2011. május 19., csütörtök

Pálos épületek Diósgyőrben

(A mai bejegyzéshez ismét egy szakmérnöki házi feladatom szolgáltatta az alapanyagot: egy védett történeti kertről kellett írni. Miskolcon két ilyen van: a Palotaszálló függőkertjei és az egykori pálos kolostor kertje. Az utóbbit választottam.)
A szentléleki pálos kolostort mindenki ismeri, arról azonban kevesen tudnak, hogy Diósgyőrben is volt egy középkori pálos kolostor, ami olyan fontos volt a település számára, hogy a nevét is neki köszönheti. Egész pontosan a pálosok kertészeti tevékenységének: munkájuk nyomán lett Győrből Diós-Győr.
A kolostor és főbb épületei a mai Erdész utca - Köln utca - Árpád út - Hegyalja út által határolt területen voltak.
A kolostort a XIV. század elején alapították. A forrásokból arra lehet következtetni, hogy az épület 1304-ben már állt. A középkorban az uralkodók kedvelték a pálosokat, több adományt, kiváltságot kaptak. Az aranykor 1526-ig tartott, ekkor Serédy Gáspár, Ferdinánd híve feldúlta a kolostort, majd 1549 körül Balassa Zsigmond elpusztította azt. Az újabb – rövid – virágzás a XVIII. században következett be: 1739–1742 között újjáépítették a kolostort, immár barokk stílusban. A kolostor a középkorhoz képest szerényebb lehetőségek között élte életét, míg 1786-ban II. József feloszlatta a rendet. A kolostor és gazdasági épületei ekkor kincstári (erdészeti) kezelésbe kerültek, és jelenleg is az erdészet tulajdonát képezik. 1936-ban, majd 1939-ben az épületet tiszti lakká építették át, egyes részeit lebontották, egyes alapfalakra ráépítettek, így jött létre a mai épület. 1950-ben a kolostortól délre álló melléképületeket a lillafüredi út miatt lebontották. 1973-ban még állt a kolostorkertben a korabeli istálló és a kocsiszín, ma már ezek sincsenek meg. Ugyancsak 1973-ban Czeglédy Ilona vezetésével a panellakótelep építése miatt leletmentő ásatást végeztek a területen, és több, addig nem ismert középkori épület maradványát találták meg. Az idő rövidsége miatt sok kérdésre nem sikerült választ találni, amikor „ideiglenesen” visszatemették a romokat (újabb ásatásra azóta sem került sor).
A kolostor történetéhez az adatokat innen vettem: Joó Tibor – Sólyom Dezső: A diósgyőri pálos kolostor. In A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 2000. 39-76. p. (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez, 8.)
A könyv ugyan 2000-es kiadású, de maga a tanulmány 1973-ban íródott, még a lakótelep építése előtt. Közöl egy térképet is az akkor még meglévő pálos épületekről. Nem tartozott a házi feladat témájához, de kíváncsi voltam, hogy 2011-ben mi van meg ezekből, és milyen állapotban.

Miskolc védett történeti kertjeinek a fele nem látogatható
Az 1973-ban még meglévő malom, istálló és kocsiszín már nincs meg. Nagyjából az 1973-as állapotában áll a főépület két szárnya (üresen), a gazdasági épület és a Baráthegyalja utcán a pálosok pincéjének lejárata.
a főépület
Felismerhetetlenségig átépítve, de áll még a pálos kocsma és a présház (előbbi jelenleg is kocsma, így valószínűleg az ország legrégebbi, folyamatosan kocsmaként működő épülete; utóbbi jelentős bővítésen esett át, és jelenleg családi házként funkcionál). Az egykori kereszt alakú pálos pajtának ma csak az egyik szárnya van meg, és lakóépületként funkcionál.
Ebben az épületben rejtőzik a pálos borház. Bal oldalon a kerek építmény a pince lejárata.
az egykori pajta
az ország valószínűleg legrégibb kocsmája méltatlan helyzetben
A középkori kert helyén ma a református óvoda és udvara van.
Ezeken kívül néhány kerítésfal, a diósgyőri templom melletti Mária-szobor és a közeli Barátok hegyén az elvadult szőlő és gyümölcsöskertek őrzik még a pálosok emlékét.
a gyeprács alatt középkori kert rejtőzhet
korabeli kerítésszakasz
a pálosok Madonnája szeplőtelen fogantatás-szobra a középkori falu plébániatemplománál
Érdekesség még, hogy a telekhatárok mennyire őrzik a régmúlt idők emlékét. Ha megnézzük egymás mellett a második katonai felmérést és a mai légifotót, nem túl sok hasonlóságot látunk:
http://archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html
Mindjárt más a helyzet, ha a régi térképre a telekhatárokat is feltüntető mai önkormányzati térképet tesszük rá:
Baloldalon, a mai lakótelepen gyönyörűen kirajzolják a telekhatárok a régi temetőt, jobb oldalon pedig a régi térképen látható nagy méretű kertet.

És akkor álmodozzunk egy kicsit, mindenféle realitást nélkülözve.
Láttuk, hogy a pálosok egykoron jelentős szerepet játszottak a környék életében. Több épületük ha felismerhetetlenül is, de ma is áll. Érdemes lenne a diósgyőri pálos örökséget komplexen kezelni, egy egyedülálló kertészeti-szőlészeti vendéglátást építeni rá. Ennek központja a tömegében rekonstruált kolostorépület lehetne. Mivel a barokk korról van több forrás, azt a korszakot lehetne alapul venni, hasonló alaprajzzal és tömeggel, de kortárs építészeti kialakítással. A mai kertet analógiák alapján, a korra utalva, de szintén kortárs eszközökkel lehetne kezelni. A még ma is álló egykori gazdasági épületből újra gazdasági épületet lehetne csinálni, és az együttes részévé kellene tenni újra az óvodakertet. Itt a jellegtelen épület lebontásával és analógiák felhasználásával középkori kolostorkert kialakítása lenne jó.
A lillafüredi út túloldalán az egykori pálos kocsmából újra pálos kocsma kialakítása lenne indokolt. Az épületet alaposan meg kellene kutatni, és a funkcióhoz méltó módon átépíteni.
A komplexum része lehetne a kert- és szőlőművelés helyreállítása a barátok hegyén. Érdemes lenne korabeli szőlő- és gyümölcsfajtákkal kísérletezni, az őriszentpéteri génbankhoz hasonlóan, így talán lehetséges lenne a művelést is modern eszközök nélkül végezni, ami újabb turistalátványosság lehetne. A hegyoldal aljában indokolt lenne a pálos présház eredeti tömegének és funkciójának visszaállítása, ez a pincével kiegészülve ideális helye lehetne szüreti mulatságoknak, de a szüreti szezonon kívül is fogadhatná a pálos borkultúrára kíváncsi vendégeket.

Kapcsolódó bejegyzések:

13 megjegyzés:

  1. haha, ez "az orszag legregebbi kocsmaja" dolog az en vesszoparipam, mostanaban akartam irni a helyrol, mert meg ma is kifejezetten kellemes kis kocsma, a hangulatos falusi kiskocsmak jellemzoivel. 1786-ben a koronauradalom kezelesebe kerult.
    A regi temeto telekhatarai azert rajzolodnak ki ilyen remekul, mert az meg mindig letezik, de mar nem temetnek bele evtizedek ota, csereben karban van tartva. azon keves felso-gyori helyek egyike, amit nem dozeroltak el.

    VálaszTörlés
  2. :-)
    Kellene tartanunk ott egy nemhivatalos blogtalálkozót, mit szólsz?
    (Mármint a kocsmában, nem a temetőben.)
    Most, amikor volt az a hír, hogy azon a részen a villamospálya a főút és a Szinva között fog haladni ( http://minap.hu/news.php?extend.37952.4 ), megijedtem, hogy esetleg elbontják a kocsmát. Írtam is a zöld nyilasoknak, és válaszoltak, hogy nem. Hurrá :-)

    VálaszTörlés
  3. A kisvasúton utazva pont tegnap vettem észre a kerek építményt, gondoltam is, hogy utána kéne nézni.
    Erre ma jön a választ: pálos pince lejárata.

    Kocsmalátogatóban és is benne vagyok!

    VálaszTörlés
  4. A pálosokhoz kapcsolódik a miskolci Ökológiai Intézet és Pisztráng kör egyesület által létrehozott Barátok útja kincskereső ösvény

    http://kincskereso.pisztrangkor.hu/index.php?p=list@docs&cid=4

    Ajánlott gyerekeseknek és kalandozó kedvű felnőtteknek

    VálaszTörlés
  5. A kocsmával kapcsolatban:
    valóban érdekes hely, megérdemelné a műemlékvédmet - a Pálos Pince és Borház védett a hegyoldalban.
    A vendégfogadó-kocsma mint intézmény jóval régebbi mint maga az épület, a szerzetesek megjelenésével köthető össze ( a pálosok előtt bencések is voltak). A pálos szerzetesek kocsmáltatási jog alapján üzemeltették kitudja mikortól. 1772.-ben éppen ők újraépítették, az évszámot az ekkor beépített gerendába vésték, - a gerenda megcsodálható a kocsma küzdőterében! A hegyrejárók vagy onnan jövő szekeresek rendszeres betérők a kulcspozíció miatt - régebben és ma is.
    Az épülethez keleten csatlakozott a szálláshely, alatta a téglaboltozatú pince.

    Szüreti felvonulás:
    1950. előtt, október első vasárnapján szüreti felvonulást és este bált tartottak a Várban (1837-ből részletes feljegyzés van). 1899.-től a diósgyőri Polgári Dal- és Olvasókör rendezi stb.
    Részletesen olvasható a felvobnulásróül, bálról Balázs József - Diósgyőr évszázadai c. könyvben (Ady Műv. Ház kiadása, 2002. a Várnál is kapható).

    Gyümölcs-és szőlőfajtákról: a helyi, részben elvadult kiskertek nagyon sok régi fajtát megőriztek, felmérések készültek (Hudák K., Ökológiai Intézet). Gyakorlatilag mindenféle gyümölcs megterem a csonthélyasoktól a szelídgesztenyétől kezdődően a naspolyáig.
    Legnagyobb probléma a terület gazdátlanná válása, a lábasszarkák pusztítása. rengeteg eladó telek-borház van pincével stb.
    F. Gergely

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó kis verset írtak a Barátok útja ösvényhez, még a kocsma (gerendás) is szerepel benne :-) Dávid, nem járjátok valamikor végig Vincével?
    Gergely, neked pedig köszönjük a sok érdekes információt. Esetleg munkád révén is foglalkoztál a területtel, vagy nálad is "csak" személyes kíváncsiság?

    VálaszTörlés
  7. Én is csak tegnap hallottam erről a Barátok útja kincskereső ösvényről, de nagyon megtetszett úgyhogy nyár elején tervezek egy bejárást a fiúkkal

    VálaszTörlés
  8. Szia Zoli
    itt lakom 17 éve a Baráthegy térségében, az egyik "Barátok útja tanösvény" tábla a kerítésem tövében van.
    az irodánk pedig a Pálos kolostor épületében volt 2008-ig, az ottani táblát- merthogy innen indul az ösvény- is érdemes megnézni a kapu mellett kerítésen belül.
    Csak ennyi. A temetőről én sem tudtam, meg fogom nézni, alaposan összefoglaltad. Az ajánlott könyvben van még néhány fontos alapadat, lokálpatriotáknak különösen érdekes lehet: diósgyőrben lépten-nyomon a múltba botlik az ember, mely akár a jövő alapja is lehetne.
    Üdv G

    VálaszTörlés
  9. A Diósgyőr várából vadászó Mátyás király ebédelő helye volt a Királyasztal! Ívóhelye Királykút, BüdösPEST barlang völgyében! De hát reakciós volta jámbor, Majális parkra keresztelték a "múltat végképp eltörölni" igyekvők(egy másik legenda, IV. Béla király itt töltötte Muhi csata éjszakáját!) 1241 ápr.12? 1941 be 700 év után Horthy elment idehívni a tatárokat! Oly rég vendégszerepeltek!

    VálaszTörlés
  10. A pálosok malma, még 60-as években is működött, villanyhajtással, kukoricadarálóként! Molnár Szikla alatt 1802 ben épül malomról Petőfi,Jókai is ír! 1929 miskolci Gőzmalom indításakor záratták be! Kendertörő is! Csanyikkal szemben Deszkavágó Gatter malom, Papír malom a gyár őse! Alsó hámorban Tonett székgyár! Koestler szüleié volt! Leégett elmentek, így Koestler Bécsben születik, anyja miskolci ügyvéd lánya!

    VálaszTörlés
  11. A pálosok Mária-szobra nem a téren lévő szoborcsoport, hanem a templomban egy üvegezett "vitrinben" található, hársfából készült, festett, eredetileg gótikus szobor. Pálos szerzetesek faragták a 14-15. század környékén. A fényképen szereplő szobor a szeplőtelen fogantatást ábrázolja, a 18. századból származik, akkor is voltak még itt pálosok, de a pálos Madonnaként a templombeli szobrot szokás emlegetni.

    VálaszTörlés
  12. Köszi, javítottam a képaláírást!

    VálaszTörlés
  13. Akolostor két, kb. 120 cm magas, hársfából faragott szenteket ábrázoló szobra a Herman Ottó múzeumban volt. 1960 körül a múzeumigazgató elégettette.

    VálaszTörlés