A Minapon olvasható
Kutyahelyzet szilveszter után c. cikk hangneme nálam kiverte a biztosítékot. Zavar az is, hogy nem mer kitérni a petárdakérdésre: mivel ez legális – ahogy azt ki is emeli –, ezért a kritikára megint nem kerül sor. De sokkal jobban zavar az a kedélyeskedő, poénkodó hangnem, amivel sikerül a kérdést elbagatellizálni:
„A kutyák tehát nem válnak köddé, ha szilveszterkor elfutottak a gazdától, csupán be kell jelenteni az eltűnését, illetve azt, ha valaki megtalál egy-egy kutyát.”
Mi az, hogy nem válnak köddé...? Nagyon sok kutya köddé válik! Nagyon sokan soha többé nem kerülnek vissza a gazdához, mert senki nem találja meg vagy fogja be őket, autók kerekei alatt végzik, a hidegtől, az éhezéstől legyengül a szervezetük, és úgy pusztulnak el. Tényleg nem kell megijedni? Csupán be kell jelenteni, és várni, hogy majd valaki hazahozza?! Mégis, hol él a cikk írója, Csodaországban?
Egy korábbi cikkben a Minap újságírója a MÁSA segítségével a megelőzésre helyezte a hangsúlyt: mit tegyünk, hogy a kutyák ne meneküljenek el szilveszterkor a petárdadurrogtatástól megrémülve. A hasznos tanácsok mellett azért sikerült itt is elbagatellizálni a problémát:
„Ha mégsem sikerül megakadályozni, hogy a kutya elmeneküljön, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány tud segíteni. A pórul járt gazdik bejelentést tehetnek, illetve kereshetik is kedvenceiket a www.allatsegítő.hu honlapon, vagy a 06-30/232-1890-es telefonszámon.”
Hát persze, tud segíteni, amennyire a lehetőségei engedik. Nem állami pénzből él, és egyébként sem mindenható. (Azt már csak mellesleg említem, hogy a cikkben elhelyezett link a MÁSA honlapjára rossz!)
Vajon mikor fogjuk már fel, hogy felelősek vagyunk az állatainkért? Mikor értjük meg, hogy nem elsősorban a gazdi jár pórul, akinek elmenekül az állata a petárdázástól megrémülve, hanem maga az állat! Tudom, mert az én kutyám is kiborult, az esti sétánál a sarkon túl nem jutottunk, mert iszonyatos erővel húzott hazafelé, éjfél környékén pedig, amikor megsűrűsödtek a tűzijátékok, remegve keringett a lakásban, megfogni, lenyugtatni nem lehetett.
Ajánlom mindenki figyelmébe a Blikk egyik cikkét és az újság fotósa által elindított kezdeményezést, ami azt szeretné elérni, hogy a jogalkotás komolyabban korlátozza a petárdák és tűzijátékok vásárlását, használatát. Nos, az én véleményem szerint nem korlátozni kell, hanem betiltani. Nemcsak a kutyák miatt, de miattuk is. Hogy mi játszódik le a kutyákban, azt segíthet megérteni a következő részlet a cikkből.
1. A kutyák hallása az emberénél százszor élesebb, sokkal szélesebb frekvenciasávban hallanak, mint mi. Egy 10–20 méterre felrobbanó petárda hangja, amitől mi összerezzenünk, a kutyának olyan akusztikus/idegrendszeri traumát okozhat, mintha az ember füle mellett elsütnének egy hajóágyút, úgy hogy nem is tudja, hogy van ott egy hajóágyú.
2. Az ember tudja, mi az, ami durran. A kutya nem.
3. Amikor pánikba esik a kutya, ösztönösen menekülni próbál. Ezzel csak annyi a baj, hogy jobb esetben póráz/nyakörv van rajta, és rajta is marad, illetve a gazdi kezében marad a póráz. Ilyenkor is megsérülhet az állat gégéje a hirtelen rántástól. Jó esetben pár hét alatt elmúlik a gége ödéma, a köhögés, a nehezített nyelés.
A rémült állat kitépi a pórázt a sétáltató kezéből, kibújik a nyakörvből és elszalad. Jobb esetben hazafut, megtalálják, állatmenhelyre kerül, jelentkezik a gazdi. Már ez is maradandó idegrendszeri sérülést okozhat az állatnál. Van ismerős, akinek „véletlenül” szilveszterkor lett epilepsziás a kutyája. Fél évvel élte túl.
Még rosszabb esetben pedig elüti egy autó a kontroll nélkül, a „világból kirohanó” állatot.
Végül, de nem utolsósorban: a kutya nem tudja, hogy szilveszter van. Ő csak azt tudja, hogy nem piszkít a lakásba, ezért le kell menni, ha dologidő van. Egy kutyás sem szadizmusból viszi le sétálni a kutyát.
(Veres Viktor)
Kapcsolódó bejegyzések:
