2012. április 4., szerda

Sokadszor a Szinváról

Múlt héten a megyei építészkamara közgyűlésén városunk főépítésze, Rostás László is tartott egy előadást. Többek között azt is elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a Szinva rehabilitálását, mert jelenleg nem több egy kanálisnál.
Elmondta, hogy mintának a Viszlai József által tervezett Szinvapark bevásárlóközpont melletti szakaszt lehetne tekinteni. És valóban: az a rész nekem is mindig tetszett, de sosem gondoltam bele, hogy akár végig is ilyen lehetne a Szinva. Gondozott növényzet, padok, sétány, bicikliút, normális korlát. Szeretik is az emberek, szinte mindig ücsörög ott valaki.



Vannak a Szinvának olyan szakaszai, ahol ennek a fajta kialakításnak már most sem lennének technikai akadályai. Ilyen pl. a Selyemréten a Tiszai pályaudvarnál lévő hídtól a vasúti hídig terjedő szakasz, ami nagyon hasonló ehhez: a déli oldalon épületek ill. fal és – jelenleg sétánynak nem nevezhető – gyalogos ösvény, az északin pedig bicikliút. Sajnos ennyiben ki is merülnek a hasonlóságok, pedig egy kis kertészettel és utcabútorokkal ez a rész is szép lehetne.



Kapcsolódó bejegyzések:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése