrendet. A Széchenyi utca sok mindenkinek előjött olyan közösségi térnek, amit fontosnak tartanak, s használnak a belvárosban. Fontos, hogy sokan közösségi tér szóhasználatra nem az építészeti terekre asszociáltak, hanem az általuk használt, akár épített, belső terekre is, mint a Színház, a Galéria, a Művészetek Háza vagy akár a Míves Kávézó. Szívesen használnák az emberek a Népkertet sportolási lehetőségekre, a fiatalok pedig nem megjelölve konkrét teret jelezték, hogy szeretnének a városban skate parkot, parkour pályát.
A mentális térképezést zöld és fekete békákkal segítették az antropológusok. A zöld béka jelölte az emberek által kedvelt helyeket, mint a Villanyrendőr, a Városház tér. A fekete békák pedig a nem kedvelt helyeket, mint a Búza tér vagy a Szemere kert környéke. S sok kihasználatlannak tűnő terület látszott, ami a kiegyensúlyozatlan térhasználatra utalt.
A beszélgető társaság elmerült a miértekben, okokban, és összefüggéseket keresve tárta fel a térhasználati jelenségeket. Így jött elő a korunkra jellemző gépkocsi használat, amely a gépkocsiforgalmat előnyben részesítő úthálózat révén eleve megtöri Miskolc egykori nagy tereit, de külön probléma a belvárosban történő parkolási gyakorlat. Felmerült, hogy az autókat teljesen ki lehetne zárni a belvárosból, ami erősen passzolna a Green city ügyhöz.
Ennek kapcsán előjöttek a kerékpárral történő közlekedéssel kapcsolatos gondok, mint a hiányos kerékpárútvonal, ami ahol mégis van, ott a járdákat elnyomja, ezért sokszor a gyalogosok kerülnek hátrányba.
Épp egy egykori kerékpár-gyalogos balesetet emlegetve jött csak elő a „Kollektív Ház”. Kár, hogy ilyen megközelítésből idéződött fel egy hajdani szellemi műhelyt tápláló közösség. Biztosan vannak tanulságai az akkori ideákat tápláló kezdeményezésnek. Talán most előhívhatnánk azon tanulságokat is, s a mai jelenségeket végiggondolva ki tudnánk bontani az egyik nagy kérdést: Először közösség, s aztán tér, vagy először tereket kell adni, s aztán használják majd azokat az emberek?
Azért volt néhány meghatározó gondolat. Egy tér ellátható egy vagy akár több igényt is kiszolgáló funkcióval. Hiszen a „nép” egy téren szeretne akár a barátaival leülni félórára, miközben látja szeme sarkából, hogy gyermeke hogyan szaladgál, s lehet, hogy kerékpárral érkezik, s szeretne úgy sétálni, hogy egy kerékpár tárolóban biztonságban tudja a bicaját, vagy kutyával érkezik, vagy sorolhatnánk. S persze ez nem minden téren megoldható, erősen függ egy terület nagyságától, annak beépítettségétől, s többször elhangzott, hogy az egymás mellett élés képességétől.
Mindenesetre sokan – harmincon felül is, vagy akár negyven felé közeledve – még mindig képesek vagyunk úgy bemenni a „forintra”, hogy nem tudjuk, hogy hova üljünk be, vagy egyszerűen csak le.
Kapcsolódó bejegyzések:
2012. március 2., péntek
Leszakadt híd 2.
Egy éve írtunk a Tiszainál lévő leszakadt hídról. A helyzet azóta csak romlott, annak ellenére, hogy a Minap.hu és a miskolci tv is foglalkozott vele. Már a túlsó oldalon is meglazult az elem, lassan oda is oda lehet baszni a betonkordont, amit persze mindenki meg fog kerülni, mert valahogy el kell jutni gyalog is az állomásra.
Ahogy a Minap cikkéből kiderül, tipikus magyar történetnek vagyunk a tanúi, ahol mindenki a másikra hárítja a felelősséget.
Kapcsolódó bejegyzések:
2012. március 1., csütörtök
Miskolci udvarok
Ismét új sorozatot indítunk. Miskolcon rengeteg olyan udvar van, ami sajátos belső hangulatával külön kis világ, és az utcán járva nem is sejti az ember, hogy ott van. Sorozatunkban egy-egy érdekes udvarról fogunk képeket közölni.
Kezdjük ezzel:
A képet a Miskolc a múltban Facebook-csoport képei között találtuk. Jellemző a miskolci udvarok rejtelmességére, hogy nem nagyon tudták az emberek, hogy hol is van.
Így néz ki ma:
Ehhez a házhoz tartozik (Városház tér 20.):
Kapcsolódó bejegyzések:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)